–

Az első élmény mindent meghatározott

Nyüzsgő gyerek voltam, nem fértem a bőrömbe', de a suliban, ha szünet volt, többnyire rohantam a könyvtárba, és alig akartam meghallani a csengőt, ami sajnos mindig azt jelentette, hogy vissza kell menni az órára.

Emlékszem, mennyire varázslatos élmény volt, amikor először jártam könyvtárban. (Hetvenes évek eleje, elég kis település.) El sem akartam hinni eleinte, hogy ennyi könyv létezik a világon. A falunkban nem volt könyvesbolt. (Egyébként tudtommal ma sincs, bár már nem falu, nem is nagyközség, ahogy akkoriban hivatalosan nevezték, hanem város.) 

Imádtam a könyvek illatát, a hívogató csendet, a tapintható nyugalmat, na meg a rengeteg könyvet. De a könyvtárosokat szerettem a legjobban. Mindig volt idejük, kedvük és türelmük válaszolni a kérdéseimre. Komolyan vettek. (Akkoriban nem volt még ennyire általános, hogy egy gyereket komolyan vesznek a felnőttek.)

Szenvedélyesen és szinte válogatás nélkül elolvastam mindent, ami kicsit is érdekesnek tűnt. És engem minden nagyon érdekelt. (Kivéve a tananyagot, pláne a reáltárgyakból feladott tanulnivalókat.)

Szóval igen gyorsan meghitt helyemmé vált a könyvtár. Hamar kinőttem(olvastam) az iskolai könyvtár állományát, úgyhogy beiratkoztam a felnőttek könyvtárába, és minden nyári szünetet azzal kezdtem, hogy az elhozható maximumot bezsebeltem, majd hetente jártam az új könyvekért. Sokszor már nyitás előtt ott toporogtam, mert annyira izgatott voltam, hogy ma mit hozhatok ki onnan.

A „nagykönyvtár”, ahogy mi hívtuk, mindig nyitott ajtóval várt. Akkor is, ha hivatalosan nem volt nyitva. A könyvtárosunk neve pedig szimbolikusnak is mondható, ugyanis Sugár Istvánné Ilona valóban fényt vitt a könyvtárhasználók életébe. Én titokban és magamban „fényilonkának” hívtam.

A könyvtári könyveknek köszönhetően érettebb, tájékozottabb, érdeklődőbb és nyitottabb voltam a nem olvasó kortársaimnál.

A mindig kedves könyvtárosoknak köszönhetően pedig megtanultam a felnőttekkel érdemben is kommunikálni.

Zenét is hallgattam a könyvtárban, rengeteg nagylemez volt, és még fülhallgató is! Elképesztően menőnek éreztem magam tizenkét évesen, amikor a Pink Floyd The Wall című lemeze üvöltött a fülembe. Az akkori könyvtáros mondta nekem, ma is emlékszem rá, hogy szerinte „a Pink Floyd zenéje egy mérnöki pontossággal felépített hanganyag”. 

Sztálin nem kímélte a lánya szerelmét sem – Szvetlana Allilujeva bolyongásai

Kult – 2022. február 28. – KAd

 

Verstanulás a könyvutalványokért

A településünk kultúrához való viszonyát alapjaiban meghatározta egy kiváló drámapedagógus, Kovács Andrásné, vagyis Rozika néni. Én is „színjátszós” voltam, ahogy a bátyám is. Rozika nénitől nemcsak színjátszani tanultunk, hanem élni is. Nagyon nehéz szívvel idézem föl az alakját, mert sajnos nemrég örökre itt hagyott bennünket… Egy hete volt a temetése. El sem tudtam menni, mert az ágyat nyomtam épp, de lélekben ott voltam. És a lelke tényleg velünk maradt.

Rozika nénitől tanultam verset mondani is, nagyon sok versmondóversenyen vettem részt. Nem volt olyan verseny, ahonnan ne hoztam volna el valamilyen díjat.

Örültem persze a mindenféle kerámiatárgyaknak és emlékérmeknek meg okleveleknek is, de akkor voltam a legboldogabb, ha könyvutalványt is kaptam a díj mellé.

Mindig ötször annyi könyvet pakoltam be a kosaramba, mint amennyiről az utalvány szólt. (Számolni sosem tudtam, na…) Aztán bánatos szívvel válogattam a vágyott könyvek között, hisz csak annyit hozhattam el, amennyi utalványom volt. Viszont a könyvek címét mindig fölírtam, és addig jártam (akkor már egy nagyobb városban) a könyvtárakat, amíg meg nem találtam azt, amit nem vehettem meg. Így ha nem is birtokolhattam az adott könyvet, de a tartalmát a könyvtáraknak köszönhetően magamévá tehettem.

Én is „könyves” lettem

Mindig borzasztóan fontos volt az életemben az irodalom, de pusztán az örömért faltam a könyveket. Sok-sok kanyar után, majdnem negyvenévesen végül én is a könyvek birodalmában kötöttem ki. Tizenöt éve az egyik hivatásom a könyvekhez kapcsolódik. Ezalatt nagyon sok értékes munkát végző könyvtárost közelebbről is megismerhettem. Nem győzöm őket csodálni. Tudom, mennyire elhivatottan végzik a rosszul fizetett munkájukat, tudom, milyen fontos feladatot látnak el a kisebb és nagyobb közösségek építésében, és azt is látom, mennyi áldozattal jár ez a munka.

Csodálattal bámulom őket, és – bár sok okuk volna rá – még soha nem találkoztam kiégett és kedvetlen könyvtárossal.

Az egyik legjobb példa épp nemrégiben született erről: nézd meg ITT a gyöngyösi könyvtárosok ötletes klipjét arról, hogyan ajánlották az orosz irodalmat. 

„A háború árulás és gyűlölet, tehetetlen tábornokok zűrzavara” – 10 kedvenc idézetünk a 120 éve született John Steinbecktől

Kult – 2022. február 27. – KAd

 

Valószínűleg az olvasók szeretete és hálája tartja bennük a lelket a nehéz körülmények között is. Az agyonszabályozott, agyonadminisztrált folyamatok, a nehézkes beszerzések, az eszközhiány sem szegi kedvüket. Rendíthetetlenül pályáznak, kreativitással pótolják a hiányzó forrásokat, és mindent megtesznek azért, hogy a most érdeklődő gyerekek ugyanúgy olvasó felnőtté váljanak, ahogy én is nagyrészt nekik köszönhetően lettem az, aki most vagyok.

Elég lett volna egy lekezelő mondat vagy egy ingerült válasz is ahhoz, hogy ez ne így történjen, de mindig támogatást, elismerést és törődést kaptam a könyvtárosoktól gyerekként.

Aki törődik az olvasó gyerekekkel, az a jövőt építi. A jövő egyik záloga pedig épp az értő olvasás.

Én ma mindegyik szeretett könyvtárosomnak külön elküldöm ezt az írást.

Olyan jó volna, ha ma te is küldenél néhány kedves sort annak a könyvtárosnak, aki sokat segített neked abban, hogy olvasó felnőtt válják belőled.

Legyen ez egy virtuális ölelés, amit jövőre ugyanekkor már remélhetőleg személyesen is megtehetünk.

Both Gabi

További írásaink az olvasásról: Két évvel él tovább, aki naponta fél órán át könyvet olvas

A könyvtárosokról és Neil Gaimanről: A képzeleted megváltoztatja a  világot. 

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/anandaBGD