Meghan, a csődör

Nem, nem buktam meg bioszból: Megan Thee Stallion amerikai rapper neve tényleg ezt jelenti. A texasi szlengben ugyanis stallionnak, azaz csődörnek nevezik a magas, jó testű nőket. (Igen, nekem is lennének kérdéseim, de lépjünk túl ezen.)

Szóval Meghannél senki nem ment nagyobbat 2020-ban: kiadott egy Savage című dalt Beyoncéval, egy WAP címűt Cardi B-vel, Good News című albumáról pedig év végére menthetetlenül berobbant a Body című is. De haladjunk csak sorban! Meghan eleve óriási közösségimédia-királynő, de e három száma olyan mértékben uralta az összes platformot, hogy bátran kijelenthető: Meghan Thee Stallion 2020-ban megnyerte az internetet.

@charlidamelio

@keke.janajah

♬ Savage - Megan Thee Stallion

A Savage óriásit ment a TikTokon, a WAP című dal pedig a szó szoros értelmében politikai karriert futott be, ami egy ilyen elnökválasztással terhelt esztendőben azért komolyan megsüvegelendő. A dalszöveg ugyanis igen frivol: a címbéli mozaikszó a Wet Ass Pussy kifejezés kezdőbetűiből áll, amit nehéz decensen lefordítani, maradjunk annyiban, hogy annyit tesz: az illető NAGYON nedves.

A republikánus politikusok és közszereplők ezen oly mértékben felháborodtak, hogy rendesen kampányolni kezdtek Cardi és Meghan ellen, akiket vélhetően őszintén meglepett, hogy 2020-ban még tényleg ki lehet verni azzal a biztosítékot, ha egy nő a saját szexuális vágyairól beszél.

Az meg a koktélcseresznye volt a habon, hogy Snoop Dogg is nehezményezte a szöveg nyílt szexualitását. Bocs, de nagyon röhögök, ha eszembe jut, hogy az öreg debütáló albumának címe Doggystyle, ami az angol megfelelője a kutyapóznak (és hogy ne legyenek kétségeink a képzettársítás felől, a borítón egy meztelenül, megbilincselt lábakkal térdelő nőalak is látható, pontosabban csak az alfél, mert hát miért ne tárgyasítanánk a nőt, ahol lehet).

Megan harmadik nagy dobása pedig a Body videoklipjéből ellesett koreográfia volt, amely, mondjuk, szintén nem vádolható visszafogottsággal, de őrületesen sokan készítenek belőle videót, ünnepelve a telt női idomokat és a női test szépségét.

@gulsahalan

Bu akımdan eksik kalamazdık 🍑🍑 ##body ##bodydancechallenge ##bodyodychallenge ##megantheestallion @semiraminta @nilsuersn

♬ Body - Megan Thee Stallion

Unatkozom a házban, a házban unatkozom

Az év egyik legtöbbször hallott refrénje egészen biztosan az a faékegyszerűségű pár sor, amit roppant költőien nagyjából úgy lehetne lefordítani:

„itthon vagyok és unatkozom, unatkozva vagyok itthon”.

(Ne röhögj, angolul se hangzik sokkal értelmesebben!)

Ez a dal tehát a TikTokról kezdte meg világhódító útját, mégpedig a Curtis Rocah nevű tiktokkernek köszönhetően, akinek elméjében megszületett ez a himnusz. Ami tényleg himnusszá vált, nem csak ironizálok, ugyanis az internetet elárasztották a videók, amelyben unatkozó emberek mindenféle vicces dolgot csináltak a karanténban (csak hogy szövegileg tisztelegjek a lírikus előtt).

@scarrednotscared

This took way too long to film for it to flop ##boredvibes

♬ BORED IN THE HOUSE - Curtis Roach

Az amerikai rapper Tyga annyira rákattant a számra, hogy megkereste Curtis Roachot, ugyan kollaboráljanak már, és készítsék el a dal közös verzióját, így lett más platformokon is nagy kedvenc az egybites szöveg – hiába, no, a pornográf tartalmakban is utazó Tyga jó érzékkel száll be bármibe, amiből pénze lehet. Annyi mindenesetre biztos, hogy számtalan nagyon vicces unatkozós videót ihletett a dal.

Stevie Nicks, a boomer

Amikor Paul McCartney 2015-ben kollaborált Kanye Westtel, a Twittert elárasztották a tizen-huszonévesek tweetjei:

„Nem tudom, ki a fene ez a Paul McCartney, de Kanye befuttatja, az tuti.”

Na, az idén ugyanez esett meg egy TikTok kapcsán Stevie Nicksszel, a legendás Fleetwood Mac dalszerző-énekesnőjével. Történt ugyanis, hogy a @420doggface208 nevű felhasználó (egy teljesen átlagos külsejű pasas) arról készített videót, ahogy az együttes 1977-es, Dreams című dalára gördeszkázik egy elhagyatott úton – és közben vörösáfonya-levet iszik. (Ha engem kérdeztek, ennél jobban semmi sem írja le, milyen mentális állapotba kerültünk az utolsó negyedévre…)

@420doggface208

Morning vibe #420souljahz #ec #feelinggood #h2o #cloud9 #happyhippie #worldpeace #king #peaceup #merch #tacos #waterislife #high #morning #710 #cloud9

♬ Dreams (2004 Remaster) - Fleetwood Mac

Stevie Nicksnek több se kellett, regisztrált a TikTokra, és elkészítette a saját verzióját a dalra: görkorijának felcsatolása közben énekli a számot.

Csakhogy a generációs szakadék őt sem kímélte, így gyorsan megjelentek az „OK, boomer” jellegű kommentek, hogy de hát mit akar ez a néni, nem is vicces a videója.

Amin persze remekül szórakozhattak aztán az internet 35 évesnél idősebb felhasználói. Ez tehát annak az esete, amikor egy új platformnak köszönhetően egy régi dal születik újjá.

Popsztár a vadonban

És akkor ott voltak aztán sztárok, akik turnézás helyett kénytelenek voltak valamivel elütni a járvány miatt felszabaduló idejüket. Hogy ki volt szerintem a legizgalmasabb közülük az idén? Megmondom.

Taylor Swift Amerika kedvencéből az évek során megosztó személyiséggé lépett elő (na igen, egy szöszke kislánynak nehezen bocsátják meg, ha önálló véleménye van, és szereti azt hangoztatni).

Miután elképesztő rajongótáborával társadalomformáló tényezővé vált, izgalmas kérdés volt, hogy mit kezd a státuszával. Swift egészen váratlan lépésként júliusban bedobta Instán, hogy másnap kiad egy albumot – amiről addig egy szót se ejtett.

Semmi csinnadratta, semmi kampány. Swift egyszerűen begubózott, a karanténban megírta és felvette pályafutása egyik (ha nem a) legizgalmasabb lemezét, folklore címmel (és ezzel nem csak a számtalan, szövegi-zenei easter eggre utalok). Ködös, misztikus látványvilág tartozik az albumhoz, felidézve Swift zenei gyökereit, a vidéki Amerikát, a klasszikus film noirok hangulatát – és nem véletlenül említem meg külön a látványt: Swift azt nyilatkozta, a hangulat, az érzés előbb volt meg a fejében, mint a zenei anyag. Egy biztos: az eszképizmus legszebb elképzelhető formája ez a lemez! (Azóta kijött amúgy egy másik lemeze is, Evermore címmel.)

A folklore listavezető daláról, a Cardiganről (meg a lemezhez inspirációként szolgáló dolgokról) sok mindent megtudhatunk ebből a videóból:

Egy kis komolyságot!

No, de hogy ne vádolhasson senki azzal, hogy a népszerűség oltárán áldozva fittyet hányok a valódi értékekre, nézzük, mely albumot választotta 2020 legjobbjának a híresen-hírhedten kritikus (és sznob) szaklap, a Pitchfork!

A kritikusok szerint ez nem más, mint Fiona Apple Fetch The Bolt Cutters című lemeze, és ebben, azt hiszem, egyet kell értenem (akkor most én is sznob vagyok?!).

Őrületesen erős és szórakoztató, öntörvényű és vagány lemez ez sok zongorával és dobbal. Szertelen, de nagyon is komoly, mély, de játékos – egyszerűen tökéletes.

Ez a 43 éves, Grammy-díjas dalszerző-énekesnő ötödik nagylemeze, ami vizuálisan is lehengerlő. Nézzétek például a Shameika című dalhoz készült animációs videoklipet (rendezte: Matthias Brown).

 

És nektek mik voltak az idei kedvenceitek?

Csepelyi Adri