Szeptember 29-én az egész internetet bejárta az előző esti James Bond-film világpremierjének fotógalériája, a szereptől búcsúzó Daniel Craig ugyanis egy sötét rózsaszín árnyalatú, dupla soros bársony szmokingkabátban lépett a vörös szőnyegre, és ez még Katalin hercegné arany estélyije elől is ellopta a show-t – nem beszélve a film női szereplőinek outfitjéről, ami így csak a „futottak még” kategóriába esett. Pedig amikor ez a viselet először lépett színre a New York-i elit társasági klubjában, a Tuxedo Park Club-ban (amiről később az amerikai nevét is kapta), akkor minden volt, csak nem feltűnő, és nem kivételes alkalmakra szánt öltözék – épp ellenkezőleg.

Némi divattörténet

James Potter – aki éppen 135 évvel ezelőtt, ezen a napon hozta divatba – igazából a wales-i hercegtől „csente” az ötletet, akit nem sokkal korábban látogatott meg a sandringhami vadászkastélyában, és úgy látszik, az angol királyi ház sarja (akit később VII. Edward néven ismert meg a világ) nem tartotta őt és színésznő feleségét olyan előkelő vendégnek, hogy frakkot húzzon miattuk a vacsorához, hanem helyette egy lazább szerkóban jelent meg – ez volt a szmoking. Potter meg lekoppintotta, és bevitte az amerikai társasági életbe.

A szmoking tehát egy rövidebb szabású zakóból áll, ami lehet egy- vagy kétsoros (ma a kétsoros ritkább, ezért is volt különleges Craig választása), hozzá egy azonos szövetből készült nadrág, oldalán selyemcsíkkal (úgynevezett tresszel) dukál, melyhez a csíkkal megegyező selyemöv társul, illetve alkalomadtán készülhet mellény is, és mindezt egy fehér vagy krémszínű, lehajtott gallérú ing, mandzsettagomb, és fekete csokornyakkendő teszi teljessé. Az eredeti modell szerint a zakó és a nadrág éjszínkék volt, de később jobban elterjedt fekete változatban. 

Illusztráció a szmoking viseléséről 1898-ból - Forrás: Wikipedia/W. D. F. Vincent

Akkoriban ugyanis a magasabb társadalmi rétegek körében a nappali viseletet a vacsora előtt esti öltözékre cserélték, akár szűk családi körben is (a magyar úri körökben is), nem beszélve arról, ha operába vagy társaságba mentek, ezért kellett sötétnek és elegánsnak lennie. 

Ma persze már senki nem venné fel egy otthoni étkezéshez, de még drága étterembe, különleges színházi eseményre vagy hangversenyre sem – itthon leginkább esküvőkön viselik, de ott is csak a vőlegény. Így látja legalábbis Kelecsényi Milán férfiruha-tervező.

„Úgy tapasztalom, hogy a szmoking egyre elterjedtebb viselet a vőlegények körében, illetve mind több olyan társasági esemény is van, ami a dress code a black tie (vagyis fekete csokornyakkendő)-viseletet írja elő. Ez egyrészt nyilván azzal magyarázható, hogy egyre többen engedhetik meg maguknak az igényes öltözködést, másrészt annak, hogy

míg a hétköznapokban nagyon sportosak lettünk, addig a különleges eseményeknek szeretjük megadni a módját, mert ott megmutatkozhat a kifinomultabb oldalunk.”

Kelecsényi Milán

Együtt vagy külön-külön

A szmoking egy kevésbé formális (azaz informális) megnyilvánulása a dinner jacket, amit akkor lehet viselni, ha az eseményre szóló meghívón az szerepel dress code-ként, hogy „black tie optional” vagy egyenesen az, hogy „dinner jacket”. Ilyenkor a zakó és a nadrág anyaga eltérő lehet, de mindkettő megőrzi a szmoking elemeit. Tehát a viselője felvehet hozzá klasszikus szmogingnadrágot is (a klasszikus selyemcsíkkal), de lehet sima gyapjúszövetből vagy gyapjú mohair szövetből készült öltönynadrág is.

Milán felvilágosít, hogy valójában Daniel Craig sem egy teljes szmokingot, csak egy dinner jacket-et viselt pár napja, és bevallja, őt nem teljesen nyűgözte le vele.

„A vörös szőnyegen egyre szabadabb megnyilvánulásait láthatjuk ennek a viseletnek, és annak ellenére, hogy Daniel Craig megjelenését a Savile Row egyik legpatinásabb szabósága, az Anderson and Sheppard készítette – amely korábban olyan sztárokat öltöztetett, mint Fred Astaire vagy Cary Grant –, és Craig stylistja a GQ és a japán Vogue vezető stylistja, George Cortina volt, én személy szerint úgy gondolom, hogy a zakó sajnos kicsit túl szűkre és rövidre sikeredett. Szerintem nem volt igazán előnyös.” 

Daniel Craig az új James Bond-film világpremierjén - Forrás: Getty Images/Jeff Spicer/Getty Images for EON Productions, Metro-Goldwyn-Mayer Studios, and Universal Pictures

Viszont – és ez meg az én magánvéleményem – elég jól kiemelte Craig szemének kékjét (ami a filmben is nagy hangsúlyt kapott), és ezzel tulajdonképpen mégis teljesítette azt a küldetését, ami Milán szerint is a szmoking eredeti szellemiségét tükrözi:

„A klasszikus szmoking ereje abban rejlik, hogy a férfi nem magára, hanem a vele érkező hölgyre irányítja a figyelmet, illetve ha a klasszikus, maximális kontrasztot (tehát a fekete-fehér összeállítást) képviseli, azzal az arcra tereli a fókuszt, ami azért nagyon hasznos, mert akkor arra figyelnek, amit mondani akarunk.

Ha erős színeket, mintákat és túl sok részletet viszünk az öltözetünkbe, akkor mindenki inkább a ruhánkra figyel majd, nem ránk.”

Szóval a rózsaszín bársony változat mögött nagyon is volt koncepció (még szép): egyrészt kiemelte a színész szemének csillogását (mondanivalója úgysem volt, azt a vászonra tartogatta), másrészt szándékosan vonzotta a tekintetet, hiszen Craig egyedül érkezett, nem partnerrel.

Forrás: Getty Images/Max Mumby/Indigo

Itthon nyilván még szinte elképzelhetetlen, hogy valaki egy ilyen feltűnő darabot viseljen (és főleg, hogy ne tűnjön bohócnak benne), de az, hogy a szmoking kitörhet az eredeti kereteiből, már itthon sem számít tabunak.

„A krémszínű dinner jacket is nagyon elegáns lehet, illetve a báli szezonban bársonyból is készülhet, csak nem feltétlenül rózsaszín árnyalatban, hanem például fekete, éjszínkék vagy a bátrabbak számára klasszikus angol „racing green” (méregzöld) vagy bordó színben, hozzá fekete nadrággal és a black tie dress code-hoz megszokott fényes fekete fazonok egyikével”– mondja Milán. 

 

Maszkulin viselet – még nőiesebb megjelenés

Ha viszont nők viselik – és miért ne tennék, mára ez sem számít forradalminak –, akkor a legelegánsabb változat még mindig a fekete vagy az ekrü. A Harper’s Bazaar nemrég Paul Smith divattervezőt kérte fel arra, hogy igazítsa el a nőket a helyes szmokingviselés szabályait illetően, ő pedig boldogan tett eleget a feladatnak, hiszen 2018 decembere óta van ilyen kollekciója, amit minden évben egy-egy új ötlettel bolondít meg. 

Smith azzal kezdi, hogy 1967-ben, 21 éves korában volt olyan szerencsés, hogy részt vehetett azon a párizsi divatbemutatón, amin Yves Saint Laurent először mutatta be a Le Smoking nevű női szmoking-kollekcióját.

„Hihetetlenül felháborító volt ez akkoriban, és egyáltalán nem is fogadták jól” – meséli. „Annyira eltért a megszokottól, ráadásul a modell a zakó alatt csak egy lenge sifon felsőt viselt, ami láthatóvá tette a csupasz melleit, hogy erre korábban nem volt példa a kifutón. A bemutatók akkoriban még annyira exkluzív események voltak, hogy mindössze húszan ültek a közönség soraiban, de mindnyájukat sokkolt a látvány. Aztán Helmut Newton készített róla ikonikus fotót 1975-ben egy párizsi utcán, amin már – és azóta is – elképesztően szexi mutatott, és ezzel vált ikonikus viseletté.” 

Yves Saint Laurent Le Smoking nevű női szmoking-kollekciójának egy darabja - Forrás: Getty Images/Reg Lancaster/Daily Express/Hulton Archive

Smith megemlíti Lauren Bacallt, Charlotte Ramplingot, és Patti Smith-t mint a női szmoking emblematikus viselőit, és hozzáteszi:

„A női szmokingnak mindig van egy szexi felhangja, amellett, hogy androgün megjelenést kölcsönöz.”

És azt mondja, ugyanúgy megmutatja a női vonalakat, ahogy egy sok bőrfelületet villantó estélyi:

„Egy öltöny vagy szmoking tiszteli a női testet, rásimul a csípőre, kiemeli a láb vonalát. Úgy mutatja meg a nő alakját, hogy közben nem tolakodóan érvényesíti.”

Charlotte Rampling - Forrás: Getty Images/Alain Dejean/Sygma

Aki pedig lazítani akar a konvenciókon, azt arra biztatja, hogy vegyen fel hozzá nyugodtan egy sima fehér pólót (az ing vagy blúz helyett), és tornacipőt, esetleg válassza a dinner jacket-et egy szakadt farmerrel és egy selyem toppal.

„Lehet, hogy csak az én véleményem, de számomra az a nő, aki szmokingban jelenik meg, a függetlenséget képviseli. Egy olyan kifinomult egyéniséget, akinek nincs szüksége arra, hogy hivalkodjon az érzékiségével és mindenáron magára vonja a figyelmet. A szmoking azt üzeni, hogy érdekes gondolataid vannak, és nyitott vagy egy jó beszélgetésre.

Öltönyt és szmokingot csak olyan nők hordanak, akik haladnak a korral, és folyton mozgásban vannak. Nem írják ki magukra nagy betűkkel, hogy »figyeljetek rám, szexi vagyok«, mert nincs szükségük ilyesfajta visszaigazolásra. Ők azt üzenik: »én én vagyok«.”

Ehhez már csak egyvalamire van szükség: arra a belső attitűdre, amitől valaki a szmokingot természetesen viseli, felszabadultan tud mozogni benne. Kelecsényi Milánnak van hozzá egy jó tanácsa:

„Minden új ruhát szokatlan érzés viselni, ezen a tűzkeresztségen át kell esni. De minél gyakrabban visel valaki szmokingot, annál inkább megtalálja benne önmagát – ehhez idő és gyakorlat kell. Hollywood aranykorának sztárjai is azért tudtak olyan otthonosan mozogni benne, mert minden este ezt viselték.”

És még egy jótanács a végére:

„A legfontosabb, hogy az öltözetünk mindig passzoljon a helyszínhez, a helyzethez és a társasághoz. Hiszen sem akkor nem érezzük jól magunkat, ha a helyzethez képest túlöltözünk, sem akkor, ha alul.”

De egy jól szabott szmokinggal az ember mégis csak ritkán lőhet mellé…

Gyárfás Dorka

Kiemelt kép: Getty Images/Tristan Fewings/Getty Images for EON Productions, Metro-Goldwyn-Mayer Studios, and Universal Pictures