–

Különös hibridmegoldásról szólnak a hírek: az együttes tagjai (Agnetha Fältskog, Björn Ulvaeus, Benny Andersson, Anni-Frid Lyngstad) nem lépnek majd színpadra, de aki akarja, mégis láthatja majd a kultikus négyest fellépni. Mégpedig úgy, hogy nem ők, hanem virtuális, ámde rájuk a megszólalásig (haha, szó szerint) hasonlító avatárjaik éneklik majd a régi és az új, nemsokára érkező ABBA-album slágereit. A virtuális ABBA-t egy tíztagú zenekar kíséri majd a színpadon, tehát ez tényleg afféle „hoztunk is, nem is” megoldás.

De tudjátok, mit?

Én ezt tökéletesen megértem.

Zenélni egy dolog, új dalokat írni, felénekelni, stúdiózni egészen más, mint újra útra kelni, esténként új városban lenyomni a koncerteket, aszalódni a turnébuszban meg a repülőkön. Szerintem teljesen érthető, ha valaki az előbbiekből kér, az utóbbiakból meg nem.

Az ABBA mindig is akkurátusan ügyelt az életműve gondozására – Madonnának szó szerint könyörögnie kellett a Gimme, Gimme, Gimme jogaiért a Hung Up című dalához, de mások, akik csak hangmintázni akartak, csúnyán megütötték a bokájukat.

Az ABBA jelenleg is tartó sikerének egyik titka, hogy nagyon komolyan foglalkoznak annak gondozásával: a stockholmi ABBA-múzeumtól a Mamma Mia!-musicalek színházi jogain át a megfilmesítésig a svéd négyes csakis a maximummal elégszik meg. És ez láthatóan jól működik.

Mivel az idő nem áll meg (az ABBA 1982 óta inaktív, már legalábbis a klasszikus együttesi minőségében), a tagok pedig tartják magukat a fogadalmukhoz, ám az életmű szempontjából igencsak hasznos volna valamiféle koncert, megszületett a virtuális ABBA, amely egy Londonban külön erre a célra készült koncertteremben szórakoztatja majd a nagyérdeműt. Amely – ne legyenek kétségeink – tódulni fog. (Igen, lehet, hogy én is…)

Sosem felejtem el, mekkora tömeget vonzott egy kábítóan meleg reggelen (!) a Glastonbury fesztiválon egy ABBA-tribute-band, ami kétségkívül jó volt ugyan, de azért mégsem az eredeti… Az ABBA-dalok mágikus hatása, amelyről a kutatók már többször megállapították, hogy egészen az ősemberig kell visszamennünk, ha a meg akarjuk érteni, mi az oka, hogy bárhol, bármikor, bármilyen közegben érvényesül.

A tudósok szerint részben azért szeretjük, mert annyira egyszerűek és jól megjegyezhetők a szövegek, részben azért, mert annyira zseniálisak a dallamok, részben pedig azért, mert az ősközösség óta az ember ösztönszerűleg jobban vonzódik a csoportos énekléshez a szóló dalokkal szemben.

„Nem hiszek a halálban. És te?”

Salvador Dalí híres mondása tökéletesen helytálló a tekintetben, hogy a rajongók számára a legtöbbször lehetetlen feladat imádott kedvencük elengedése, legyen szó visszavonulásról vagy ne adj’ isten, halálról. Különösen a fiatalon elhunyt előadók esetében emészt bennünket a vágy, hogy valamilyen formában átélhessük, milyen lett volna őket élőben koncertezni látni. Ennek legegyszerűbb módja természetesen az, amikor az előadó kivetítőn van jelen a színpadon – néhány éve Magyarországon is láthattuk így Freddie Mercuryt a Queen koncertjén. Így néz ki például duettje Adam Lamberttel:

Ennél jóval bonyolultabb, és néhol ijesztő: 2Pac például annak idején azért kelhetett – hologramként legalábbis – életre, mert barátja, Dr. Dre látta a Benjamin Button különös élete című filmet, és nem bírt szabadulni a gondolattól, hogy valamilyen módon átugorjon néhány dimenziót meg idősíkot, és együtt rappelhessen az 1996-ban fiatalon meggyilkolt legendával. A 2012-es Coachella-fesztiválon meg is történt Dre, Snoop Dogg és 2Pac nagy felhajtással beharangozott koncertje.

Az eredmény? Hát, kísérteties. Nehéz eldönteni, jó vagy rossz értelemben:

Michael Jackson-rajongók is tömegével zarándokoltak a popsztár hologramos koncertjeire, de „támasztották már fel” ily módon Buddy Hollyt és Billie Holidayt is. A Base és az Eyeillusion nevű cég kifejezetten erre szakosodott: interaktív koncertélményt kínál a koncert főszereplőjének hologramos megfelelőjével – az előbbi a többi közt Maria Callast ígéri, az utóbbi például Frank Zappát. 

„Tűzön-vízen átvágtak, hogy leróhassák kegyeletüket” – A mádi csodarabbi nyomában

Kult – 2021. szeptember 7. – FB

 

És aki valójában sosem élt?

Vannak, akik ennél jóval tovább mennek: olyanokból csinálnak sztárt, akik soha nem is léteztek. Már Hollywood aranykorában is voltak arra irányuló próbálkozások, hogy az élőszereplős filmekbe „nem valódi” szereplőket is csempésszenek. Így például Gene Kelly és Esther Williams is táncikált Jerry egérrel a vásznon (utóbbiról itt olvashatsz bővebben).

A zeneiparban (bár az Ének az esőben jól mutatja, hogy már a némafilmkorszak alkonyán sem restelltek átvágni bennünket énekhang vonatkozásában) azért ez egy fokkal bonyolultabb, de közel sem kivitelezhetetlen. Gondoljunk csak bele: a Gorillaz tagjai – mármint azok, akiket mi vizuálisan akként értelmezünk – sosem léteztek. Persze, mindannyian tudjuk, hogy Damon Albarn és zenésztársai állnak a virtuális zenekar mögött, az azonban biztos, hogy ha kiejtem a Gorillaz nevét, tízből tíz ember a rajzfilmfigurákra gondol.

Ezen a kissé homályos felvételen például remekül látszik, hogy a kezdetekkor Albarnék kifejezetten rájátszottak erre a virtuális dologra:

Albarn korszakalkotó ötlete viszont messze eltörpül már Hacune Mikuhoz képest.

Hacune Miku, a „vocaloid”

Hogyan küszöbölj ki minden emberi tényezőt a leendő popsztárod karrierívéből? Egyszerű: ne legyen benne semmi emberi. Valahogy így találhatták ki a japánok Hacune Mikut, az egyik legismertebb japán popsztárt, akinek 2020-as fellépését a Coachellán csak a Covid miatt kellett elhalasztani.

Igaz, Hacune Mikutól biztosan nem fognak védettségi igazolványt kérni akkor sem, ha már újra lesznek nagy fesztiválok.

Hacune Miku ugyanis egyetlen porcikájában sem ember. Sem a „fizikai” valója, sem pedig a hangja nem az, Hacune Miku ugyanis úgynevezett „vocaloid”, azaz egy számítógépes program, amely emberi(nek hangzó) hanghullámokat generál. Ehhez pedig társul egy hologramtest.

Íme, mindez a gyakorlatban:

Rémisztő? Személytelen? Meglehet. Létrehozóját, a Crypton Future Mediát nyilvánvalóan nem aggasztják az ellenérzések. És ne higgye senki, hogy Hacune Miku az egyetlen virtuális sztár a Távol-Keleten. Ki tudja, meddig gyűrűzik ez a trend?

Miku „hangmodellje” egyébként Fudzsita Szaki színésznő volt, tehát az ő tónusa köszön vissza az énekesnő (lehet egyáltalán ezt a szót használni egy virtuális sztárra?) hangjából. Ami azonban a hologramtorkán kijön, az mind mesterséges.

Az ABBA esetében természetesen – ez a két új dalból (I Still Have Faith In You és a Don’t Shut Me Down) és az abban hallható érett, csodálatosan mély és bársonyos énekhangból kiderül – ilyesmiről szó sincs. Mindössze arról, hogy négy ember tartja a szavát: azt ígérték, soha többé nem lépnek színpadra. Csak egy kicsit mégis. Ha ez annak számít.

Én például szívesen pörgetem a két új dalt és örülök, hogy nem a régi idők majmolása volt a cél, hanem az önazonosság.

De ha már az önazonosságnál tartunk, egyszerűen nem hagyhatom ki a zenetörténet egyik legcsodálatosabb ABBA-feldolgozáslemezét. Igen, ez pont az, aminek látszik: ABBA-metál. Ha eddig nem ismerted, akkor szívesen!

És akkor választ is kaptunk arra a kérdésre, mi az ABBA titka. Egyszerű: ezek a dalok MINDENHOGY zseniálisak.

Csepelyi Adrienn

Kiemelt kép: Getty Images/Michael Ochs Archiv