1. Harta – a falu, ahol egybeér az itt és a most

„Indulj el Budapestről, vezess másfél órát, az 51-es út 99-es kilométerkövénél kanyarodj balra, és már meg is érkeztél Bács-Kiskun megye egyik legszebb falujába. A Duna menti, sváb nagyközség tősgyökeres budapestiként is lassan harminc éve a szívem csücske. Ebben a faluban nőtt fel a nagyapám, és most már a gyerekeim lelnek nyaranta itt otthonra. Mert Harta generációkon átívelő, nemzedékeket összekötő hely, amely az Alföld minden szépségét és jóságát a markodba gyömöszöli.

Itt befogadnak, akárhonnan jöttél, sőt még saját termesztésű levendulát, petrezselymet és karalábét is a kilincsedre akasztanak, ha épp elfogyott a boltban.

Minden portának egyforma hosszúságú a füve, mindenki szorgosan sepreget a saját háza táján. Itt készítik a legfinomabb kolbászt és paprikát, itt gurul le a torkunkon legpikánsabban a házi pálinka. Itt köszönnek rád a leghangosabban, és itt gazdálkodnak legserényebben a helybeli gazdák. Itt mindennap tanulhatsz, dolgozhatsz, és esténként bátran elmélázhatsz az öreg platánfa árnyékában üldögélve, a viharvert, régi padon. Hartán harapni lehet a friss levegőt, a szívedet pedig elárasztja a harmónia és az idilli romantika. A házak, akárha egy ódon mesekönyv lapjairól épültek volna ide, mégis minden mérföldkőnél szembesétál veled a valóság. Harta hazánk közepe, ami összefűz tradíciót és innovációt, múltat és jövőt. Harta szüntelen fogja a kezed, ha szükséged van rá, és féltőn elenged, ha mégis menned kell. De mindig hazavár” – írja Rella, a főváros mellett elköteleződött lány, akinek mégis egy kis falu rabolta el a szívét, úgy tűnik, örökre.

2. Óbányai-völgy – mesébe illő zugok a Mecsekben

Nikoletta választása is azért esett erre a Kelet-Mecsekben található békebeli helyszínre, mert ott úgy érzi, mintha megállt volna az idő. A Budapesttől száznyolcvan kilométerre található faluba látogató vándor rengeteg túraútvonal közül válogathat: megtekintheti a Csepegő-sziklát, körbekémlelhet a Cigány-hegyi kilátóban, de muszáj meglátogatnia a vadregényes Ferde-vízesést is, amely nem egy Niagara ugyan, de a lépcsőzetesen kialakult, mohával fedett csobogó patak igazán bűbájos látvány. De van ám errefelé egy igazi indián totemoszlop is! Az első magyarországi indián törzset még 1931-ben alapította meg Baktay Ervin orientalista, az ő hagyományát vitte tovább Cseh Tamás, és így jutott el a „vissza a természetbe” kezdeményezés Óbányára is. Bennfentes tipp: a polgármesteri hivatalnál istenien főznek, elérhető áron.

Mamám azt mondta raknom kell fel képeket 🌱🍃

3. Répáshuta – tóték a Bükkben

Megmondom őszintén, korábban soha nem hallottam erről a mókás nevű faluról (még a #réparetekmogyoró kihívás alatt sem!), ám olyan sokan ajánlották, hogy roppantul felkeltette az érdeklődésemet ez a Bükki Nemzeti Park területén található kis szlovák település, ahol amerre csak nézel, mindenfelé erdő látható. „Jókat lehet kirándulni, isteni finom szlovák ízeket kóstolni és bambulni a dombon legelésző tehénkéket. A falu a mai napig büszke szlovák gyökereire, bizony gyakran hallani a falu kocsmájában a magyar–szlovák kevert, tót nyelvet” – áradozik róla Zsófia, akivel Magdi is egyetért:

„Gyönyörű kis falu, fantasztikus étteremmel. Igazi eldugott kis gyöngyszem.”

- Répáshuta - @miskolc.on #magyarország #hungary #венгерский #匈牙利 #sunrise #répashuta #nationalpark #borsod #keletiblokk #ha1xerrejárnál #citylife #mycountry #travel #experience #instagood #instaphoto #photographer #mirror #travelphotography #europe #topeuropephoto #explorepage #discover #visit #wonderful_places #travelhungary #europetrip #topeuropephoto #europetravel #dronephotography #djimavicair

4. Szálka – az ország egyik legszebb tava, ahol megfér a strandoló mellett a horgász is

A nyugalom szigetének kikiáltott Tolna megyei zsákfaluról sem először hallok, legutóbb egy baráti sörözés során dicsérte hosszan valaki, kíváncsiságomat pedig Judit nevű olvasónk még inkább felébresztette: „Tündéri falu hatalmas tóval, hegyekkel, szőlőtőkékkel. Bármerre sétálsz, a háborítatlan természet vár, alig van forgalom.” A tóban pedig nemcsak úszni és horgászni, de vízibiciklizni, kajakozni, csónakázni is lehet.

ladik

5. Szanticska, a világ (szebbik) vége

Szintén felkerült a shortlistre, olyan sokan említették ezt a szó szerint igazgyöngyöt Borsod-Abaúj-Zemplénben. Igazgyöngy, ami a méretét illeti, mindenképpen, ez ugyanis Magyarország egyik legkisebb lakott települése, tizenkilenc házzal, két templommal, tíznél kevesebb állandó lakossal. „A béke szigete, autóval nem is lehet behajtani” – mondja róla Éva. „Nyugalom, béke, gyönyörű porták. Idén lesz harminc éve, hogy betettem oda a lábam, de mindig visszahív, visszavár” – meséli Honória is, miért szereti itt tölteni a nyarait.

#szanticska #lak #szülinapitúra

6. Szarvaskő, a parádésan pozicionált falu

Magyarország egyik legszebb fekvésű településeként tartják számon ezt a Szilvásváradtól és Egertől is csak egy köpésre eső, tündéri kis falut Hevesben. Lágyan csobogó patak, sziklaszurdok, két kilátó, nagy játszótér, élménypark, faragott fahidak, no meg az elmaradhatatlan októberi csipkebogyó-fesztivál…

„Minden faragott fából van, az utcán a virágládák tele muskátlival. Retro étterem a patak partján. Csodás kilátás és harapni való hegyi levegő. Na meg a hallgató csend. Imádjuk.”

– osztja meg velünk rajongását kedvenc helye iránt Fancs.

Terepasztal 😍 Vannak olyan csoda települések, amiket csak érint a kéktúra, azonban annyira szépek/különlegesek/cukik, hogy már most tudjuk, hogyha egyszer befejezzük a kéket, akkor az AFTERKÉK keretein belül ezekre a helyekre mindenképp visszalátogatunk. Szarvaskő pont ilyen ♥️ (Szarvaskő várrom - ahol a kép készült - kis kitérővel érhető el, a kék közvetlenül nem érinti) Szarvaskő ➡️ Telekessy vendégház ➡️ Bélapátfalva ➡️11 km ⬆️ 520 m . . . . . . . . . #kéktúra #kektura #mik #ikozosseg #instanature #instahungary #instahun #mutimerrejarsz #hiking #hikergram #visithungary #instahike #traveladdict #travelgram #nationalbluetrail #mountainview #hillview #weekendvibes

7. Sály – ahol Gárdonyi gyerekeskedett

A mezőkövesdi Sály… megannyi kulturális csoda otthona. Itt található a Gárdonyi-emlékház (itt élt tizenhárom évig a Gárdonyi család, az író több művében is megörökíti a helyszínt), a barokk stílusban épült Eötvös–Gorove-kastély (jelenleg mozgásjavító iskola és diákotthon működik benne), a Négyesi-Szepessy-kastély, a Latorvár vadaskertjében pedig muflonokban és dámszarvasokban lehet gyönyörködni.

Sály

8. A nógrádi vadaspark, ahová vacsoraidőben érdemes érkezni

Nógrádban, a Börzsöny lábánál, alig ötven kilométerre Budapesttől, a Dunakanyarban található a vadaspark, ahol nincsenek ketrecben az állatok, hanem traktoron, magaslesről vagy egy teherautó platóján ülve lehet megcsodálni őket az élőhelyükön, egy gyönyörű erdő közepén. „Innen nézhetjük végig, ahogy szépen lassan, az eledelt szállító traktor hangjára vagy 350-400 állat (vaddisznó, gímszarvas és dám-) jön elő az erdőből és a völgyben összegyűlve, békésen megvacsoráznak egymás mellett, nagy egyetértésben, teljes nyugalomban. Életre szóló élmény, ahogy egymás után jelennek meg az állatok az erdő mélyéről. A kislányaim szerint tiszta Jurassic Park, csak a végén nem esznek meg minket a vaddisznók!”– lelkendezik Ágnes erről a valóban páratlan élményről.

🐗🦌🍂🍁🤩

9. Nagyar, Petőfi múzsája

Egy aprócska, ám annál híresebb falu Szatmárban, a Tisza partján. Itt található a Petőfi-fa, ahol a legenda szerint Petőfi megírta A Tisza című versét, a Kende-kúria, ami komoran áll a gyönyörű Luby-kastéllyal szemben, de mindenképpen meg kell nézni a kastély antik rózsakertjét is, az ötezer tő virág bódító illata sokáig megmarad a látogató orrában. De a gasztronómia iránt érdeklődőknek sem kell csalódniuk, itt készítik a híres kötött levest, de ha puliszkára és paradicsomos töltött káposztára fájna a fogad, akkor is jó helyen jársz. 

Luby-kastély, Nagyar 🌺🌺🌺 Még több szatmári és beregi látnivaló ➡️➡️ csodahelyek.hu, link a bioban 😍 . . . #szabolcsszatmárberegmegye #nagyar #lubykastély #rózsakert #rózsa #travellover #travelguide #csodahelyek #csodahely #floweroftheday #rosegarden #mertutaznijoutaznierdemes #mik #instahun #travelphotography #travelblogger #magyarblogger #utazobazis #mutiholvagy #utaznielmeny #utazzunk #hellohungary #itthonvagyok #visithungary #fedezdfelmagyarországot #magyarorszagkepekben

És még…

Terjedelmi okokból sajnos nem részletezhetem, mennyi szép, eldugott kis helyet ajánlottak a figyelmembe, de szóba került még a gyönyörű Palkonya, ahol a háromszáz fős lakosságra jut ötvenhárom díszes présház, a kis sváb falu a Villányi-hegység lejtői között teljesen elrabolta Tóth Vera énekesnő szívét is. Sokan javasolták még Kapolcsot a fesztiválon kívüli időszakban, azon belül is Taliándörögdöt, a szigetközi Helena-tavat, Háromhutát a Zemplénben, ami annyira eldugott, hogy a cirka tizenöt kilométeres utat jó fél órába telik megtenni autóval, a kellemetlenségeket azonban feledteti az erdőmélyi hangulat, a madárcsicsergés és a patakcsobogás. Feltétlenül meg kell még említeni a Csörgő-patak varázslatos völgyét, amely olyan, mintha az őskorba csöppenne az ember. „Páfrányok, égig érő fák, a patakmederben óriási kövek, szikladarabok.”

Útra fel!

#mátra #csörgőszurdok #elveszettvilág #gorge #stream #rocks #sun #sunrise #lostworld #nature #hiking #outdoor

És ti milyen eldugott csodákat fedeztetek fel idehaza?

Fiala Borcsa

Kiemelt kép: Wikipédia