Nincs szexibb egy szép öltönynél – 6 ikon, aki úgy viseli a zakót, mint senki más

–

A tesómmal volt egy hóbortunk kiskorunkban: minden alkalommal, ha valami díjátadó vagy dalfesztivál ment a tévében, elővettük az erre az alkalomra szánt kockás füzetünket, felírtuk a hírességek neveit és a ruhákat, és „STIP-STOP, az enyém!” felkiáltással stoppoltuk a ruhákat, amikben felvonultak. Annyira komolyan vettük, hogy egyenként pontoztuk is őket. Nem mintha valaha is viselhettük volna őket, de nagyon komolyan vettük ezt a játékot.

Egyikünkből se lett divattervező (a tesóm legalább társszakmát választott, és lakberendező lett), nekem egyévnyi elhajlásom volt ugyan, amikor divattervezést tanultam, de elég is volt az az egy év – főleg a szabás-szakrajz órám –, hogy rájöjjek, ez nem az én utam.

Később, felnőtt fejjel az egyetemen, a testbeszédről tanulva értettem meg, milyen mögöttes jelentésük, milyen üzenetük van azoknak a ruháknak, amiket annak idején lestoppoltunk. Milyen sokféleképp lehet értelmezni valaki megjelenését, miért van fontos üzenete egy nadrágszárból kilógó zokninak, vagy hogy ki hogyan viseli a haját és melyik tervező ruháját választotta, mi több: hogyan lehet mindezekkel játszani és üzenni.

Bár hihetetlenül hosszú a listám, megpróbálok most szigorúan csak a legkedvesebb divatpillanataimhoz visszanyúlni, amikor nők férfiruhát húztak. És hogy egyáltalán miért tették.

A ruha maga az üzenet

Ha valaki azt gondolná, hogy mi a kétezres években találtuk fel a spanyol viaszt, és Lady Gaga, Tilda Swinton vagy Rihanna húzott először zakót, az nagyon nagyot téved. Meglepődtem én is, amikor olvastam, hogy milyen régre nyúlik vissza a története annak, amikor nők férfigúnyába bújtak.

Egyes történészek a XV–XVI. századi Angliáig ugranak vissza, amikor előnyösen házasodni létkérdés volt.

A korabeli forrásokból tudható, hogy a londoni bordélyházakban gyakran bújtak férfiruhába a nők erotikus céllal, máskor pusztán szórakoztatás, fricska gyanánt (persze, mindezt a bordélyházak zárt ajtói mögött).

A bűnös vicc forrása abból fakadt, hogy Shakespeare korában csak férfiak játszhattak színpadon, minden női szereplőt férfiak alakítottak. Érdemes megnézni a Szerelmes Shakespeare című filmet, egészen jól feldolgozza ezt az időszakot.

Az is megesett a történészek szerint, bár jóval ritkábban, hogy utazáskor férfiruhát vettek fel, mert így nagyobb biztonságban érezték magukat. Máskor álcaként, hajukat leborotválva férfiruhát öltöttek, hogy könnyebben jussanak munkához. Az akkori törvények persze mindezt elítélték és büntették.

Ebben a korban a férfiviselet egyszerre jelentett a nők számára izgalmat és erotikát, biztonságot és hatalmat. Noha teljesen más társadalmi klímában élünk ma, a ruha jelentése az évszázadok során mit sem változott.

Nő szmokingban

Nagyot ugorva előre az időben, miután már nők játszhattak színpadon (sőt filmvásznon), felszabadult a testük a fűző szorítása alól, megjelent Marlene Dietrich, akinek védjegyévé vált a szmoking.

Dietrich úgy érezte, bizonyos dalokat – amiket a szerzői szándék szerint férfi énekel – csak úgy tud hitelesen előadni, ha férfiruhába öltözik. Részben ennek nyomán jött divatba a negyvenes években a nadrág – nőkön.

Dietrich nem maszkírozta magát, a férfiruha nem álca volt számára – csak eszköz. Erős sminket, sötét rúzst választott a szetthez. Számomra Dietrich férfiruhában is vamp marad. Játszott korábban háremhölgyet, finom úrinőt, mégis a szmoking volt az, amitől szexszimbólummá vált.

A férfiruhával való játék hordozott magában egyfajta finom erotikát, amitől a kor női azonnal eldobták a szoknyájukat, és nadrágot húztak helyette – követte őt Katharine Hepburn és Greta Garbo is.

Micsoda nők

A kilencvenes–kétezres évek szexuális forradalmában a független, erős, öntudatos nők játszottak szerepet, ezt jelképezendő, a divatmagazinokban is előszeretettel bújtatták a nőket férfiöltönybe. A kor szexszimbólumai, mint Julia Roberts vagy Angelina Jolie, időnként azzal kerültek a címlapokra, hogy férfiruhában jelentek meg egy hivatalos eseményen, noha a nyilvánosság számára mindketten maguk voltak a megtestesült nőiesség. 

Roberts megjelenését a pályája során mindvégig a klasszikus szabású, nőies ruhák jellemezték.

A Golden Globe-on a legjobb női mellékszereplőnek járó díjat viszont egy túlméretezett Armani öltönyben vette át, az utána következő évben pedig eljátszotta élete legfrivolabb szerepét, Vivient a Micsoda nő!-ben. Ironikus, nem?

Roberts sosem volt az az figyelemre éhes figura Hollywoodban, aki az öltözékével provokálta volna az újságírókat – kivéve akkor, amikor a Micsoda nő!-t leforgatták. Ezzel az öltönnyel pedig hatalmasat aratott.

Angelina Jolie megjelenése, nyilatkozatai alapján számomra maga a nyers női erő. Minden porcikájával azt üzeni, hogy független, szabad és betörhetetlen.

Noha a vörös szőnyeges megjelenéseit a negyvenes évek glamúros nagyestélyijei jellemezték, mégis imádtam, amikor Brad Pitt mellett a BAFTA-díj-átadón egy öltönyben jelent meg, kibontott csokornyakkendővel,

azt üzenve ezzel mindenkinek, hogy „a kapcsolatunkban is egyenlők vagyunk”.

A kilencvenes évek közepén a Szex és New York egyedülálló, öntudatos női karakterein keresztül megismeri a világ a szingli kifejezést, és persze, nem mellékesen, a divat is hatalmas szerepet kap. Carrie és Samantha ruhái (rendezői szándék szerint) nemcsak a státuszukat jelzik (egyik sikeres újságíró, a másik sikeres PR-menedzser), hanem a testükről való önrendelkezés szabadságát is:

„Azt hordok, amit akarok, és ebbe senkinek nincs beleszólása.” 

A Szex és New Yorkban felvonultatott ruhákról akár egy önálló cikk is születhetne, az egész estés filmből most mégis egyetlen jelenetet emelnék ki, amelyben a szmoking kapott főszerepet. Nem a legikonikusabb, mégis a legszebb jelenet talán a sorozat történetében, amikor Carrie Bradshaw a barátja, Stanford tiszteletére fekete szmokingot húz annak az esküvőjén, Stanford és a társa, Anthony Marentino fehér öltönyben házasodnak össze.

Z generációs ikonok

Aki hiányolta volna Diane Keatont, az megnyugodhat: tudatosan hagytam őt a végére, Diána hercegnével együtt. Mind a ketten elképesztő Z generációs ikonok lettek.

Míg Diane Keaton Instagramjáért megőrülnek a fiatalok, addig Diána szettjeit újraéli a fast fashion ipar.

És ezt nagyon jól teszi. Diána volt az, aki páratlan eleganciával lázadt a merev öltözködési szabályok ellen. Finom, sikkes stílusa kedvére való volt a brit népnek és az uralkodói háznak egyaránt.

Amint egyre inkább tartott kifelé házasságából, egyre bátrabban is kezdett el öltözködni: előkerültek például a testhez álló, szűk, térd fölött végződő ruhák, és imádta a kétsoros gombolású zakókat és a nadrágkosztümöket.

Diána rendszeresen húzott biciklisnadrágot, elegáns darabok mellé is akár. Valószínűleg nem gondolta, mekkora divatdiktátor lesz majd 2020-ban.

Ezzel egy időben, Amerikában Diane Keaton is igazi divatdiktátorrá vált (újraértelmezve a harmincas–negyvenes évek olyan sztárjainak szettjeit, mint Ginger Rogers).

Keaton férfiöltönyben vált a nyolcvanas években szépségideállá. Nem kellett ehhez erős smink, se mélyen dekoltált, feszes ruhák, pályája nem a droggal és alkohollal fűtött botrányoktól volt hangos. Stílusa pedig az ezt követő években mit sem változott, az elmúlt negyven évben kimaxolta a dandy stílust.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Diane Keaton (@dianne_keaton) által megosztott bejegyzés, Márc 1., 2020, időpont: 7:06 (PST időzóna szerint)

Woody Allen filmjében, az Annie Hallban nyújtott alakítását pedig sosem feledjük. Z generációs olvasóinknak mondom, hogy ha még nem láttátok, feltétlenül nézzétek meg.

Ciki, nem ciki, de én a könnyedebb, limonádé filmjeit is megnézem, még akkor is, ha csúnyán leértékelik az IMDb-n. Legutóbb a Könyvklub – avagy az alkony ötven árnyalatában láttam, és imádtam.

Keaton egymillió-hétszázezer követőjét látva elmondható, hogy színésznőként a nyolcvanas években jutott csúcsra, de 2020-ban vált stílusikonná. Legalább egy jó dolog történt idén, na.

Az Instagramján exkluzív betekintést kaphatunk az életébe, de rendszeresen posztol régi nosztalgikus képeket is személyes történetekkel, és nagyon fura és abszurd viccekkel mulattatja a követőit. Amerika fiataljai pedig nemzeti kincsükként imádják a 72 éves ikont. Még ilyet!

Megnyugtató látni, hogy a Kardashian-klán mellett Diane Keaton is labdába rúghat még.

A sort még megannyi fantasztikus pillanattal lehetne folytatni, például Tilda Swinton számomra igazi androgün stíluskirálynő, és Lady Gaga túlméretezett öltönyét is nehéz feledni.

A mai munkahelyi kötelező dress code-ok miatt az öltöny szerintem egyre inkább utált darabbá kezd válni, amiért gúzsba köt. Egy olyan ruhadarab, amitől a multiknál naphosszat robotoló emberek szabadulni akarnak, mert arra való, hogy elrejtse az igazi énjüket.

Egy olyan ruhadarab, amit férfiaknak is csak állásinterjúra javasolnak, ha szeretnének kellemes „első benyomást” kelteni, mert az öltönyt viselő ember egyet jelent az erővel, a profizmussal és a megbízhatósággal. 

Nekem sosem kellett kötelező jelleggel öltönyt húznom, így nem utáltam meg, de teljesen megértem azokat is, akik alig várják, hogy ledobhassák magukról esténként, mert mindennap ezt viselik. Igaz, a kiskosztümöt nem szeretem, a bő szabású női kosztümöket/uniszex öltönyöket viszont csípem. Én az öltönyben – ahogy az angol hívja – a „power suit”-ot látom, egy ruhát, amiben magabiztosnak érzed magad.

Szőcs Lilla