Menekülés a valóság elől

Olyan gyerek voltam, aki nemcsak a takaró alatt olvasott az elemlámpa fényénél, hanem suli után is. Télen behúzódtam a konyha sarkába a kályha mellé, jó időben pedig kint a lugas alatt (vagy a nyári konyha előtti lépcsőn kuporogva).

Sokkal jobban érdekelt az a valóság, amit a könyvekben olvastam, mint az, amit éltem. Mert valóságként éltem meg a könyvekben tett látogatásaimat. A szó szoros értelmében láttam azt, amit olvastam. Elképzeltem, és elhittem, hogy létezhet másféle élet is.

Meg voltam győződve róla gyerekként, hogy nem a saját életemet élem, csak a véletlennek köszönhető, hogy épp ott tett le egy „cigány asszony az árok partjára”, ahol felnőttem.

„Égedelem rossz gyerek” voltam, legalábbis annak neveztek, pedig szerintem nem voltam rossz, csak másként gondolkodtam, mint a többiek.

Az ellenőrzőm rendszeresen betelt, mert olyan sok rovót kaptam. Viszont ezek mellett mindig ott virított az is, hogy: „Az olvasás/irodalom tárgyból elért kiváló eredményeiért dicséretben részesítem”.

Szóval voltak a könyvek, meg ez a valóság nevű nevű dolog

És mivel a valóság elég fájdalmas volt – sokszor fizikai értelemben is –, ezért találtam magamnak egy egérutat, ami a könyvekhez – és egy olyan valósághoz vezetett engem, amit el tudtam képzelni, és ahová el tudtam menekülni. Ennek köszönhetem, hogy ki tudtam lépni aztán abból az életből, ami nem volt annyira jó nekem gyerekként.

Felnőttként pedig megteremtettem magamnak a könyvek és az olvasás által azt az életet, amire mindig is vágytam.

Kifejezetten tiltották az olvasást a szüleim

Nem volt bennük rosszindulat, csak egész életükben kétkezi munkából éltek, és egyszerűen nem értették, engem miért érdekelnek a „nemlétező” történetek, amikor a saját életemben láthatólag nem boldogultam. Számukra a boldogulás egyetlen lehetséges útja az a munka volt, amit a két kezükkel végeztek. Már idéztem párszor anyukám tételmondatát: „Fiam, az olvasásból nem lehet megélni!”

Erre rácáfoltam, hiszen könyveket szerkesztek, mesekönyveket írok és olvasószerkesztőként dolgozom. 

Betűfalók

Hét évig hivatásszerűen is azzal foglalkoztam, hogy minél több jó történet, jó könyv jusson el a szülőkhöz – és ezáltal a gyerekekhez is. Volt egy olvasóvá nevelő programunk a munkatársaimmal Betűfaló néven, amelyben egy komplex projektet építettünk föl, ebbe az is beletartozott, hogy pedagógusoknak tartottunk szemléletformáló oktatást. A tanároknak segédanyagot készítettünk – a gyerekek életkorának megfelelő bontásban –, majd a kiválasztott iskoláknak eljuttattuk a könyveket, és a kortárs mesekönyvszerzőkkel is meglátogattuk az osztályokat sok vidéki és Budapesti helyszínen.

Felemelő élmény volt, nagy kár, hogy csupán egyetlen tanév erejéig tudtunk finanszírozni a projektet.

A gyerekek igenis szeretnek olvasni!

Azt tapasztaltuk – a legszegényebb sorsú gyerekek körében is –, hogy felszabadító hatással van rájuk a másféle hozzáállás. Nem az olvasással van bajuk, hanem azokkal az elavult módszerekkel, amelyeket az oktatásban használnak még manapság is a legtöbb helyen.

Nagy-nagy tisztelet a kivételeknek, mert szerencsére ilyenek is akadnak szép számmal.

A játékos megközelítés a kicsik esetében vált be, a kamaszokat pedig azok a kérdések fogták meg, amelyekkel rávilágítottunk arra, hogy a saját életükre is találnak érvényes válaszokat azokban a könyvekben, amelyeket feldolgoztunk számukra. 

Neil Gaiman and Chris Riddell speaking the most honest of truths with regard to reading. 📚 So many people judge what is "good literature" vs what is "bad literature" when all they need say is, "I'm so glad you're enjoying it!" Encourage readers of all ages no matter what they pick up to read. ❤📚 Because what they need to really know is the joy that comes from being absorbed in a book. . . . #neilgaiman #neilgaimanquote #read #reading #readingisawesome #justread #kidsread #chrisriddell #booklove #chrisriddellartwork #books #bookish #bookstagram

Neil Gaiman és az olvasás

Gaiman az egyik legnagyobb ikon a fantasy-kedvelők körében, én nem szeretem annyira ezt a műfajt, de az ő művei kivételesen hatnak rám. Ő írta a Coraline című könyvet, a Csillagport és a Soseholt (persze mindegyiket megfilmesítették…) és még számtalan zseniális művet.

A Szerencsére a tej annyira elvarázsolta a gyerekeimet a magyar megjelenés évében, hogy hetekig kellett nekik újra és újraolvasnom. Engem sem untatott, lenyűgözött az a határtalan fantázia, ami minden művéből árad.

Már négyéves korában tudott olvasni a kis Gaiman, szóval ő egy igazi betűfaló volt már akkor is…

Neil Gaiman and Chris Riddell on why we need libraries - an essay in pictures https://www.theguardian.com/books/gallery/2018/sep/06/neil-gaiman-and-chris-riddell-on-why-we-need-libraries-an-essay-in-pictures

Gaiman EBBEN a vallomásban ezt írta az olvasásról és a könyvtárak szerepéről:

(Én meg – a saját tapasztalataimra hagyatkozva – kommentálom egyik-másik gondolatát.)

(…) „Minden megváltozik, amikor olvasunk.”

– Ezt én tényleg átéltem gyerekként, és szerencsére most sincs másként!

Gaiman így folytatja:

Nem hinném, hogy a gyerekek számára létezik rossz könyv. Ez butaság. Ez sznobéria és esztelenség. Az kell, hogy a gyerekünk felmásszon az olvasólétrára: bármi, amit évezettel olvasnak, fokról fokra fogja őket felvinni a műveltség felé. Rá fogsz jönni valamire olvasás közben, ami majd egyszer életbevágóan fontos lesz abban, hogy boldogulj a világban, és ez így hangzik: A világnak nem kell feltétlenül ilyennek lennie. A dolgok változhatnak.”

– Velem is pontosan ez történt! 

De nézzük, mit írt még Niel Gaiman:

„A fikció empátiát szül. A fikció valami olyasmi, amit 26 betűből és egy marék írásjelből építesz fel, és csak te egyedül, a képzeletedet használva létrehozhatsz egy világot, és benne embereket. Az ő szemükön keresztül nézve képes leszel valaki mássá válni. Amikor innen visszatérsz a valóságodba, egy kicsit megváltozol.” 

– Gaiman igazán szerencsés fickónak mondhatja, magát, hiszen nagyon figyeltek a körülötte élő felnőttek arra, hogy a kíváncsiságát kielégítsék a könyvekkel.

Így ír erről ebben a képregényes levélben:

(…) „Szerencsés voltam. Kiváló könyvtáram volt gyerekkoromban, és találkoztam olyan könyvtárosokkal, akiket nem zavart egy kicsi, kísérő nélküli fiú, aki minden reggel visszament a könyvtárba, és végignézte a kínálatot, szellemekről, varázslatról és rakétákról szóló könyveket keresgélve. Vámpírokat, nyomozókat, boszorkányokat, csodákat kutatva. Jó könyvtárosok voltak. Szerették a könyveket, és szerették, ha a könyveiket olvasták. Semmiért nem szóltak be, bármit is olvastam, nem voltak sznobok. Úgy látszott, egyszerűen csak tetszett nekik a kis – tágra nyílt szemű – fiú, aki imádott olvasni, és beszélgettek velem a könyvekről, amiket olvastam. Kerestek nekem könyveket. Segítettek. Tisztelettel bántak velem. Nyolcévesen nem voltam ehhez hozzászokva.

A könyvtárak a szabadságról szólnak. Az olvasás szabadságáról, az ötletek szabadságáról, a kommunikáció szabadságáról.

Az oktatásról, a szórakoztatásról. Biztonságos helyek létrehozásáról, és arról, hogy bármilyen információhoz hozzá lehet jutni.” 

– A gyerekkori könyvtárosaim az én életemet is megváltoztatták, mert engem is komolyan vettek! Soha nem lehetek elég hálás nekik! Köszönöm!

Gaiman levelének folytatása:

(…) „Ha nem becsülöd a könyvtárakat, elnémítod a múlt hangjait és tönkreteszed a jövőt. A fikció az a hazugság, mely igazat mesél.

Mindünknek kötelessége álmodozni. Kötelességünk képzelegni.”

– Annyira jó lenne, ha felnőttként sem felejtenénk el a gyerekkori képzelgéseinket! Nekem szerencsém van, a gyerekeim életben tartották ezt a képességemet épp akkor, amikor már kezdtem volna elfeledkezni róla.

Ez pedig az egyik legfontosabb mondat Gaimantől:

„Könnyű azt mondani, hogy »senki nem változtathat meg semmit«.” (…) „De az igazság az, hogy az egyének csinálják a jövőt, méghozzá úgy, hogy elképzelik: a dolgok igenis lehetnek különbözőek.

Remélem, hogy megadhatunk a gyerekeinknek egy olyan világot, ahol olvasni fognak, és felolvasnak nekik, és lesz képzelet és megértés.

The power of storytelling . . . #professionalhuman #explorewithluke #literature #neilgaiman #chrisriddell #artmatters #writersofinstagram #authorsofinstagram #art

Neil Gaiman minden gondolatával mélyen egyetértek

Nagyon kérlek benneteket, olvassatok a gyerekeiteknek, engedjétek meg nekik a választás szabadságát, segítsétek őket abban, hogy megszeressék az olvasást. Ne vegyük el a gyerekeinktől az olvasás lehetőségét, és akkor ők talán tényleg megváltoztathatják a világot!

Both Gabi