–

A rabszolga, a rabszolgatartó és a valóság

Bernadettnek az tűnt fel először, hogy Maris – akit a szolgákat tartó nő „háztartási alkalmazottként” mutatott be – húsz évvel idősebbnek látszik, mint ahány éves. Fogai nincsenek, arca csupa ránc, egy deka zsír sincs rajta, a szemei akkorák, mint egy éhező gyereknek. Körülbelül olyan fájdalom és szeretetéhség is sugárzik belőlük. Egyetlen napját szerette volna felvenni kamerával, azt is főleg azért, mert akkor jelentkezett a Filmművészeti Egyetem mesterszakára, ahol a felvételire egy rövidfilmet kellett forgatnia egy létező személy egyetlen napjáról. De Marisról azonnal látszott, hogy több van benne. Nem lehetett csak úgy ott hagyni.

Tuza-Ritter Bernadett innentől szerződést kötött a gazdájával, hogy időnként meglátogathassa, és kamerával kövesse. A nő pénzt kért ezért. Tudta, hogy a filmben ezáltal ő is szerepet kap, de megállapodtak, hogy az arcát nem fedi fel. Csak a kezét látjuk, a hangját halljuk, ahogy a gyerekeiét is. Az életébe így is félelmetesen bekúszunk, a gyűrött ágyneműtől kezdve a szekrény tetején őrködő feszületig. Mert Bernadett időnként, egy-egy napra beköltözik egy lakásba, idegen emberek életébe, és kamerával figyeli őket – de nem próbál úgy tenni, mintha ott sem lenne.

Ez nem reality show, ez a valóság.

Éppen ezért nem játsszák el azt sem, hogy Bernadett láthatatlan, nincs jelen. A mai dokumentumfilmeknek egy új, egyre erősödő válfaja, amikor a filmkészítő a történet aktív résztvevője, olykor alakítója. Ő beszélget a film szereplőivel, halljuk a hangját, lassan róla is alkotunk egy képet. Aztán egyszer csak mozgatórugója lesz az eseményeknek. Ez a kreatív dokumentumfilm egyik fajtája.

Fogságban

Miközben ismerkedik Marissal, egyre több derül ki a nő helyzetéről. Tíz évvel ezelőtt került a rabszolgatartójához, egy kórházban ismerkedtek meg. Maris élete addigra zátonyra futott, menekült az akkori életéből. Már akkor is szolga volt egy házaspárnál, ahol verték is, így vesztette el a fogait. A nő menedéket ígért neki és a kamaszkorú lányának – befogadta őket. Ám a segítség hamarosan átfordult újabb elnyomásba: valójában csak hasznot akart húzni Maris kiszolgáltatottságából, munkabírásából és konfliktuskerülő természetéből, majd szép lassan mindenéből kifosztotta.

Elvette a fizetését, hitelt vett fel a nevére – innentől beszélhetünk rabszolgatartásról.

Maris éjszaka egy gyárban takarít, onnan egy kanapéra dől a rabszolgatartó otthonában, és reggeltől vár rá a ház körüli munka. Megeteti az állatokat, a gyerekeket iskolába indítja, reggelit ad, elpakol, takarít, mos, és ami a legbizarrabb: cigarettát sodor az egész családnak. Enni alig kap, a házat nem hagyhatja el, pénze nincs. A lánya elmenekült, de ő maradt, mert fél a nő haragjától. Iratai sincsenek már, elvették tőle, és eldugták a házban. Hiába ismeri minden zugát, nem akad a nyomára.

Bernadett pedig ott van, és hallgatja. Elég a jelenléte és a figyelme ahhoz, hogy visszajelzést adjon, és Maris szép lassan szembenézzen azzal, hová jutott. Magától ébred rá, hogy ezt tovább nem hagyhatja. Magától terveli ki a szökését. Magától is hajtja végre, és kér segítséget ott, ahol nincsenek felkészülve ilyen helyzetekre: különféle szociális szerveknél. De hiába közismert jelenség mára, és hiába születtek becslések arról, hány embert érinthet Magyarországon a modern kori rabszolgaság (több mint tízezret, vagy akár több tízezret is), az áldozatok láthatatlanok, és nincs még számukra szervezett segítség. Marisnak is csak annyi jut, hogy nincs már teljesen magára hagyva, nincs többé egyedül. 

A szomszédban

Lehet, hogy mindez épp itt történik a szomszédunkban. Annyit tudunk csak, hogy valakinél bentlakó segítség van.

De hogy milyen körülmények között, milyen felállásban, az kívülről nem látszik. Az Egy nő fogságban erre mutat rá, erről tudósít, és ezért olyan nehéz nézni. (Miközben kedves és olykor vicces is.) Néha elég egy kevés odafigyelés, odafordulás, törődés, és a dolgot máris nem lehet többé eltagadni. És ez már egy lépés a kiút felé. 

Szinte hihetetlen, hogy létrejöhetett ez a film. Hogy létrejöhetett a helyzet, amiben filmezni lehetett. Hogy létrejöhet a helyzet, amiben egy ember a másik felett teljes kontrollt gyakorol, minden jogalap nélkül – majd ezt letagadja. Ha nem Marisról lenne szó – akinek a neve a film egyik legmegrázóbb fordulatát rejti magában –, talán elhessegethetnénk magunktól az egészet azzal, hogy bizonyos emberek mindig is szerettek uralkodni mások felett, és „áldozattípusú” emberek is léteznek, amióta világ a világ. Csakhogy Marist nem lehet ennyivel elintézni. Nagyon is erős nő, okos és intelligens.

Nem tudjuk, hogyan alakulhatott így az élete – ez a film nem erről szól. Hanem arról, hogyan fordított rajta végül a saját erejéből, és hogyan áll fel belőle.

Nem mondhatom még sajnos, hogy rohanjatok a moziba, és lássátok a saját szemetekkel – egyelőre ugyanis nem játsszák sehol. Helyette ezen a héten a világ egyik legrangosabb filmfesztiválján, a Robert Redford által alapított Sundance-en versenyez, magyar filmek közül elsőként. Modern kori rabszolgaság mindenütt létezik, egyre többet hallani is róla, de ilyen közelről talán még senki nem mutatta meg.

Gyárfás Dorka

Képek: Éclipse Film, Corso Film