„Jelleme akár a tájat ostromló, mindent maga alá temető vihar” – Ezért vonzódunk ennyire a világirodalom toxikus férfikaraktereihez

–

Taylor Swift dalszövege szerint – aki románclajstromát tekintve igazi szakértőnek számít a témában – minden lány álma az, hogy találjon egy rosszfiút a megfelelő időben – pont akkor, amikor az már nem akar többé rossz lenni. Dr. Raymond D. Petty, a Marylandi Egyetem pszichológia adjunktusa úgy véli, a képlet ennél azért bonyolultabb, sőt Miss Swiftnek van még mit tanulnia a témában, mert nem jól értelmezi a helyzetet. 

Petty nem bízta a véletlenre a dolgot, 750 nő részvételével készített kutatást, melyben az úgynevezett rosszfiúk és az általuk vonzott nők pszichológiai hátterét vizsgálta. A pszichológus arra jutott, hogy a nők többségét a védelem és a kihívás mellett az úgynevezett hatalmi fantázia hajtja, melyet az egyenjogúság iránti vágy és a függetlenség táplál. Az a gondolat, hogy

hatalmukban áll megjavítani a másik nem egy alvilági képviselőjét, vagyis a szerelem ereje révén képesek megszelídíteni a „szörnyeteget”, aki továbbra is veszélyt jelent a világra, ám egy szenvedélyes pillantásuktól menten ellágyul.

Természetesen ez az egyébként kockázatos képzet ritkán ültethető át a valóságba, mégis sok esetben – mint azt látni fogjuk – a világirodalmi sikerkönyvek (vagy inkább olvasóik?) előszeretettel romanticizálják a jelenséget. 

Lássuk is az irodalomtörténet titokzatos gazfickóit, akik időt, energiát és bevetett eszközt nem sajnálva manipulálják környezetüket és társnőjüket úgy, hogy a többség olvasatában jottányit sem veszítenek népszerűségükből. Elmés, ravasz és megtévesztő megoldásokat használnak, mi azonban átlátunk a rózsaszín szitán és a maszkulin csáberő mögé pillantva feltárjuk lélektani mozgatórugóikat.  

Mr. Rochester, a professzionális manipulátor

Kezdjük is egy megkerülhetetlen alapművel, a Jane Eyre-ből, melyből 1847-es megjelenése óta közel ötven adaptáció született a hagyományos musicaltől a modern, zombikat is szerepeltető filmfeldolgozásig (Zombit gondoztam). Brontë regényének sikere az összetett narratív struktúrában, de leginkább a Jane és Rochester páros komplex, vitatható viszonyában rejlik. A fiatal, szerelemre és autonómiára vágyó Jane találkozik az idősebb, elégikus természetű, különc Rochesterrel, akiért öntudatlanul szembemegy korábbi céljaival. Rochester nem az a fajta, aki túl sokáig válogatna az eszközök között, hiszen ha érdekei úgy diktálják, titkolózik, hazudik, játszik a lány érzéseivel, és amikor repedés keletkezik hősszerelmes álarcán, az erőszakos fenyegetéstől sem riad vissza.

Rochester hátborzongató és birtokló, ezenfelül a manipulatív kommunikáció mestere, aki az első találkozásuktól kezdve keresi az alkalmakat, milyen hamis trükkökkel fedheti fel a lány valós gondolatait.

Jane-t olyannyira elvakítja a férfi iránti vonzalma, hogy nő létére az univerzum villámcsapásszerű jeleit is figyelmen kívül hagyja, ráadásul döntései igazolást nyernek, hiszen a szerelem ereje által legyőzött akadályok (például egy házban bolyongó őrült feleség) után is visszatérnek egymáshoz. A jó pillanatokban a lány úgy érzi, Rochester méltóképpen bánik vele, egyenrangúként, Jane azonban traumatikus múltja miatt sajátos jelentést tulajdonít az egyenlőségnek. Kívülállóként egy nagyívű szerelem kibontakozását és fejlődését látjuk, melyet a regény végén megkötött házasság teljesít be, de ha mélyebbre tekintünk, egymásra választ adó traumák sorsszerű találkozásáról olvashatunk. Rochester Jane irányíthatósága miatt úgy érezheti, az ő kezében van a hatalom, Jane pedig kötődik Rochesterhez, mert – bár más csomagolásban szolgáltatja –, azt az abuzív légkört teremti meg, mely egész életében ismerős közeget jelentett a lány számára. 

Heathcliff, a traumatizált bosszúálló

Az Üvöltő szelek egy örök érvényű szerelmi történetnek álcázott pszichológiai tanulmány, melynek főhőseit szinte lehetetlen külön lapon említeni. Catherine-nek és Heathcliffnek a szakértők szerint összetett poszttraumás stressz szindrómája van, emellett a borderline személyiségzavar jeleit is mutatják. A felnőttkor álarca mögött két felperzselt lelkű gyermek bújik meg, akik véd- és dacszövetségben egyesültek, énhatáraik elmosódnak, elmerülnek egymásban, mígnem a felnőttlét történései végleg le nem rombolják ezt az illúziót.

Heathcliff jelleme akár a tájat ostromló, mindent maga alá temető vihar.

Erőszakos természetű, kontrollmániás és bosszúálló, emellett képtelen az empátiára, saját kiszolgáltatottságérzetét a világ leegyszerűsítésével igyekszik mérsékelni, így csak védtelen áldozatokat és szadista ragadozókat lát maga körül. Egészségtelen, birtokló, nyers szenvedéllyel ostromolja a lányt, a filmadaptációkban ellenben rendre gyönyörű férfiak játsszák elvadult karakterét, ezért megítélése az esetek többségében tévesen romantikus és elnéző. Mit érdekel bennünket a sok pszichológiai hűhó, mikor a fiatal Ralph Fiennes vagy a sármos Tom Hardy koslat „utánunk” a szeles domboldalon? Heathcliff traumáit viszont – ellentétben Rochesterrel – már gyermekkorában megismerjük. Néhány év leforgása alatt sikerül megtapasztalnia az elhagyatottságot, a kirekesztést, az éhezést, az üldöztetést, a lelki és fizikai bántalmazást, mindezt egy könnycsepp ejtése nélkül, hiszen a gyengeség kifejezésével újabb büntetést kockáztat. A történet folytatásában épp az elnyomott düh kitörésének lehetünk tanúi indokolatlan erőszakos cselekedeteiben és abbéli erőfeszítéseiben, melyeket azért tesz, nehogy újból elhagyják. Emily Brontë kellő drámai érzékkel végül a legendás „szerelmi” történetekhez méltó befejezést rendezett, és Zúgóbérc két árvája újra egymás karjában nyugodhatott.

Edward Cullen, a klasszikus zaklató

Edward karakterét az Alkonyat sorozatból az Entertainment Weekly 2010-ben az elmúlt húsz év legnagyszerűbb szereplőinek 100-as listájába sorolta – nos, több sebből vérzik a dolog. Védelmezés címszó alatt Edward az első pillanattól fogva hátborzongatóan viselkedik, túlvilági szépsége azonban nem minden esetben vonja el figyelmünket nyugtalanító magatartásáról. A vámpír férfi szüntelenül Bella nyomában van, vagy sejtelmesen utasítja a lányt, miszerint jobban teszi, ha az nem megy a közelébe. Céljaihoz mérten olykor roppant nyílt, megértő, máskor manipulatív, szinte rideg, miközben elbagatellizálja Bella gondolatait és vágyait, ám az általa kijelölt határokat már nem tartja tiszteletben. Kezdetben rejtőzködve követi, megfigyeli éjjel alvás közben, kérés nélkül bukkan fel a legváratlanabb pillanatokban, és akarata ellenére a javát szolgáló tetteket visz véghez.

Igazi ragadozóként elszigeteli Bellát saját közösségétől, majd a Cullen családdal karöltve egy új világot teremt számára.

Természetesen mondhatjuk, hogy a vámpírrá válás is Bella döntése volt, de kétségtelenül Edward ültette el a gondolatot a fejében, amikor nem biztosított más lehetőséget kapcsolatuk megtartására és közös fejlődésükre. Stephenie Meyer szerencsére Edward térdremegtető szépsége mellett más kapaszkodót is ad a férfi viselkedése mögött húzódó motivációk megértésére. Edward kontrollmániája édesanyja halálából fakad, melynek hatására folyamatosan attól retteg, hogy elveszít valakit, aki fontos a számára. Az örökös kontroll pedig csak úgy lehetséges, ha elhiteti magával, szerettei – beleértve Bellát is – hogy állandó védelemre, az ő oltalmára szorulnak. Mindenesetre némileg aggasztó módját választotta a törődésnek, de hát ilyen ez a vámpírszerelem.

Hardin Scott, a Z generáció toxikus rosszfiúja

Minden korosztálynak megvan a maga rosszfiú zsánere, a Z generáció számára Anna Todd teremtette meg Hardin Scott személyében az After sorozatban a mérgező karakter archetípusának minden klasszikus ismertetőjegyét felhasználva. A Wattpadon eredetileg Harry Styles fanfictionnek induló sztori azóta egy komplett filmsorozattá nőtte ki magát. A két lábon járó pszichológiai kézikönyvnek is beillő Scott iránt kamaszlányok milliói bomlanak, keresik zöldfülű partnereikben félresiklott jellemének izgalmas és vonzó sajátosságait. Hardinnak nyilvánvalóan súlyos mentális problémái vannak – narcisztikus személyiségzavar, függőség –, melyek megmagyarázzák önmagára és másokra egyaránt káros viselkedését.

Törvények megszegése, impulzív cselekedetek, a csodálat iránti túlzott igény, mások manipulálása, érzéseinek figyelmen kívül hagyása, alkoholproblémák – csak néhány dolog Hardin toxikus repertoárjából, melyekből a szerző előszeretettel válogat főhősének mérgező receptúrájához.

Tessával való kapcsolatában az idealizálás-leértékelődés-eldobás visszatérő ciklusát követhetjük nyomon az édes befolyásoló szavak és a testiség szuggesztív erejének kiaknázásával. Tessa traumás kötődésben él a Christan Greyt egy jobb napján kenterbe verő Hardinnal, aki amellett, hogy kihasználja a tapasztalatlan, derűs, empatikus és jószándékú lányt, egy abuzív körforgásba is bele-kényszeríti, melyben Tessa maga is elveszíti a kontrollt. Természetesen széljegyzetként megkapjuk a már-már kötelező hányattatott gyerekkort, de a történtek ismeretében is nehéz rokonszenvet érezni, egyidejűleg hátast dobni Hardin „romantikus” műsorkészletétől. Az egyetlen tanulság, amit levonhatunk ebből az antiszerelmi történetből az, hogy meneküljünk minden olyan férfi elől, aki úgy viselkedik, mint Hardin Scott. 

A sort még hosszan folytathatnánk

Biztosan a listára kerülne a már említett Grey, Romeo Montague, Tom Buchanan (A nagy Gatsby) vagy Massimo Torricelli Blanka Lipińska nagy botrányt kavaró 365 trilógiájából, de további tájékozódás céljából böngészhetünk akár a Goodreads Toxic Love könyvválogatásából is, melyen néhány kivétellel csakis romantikus bestseller könyvek kaptak helyet. 

Mielőtt azonban végleg úgy tűnne, egy szőrösszívű kékharisnya áll a sorok mögött, fontos leszögezni, hogy az említett karakterek természetesen fiktív személyiségek, így elemzésük sem több érdekes, gondolatébresztő játéknál. Ugyanakkor elgondolkodtató, ha az irodalom valóban visszatükrözi az adott kor társadalmának értékrendjét, képzeteit bizonyos jelenségekről, így például a szerelmi kapcsolatokról, mit tudhatunk meg saját magunkról ezekből a történetekből és szinte mindenki által ismert figuráiktól? 

Annyit bizonyosan, hogy

a toxikus férfikarakterek nyújtotta erőteljes érzelmek, a kiszámíthatatlanság, az izgalmak és a rosszfiúk megváltoztatására irányuló hatalmi vágy évszázadok óta a női fantázia, egyben a romantikus irodalom eszköztárának bevett alkotórésze.

Ami talán ennél nyugtalanítóbb, hogy megosztó fogadtatása ellenére egyszersmind az egyik legjövedelmezőbb fikciós téma is (Az említett 365 nap című könyvből csak Lengyelországban 1,5 millió példány kelt el). De vajon valóban veszélyesek a fiatal olvasókra nézve ezek a szerzemények? Miként tehetünk, egyáltalán kell-e tennünk bármit is ez ellen, vagy fogadjuk el a jelenséget mint időtlen művészi múzsát? Mindenesetre érdemes néhány percig elmélázni ezeken a kérdéseken, amikor legközelebb a metrón ülve előkapjuk E. L. James szenvedéllyel átitatott lektűrjének újságpapírba csomagolt változatát.

Rajna Nóra

Források: Thug Love: Why Women Are Attracted to Bad Boys – Dr. Raymond D. Petty Ph.D. 

Claudia Hochbrunn – Andrea Bottlinger: Pszichiáter látott már? – Zűrös hősök analízisben, Athenaeum Kiadó 

Trauma and Emotional Manipulation in Jane Eyre 

Wuthering Heights: The Real Story of Lost Love and Complex-PTSD

After We Collided blasted for glorifying ‘toxic, abusive’ relationships

Goodreads Toxic Love Books 

S&S Australia Acquires The Bestselling Trilogy That Inspired The Worldwide Netflix Hit, 365 Days, By Blanka Lipińska