Kafi tizennégy évesen menekült el Szomáliából egy kényszerházasság elől, édesanyja és egy embercsempész segítségével. Útja során volt, hogy fel akarta adni a végeláthatatlannak tűnő gyaloglást, volt, hogy börtönbe zárták, míg végül egy év után megérkezett Magyarországra, ahol a fóti gyerekotthonba került. Kafi szorgalmának és elhivatottságának hála ma már szinte tökéletesen beszéli a nyelvet, magyar állampolgár lett, sikeres modellkarriert épített, férjhez ment, és hamarosan megszületik a kisbabája. A beszélgetésünk volt az utolsó felkérés, amit még a szülés előtt vállalt, így igazán különleges élmény volt találkozni vele, és arról kérdezni, mik azok a családi minták, szomáli hagyományok, amelyeket szeretne megtanítani majd a kisfiának, és mik azok, amelyeket mindenképp szeretne megtörni. 

Mint mondja, először akkor érezte, hogy Magyarországon van itthon, amikor a gyerekotthonból kikerülve a saját lábára tudott állni, végérvényesen pedig akkor fogalmazódott meg benne, hogy itt van otthon, amikor férjhez ment, és már az új családja révén is idekötik a gyökerei. Kitartását és pozitív életszemléletét leginkább anyukájának köszönheti, aki mindig arra biztatta Kafit és a húgait, hogy higgyenek magukban, és vigyék véghez az álmaikat.

Szóba került az is, hogy hogyan változott a saját testéhez, az önmaga felett gyakorolt szabadságához való viszonya modellként és most várandós kismamaként, különösen úgy, hogy a hazájában a muszlim nőket egészen más jogok illetik meg, mint amilyenek minket itt Magyarországon.

Kafival egy bátor, erős és mélyen inspiráló történetet ismerhettünk meg, amely a menekülés fájdalmától az önazonosság megtalálásáig, a szabadság felvállalásáig vezetett. Hallgasd vagy nézd meg a vele készült Közös hang – #egészenén epizódot, az ő példája emlékeztethet bennünket arra, hogy az identitás és a hit, a kitartás és a szeretet milyen meghatározó erők az életünkben.

A Közös hang korábbi adásait ITT találod.

Krajnyik Cintia