–

Térjünk vissza 1492-be, és nézzük, mit is tudunk. Vitathatatlan, hogy Kolumbusz egy tengerészeti géniusz volt, aki a boszorkányüldözés és a lapos Föld korában is képes volt azt mondani minden ellenszél ellenére, hogy márpedig ő nyugat felé megy Indiába.

Akkoriban az európai uralkodók mind Ázsiával akartak kereskedni, hogy értékes selyemhez és fűszerekhez juthassanak, ám fő kereskedelmi útvonalaik nehézkesek és zsúfoltak voltak. Kolumbusz teóriája, miszerint az Atlanti-óceánon át, nyugat felé hajózva, ismeretlen úton érné el Ázsiát, nem volt túl népszerű. Pénzre, hajóra, legénységre volt szüksége. Végül Kasztíliai Izabella és Aragóniai Fülöp uralkodók támogatásával ezen a bizonyos augusztus 3-i napon vitorlát bontott a Santa Maria, a Pinta és a Nina.

Az eredetileg négyhetesre tervezett utazás végül egészen október 12-ig tartott. Már a lázadás előtti utolsó pillanatban volt a legénység, amikor meglátták a szárazföldet. Egy ideális világban ez kinézhetett volna úgy, hogy Kolumbusz partra száll, barátságosan integet az indiánoknak, megcsodálja a kultúrájukat, elpippant velük egy békepipát és közös erővel szépen kitalálják, hogyan is lehetne együtt élni ezen a gyönyörű vidéken.

De nem ez történt.

Kolumbusz azt hitte, sikerült elérnie Indiát, ezért is nevezte el az őslakosokat indiánoknak.

Ahogy írta a naplójában: rögtön be is fogott hatot közülük, mondván, „jók lesznek” rabszolgának. A felfedező Amerikában töltött évei és mondjuk úgy, hogy munkássága során gyakorlatilag intézményesítette a rabszolgatartást és az emberkereskedelmet.

A Hispaniola szigeten (ma Haiti és Dominika) élő, nagyjából negyedmilliós lélekszámú Taino indián törzset konkrétan szervezett keretek között deportálta eladásra Spanyolországba. Akik maradtak, azokat aranybányák utáni kutatásra vagy az ültetvényeken folyó munkára fogták, vagy prostitúcióra kényszerítettek. Néhány évtized elteltével már csak pár száz őslakos Taino maradt életben Hispaniolán.

Azt a negyedmillió embert vagy elhurcolták, vagy megölték.

Az elnyomás, a kizsákmányolás, a telepesek által behurcolt betegségek és a tömeges nemi erőszak indiánok százezreit ölte meg vagy kergette csoportos öngyilkosságba. A gyarmatosítás során és következtében megközelítőleg nyolcmillió őslakos halt meg Amerikában.

Voltak lázadások, de azokat rendre kőkemény, véres megtorlások követték.

Korabeli illusztráció Kolombus Kristóf érkezéséről - Forrás: Getty Images/Library of Congress/Corbis/VCG

Hát, szóval Kolumbusz felfedezte Amerikát, vagy mi 

Ő nem nagyon volt hajlandó tudomásul venni, hogy nem Ázsiában járt, és ehhez élete végéig ragaszkodott is. Gőgös volt és kegyetlen, nemcsak az őslakosokkal, de a legénységével is, akik gyűlölték őt, és rossz híre eljutott a spanyol uralkodókhoz is.

Utolsó amerikai expedíciójáról már fogolyként tért vissza Spanyolországba, ahol börtönbe került. Utána még egyszer tengerre szállhatott, egy nem túl sikeres utazás erejéig. Végül 1506-ban halt meg.

Öröksége eddig is megosztó volt, de az utóbbi hónapokban kőkemény tüntetéshullámokat hozó Black Lives Matter-mozgalom –amiről nemrég írtam ITT – végképp új lendületet adott a Kolumbusz-ügy újraértékelésének.

Persze minden nézőpont kérdése, és sok múlik a fogalmazáson

Kolumbusz, a felfedező. Kolumbusz, a rabszolgatartás szülőatyja. Kolumbusz, a fehér elnyomás és a kegyetlenség szimbóluma.

Ha a felfedezőt nézzük, naná, hogy jár neki a szobor, kinek, ha nem neki?! 

De most, 2020-ban, lehet, talán (nem tudom) érdemes átgondolni, mit kommunikálunk azzal, ha Kolumbusz-szobrok állnak egy olyan földön, amelynek történelmét vérrel írták. És akkor rögtön felmerül a kérdés: van olyan, amit nem azzal írtak?

A középkori keresztény Európából érkező férfi egyszer csak meztelen bálványimádókkal találta szembe magát, és a kornak megfelelő szellemiségben intézte el a dolgokat. Vajon ha nem Kolumbusz, hanem Gipsz Jakab ér előbb oda, nem ugyanezt csinálta volna? Ezt már sosem tudjuk meg.

De most valami tényleg megváltozott

Már nemcsak pár radikális tüntető gondolja szükségesnek a szobrok eltávolítását, hanem komoly tömegek, a közösségi oldalak aktivista felhasználói és néhány politikus is.

Az utóbbi években a Kolumbusz-emléknapot már az őslakosok napjával helyettesítették, ezzel elismerve a gyarmatosítók által elszenvedett kínokat. Maga Bill de Blasio, New York polgármestere pedig már évekkel ezelőtt is fontolgatta Kolumbusz Kristóf manhattani szobrának eltüntetését, de konföderációs emlékművek is megkérdőjeleződtek.

Persze emiatt is indulatok gerjednek, hiszen ennek így sosem lesz vége. Városokat, egyetemeket kellene talán átnevezni?

Hol a határ? Kiknek és hogyan kellene, lehetne helyrehozni a múlt véres hibáit? A kérdés jogos. Csak sajnos itt a jelen is, ami más megvilágításba helyezi a dolgokat.

Nem arról van szó, hogy ötszáz éve történt valami, és most hirtelen azon rugózik mindenki. Ötszáz éve történt valami, és a sebeket nemhogy nem gyógyítja be senki, hanem inkább újra és újra feltépik.

Egy olyan országban, ahol máig vegzálják az őslakosokat és a hatóságok gyakran brutálisan elbánnak azokkal az indián aktivistákkal, akik az életük árán is védenék a földjeiket (lásd Standing Rock), bizony, igenis fontos tisztázni, mit kommunikál egy Kolumbusz-szobor és bizony, nem lehet legyinteni, hogy ugyan már, ez a középkorban volt, ne nyígjon már senki, van baj elég így is és amúgy is.

Ezt bizony csak olyasvalaki mondhatja, aki úgy él, mondjuk, Amerikában, mint Marci Hevesen. Ez a valaki általában se nem őslakos indián, se nem színes bőrű. Mert ők aztán tudnak mesélni – ha hagyják – a jelenről is.

George Floyd haláltusája szimbolikus

Esélye nem volt, ahogy az a rendőr térdelt a nyakán, mint ahogyan esélyük nem volt azoknak az őslakosoknak sem, akik állig felfegyverzett telepesekkel találták szemben magukat. Elhurcolták őket, elvették, ami addig az övék volt, kínozták, gyilkolták őket, nem egy helyen írmagjuk sem maradt.

Legyinteni a Kolumbusz-kérdésre, maga a privilégium. És ignorancia. De elvakultan ledönteni a szobrait, sóval felhinteni mindent, ami a nevét viseli, az cseppet sem oldja meg azt a problémát, amit az ő neve szimbolizál. Igaz, szobrokat döntögetni valamivel könnyebb, mint évszázados sebeket begyógyítani és újratervezni azt, ahogyan élünk együtt ezen a bolygón.

Talán ezen a napon érdemes lenne inkább ezt átgondolni.

Vitorlát bontani és egy számunkra ismeretlen úton, a tolerancia, az egyenlőség és az igazságosság útján haladva felfedezni azt az Újvilágot, aminek legalább a jövőjét nem vérrel és könnyel rajzolják, mint ahogyan a múltat.

Szabó Anna Eszter

Kiemelt kép: Getty Images/Eva Marie Uzcategui Trinkl/Anadolu Agency