Adam Driverre az univerzum összes rúdja rájár a 65-ben

–

A világ legpechesebb pacákja szorozva tízezerrel

Képzeld el a legpechesebb ismerősödet, akire minduntalan rájár a rúd, akin még töksötétben is azonnal látszik, hogy a két lábon járó szerencsétlenség Wikipédia-szócikk mellett ő az illusztráció. Akkor most szorozd be ezt az illetőt tízezerrel, és megkapod az Adam Driver által játszott Mills parancsnok figuráját.

Szép feleség, szép gyerek, és itt körülbelül ki is fogytak Mills kártyapaklijából a jó lapok. A lánya súlyos beteg, úgyhogy elvállal egy kétéves kiküldetést tripla pénzért, hátha az összeg majd elég lesz ahhoz, hogy a kehes csemetét meggyógyíttassák (úgy látszik, 65 millió évvel ezelőtt az univerzum távoli szegleteiben sem működött parádésan az egészségügy). Hazafelé azonban baleset éri az űrhajót, lezuhan egy számára ismeretlen (de segítek: Föld nevű) bolygón, hogy ott szembesüljön a ténnyel: nemcsak az időjárás kifejezetten trópusi, ráadásul hatalmas és félelmetes élőlények lakják igen szép számban (a szájukban annyi foggal, hogy ha protéziskészítésre kerülne sor, bizony, ingük-gatyájuk rámenne). Az idő is hajtja, az égen ugyanis feltűnik egy aszteroida (igen, Az A Bizonyos),

alig fél napja van hát, hogy átérjen a dinoszauruszoktól és öklömnyi gyilkos rovaroktól hemzsegő, hektikusan kitörő, forró gejzírekkel tarkított, cirka 15 kilométeres távon a mentőűrhajóig. És ez még csak az, ami a főcím felbukkanása előtt történik.

Különben háromig számolok!

A feladatot nehezíti, hogy e lehetetlen küldetést ráadásul nem egyedül, hanem a másik túlélővel, egy 12 éves forma lánnyal kell megtennie (aki persze nem beszéli az ő nyelvét, a tolmácsgép meg minden egyéb eszközzel együtt megsemmisült), aki a helyzet komolyságára nem mindig van tekintettel, ami a szófogadásában is megmutatkozik. Ha próbáltál már karácsonyi nagybevásárlást intézni tizenkét főre egy zsúfolt élelmiszerboltban december 23-án, kora este, hónod alatt két dackorszakos óvodással, akiknek kimaradt a délutáni alvása, akkor nagy vonalakban sejtheted, miben van Mills parancsnok: egy biztos, nem fogja ezt a napot a legkedvesebb Insta-emlékei között őrizgetni.

Ahol megfér egymás mellett az üstdob és a lágy hegedűszó

Jó látni, hogy 65 millió évvel ezelőtt még ilyen sűrűn lakták állatok a bolygónkat, még úgy is, hogy emiatt főhőseink ötpercenként kerülnek életveszélybe, amiből nem is tudnának kilábalni, ha nem rendelkeznének ultramodern hadászati eszközökkel és egyéb kütyükkel.

Egy idő után azonban kissé monoton lesz a sorminta, még ha a szörnyetegtípusok felvonultatásában abszolút mértékben igyekeztek is a biodiverzitásra törekedni az alkotók.

Kutyamozgású dinoszaurusz támad, legyőzik, égre néznek, jajj, az aszteroida közelít! Gyík kinézetű dinoszaurusz támad, legyőzik, égre néznek, jajj, az aszteroida közelít! Madárformájú dinoszaurusz támad, legyőzik, égre néznek… igen, azt hiszem, innen már te is tudod folytatni. Ám az akciódús jeleneteket időről időre megszakítják a líraibb pillanatok is (fuvolaszó, vagy szívfájdítóan cincogtatott hegedű a háttérben), két hősünk ugyanis nagy lelki drámákat is átél út közben. (De hát én megmondtam, hogy nem ez Mills parancsnok napja!)

A kevesebb lehet, hogy több lett volna

A filmet Scott Beck és Bryan Woods írta és rendezte, (az ő nevükhöz fűződik a Prédák című horror és a Hang nélkül forgatókönyve is). A 65-öt illetően azt nyilatkozták, hogy filmjükkel szerették volna megmutatni, milyen is az, ha az ember egyszer csak ott találja magát a Földön akkor, amikor rajta kívül csak gigászi, vérszomjas hüllők vannak, akik folyamatos veszélyt jelentenek, és bármelyik pillanatban elkezdhetnek üldözni. A Jurassic Parkkal való párhuzamot illetően pedig azt mondták, a klasszikus dinós filmsorozatban az őshüllők néha túl cukinak vannak ábrázolva, ők azonban inkább a félelmetes irányba vitték el a látványvilágot.

Szó, mi szó, a ragadozók valóban ijesztőek, ám az alkotópáros nem tudta levetni magáról a műfaj toposzait: a dinoszauruszok legjobban sötétben és zuhogó esőben szeretnek támadni,

a T-rexek pedig ezúttal is előszeretettel kukucskálnak be fél szemmel a jármű ablakán, miközben a hangulatuk olyan, mint egy belvárosi bérház házmesterének, aki kiszúrta, hogy valaki maszatosan dobta a pizzásdobozt a papírszelektívbe: pokolian rossz.

Az is sokat javított volna a filmen, ha az akciójelenetek felturbózása végett szegény Adam Driver karakterét nem kényszerítik minduntalan logikátlan lépésekre, mert egy idő után én bizony úgy éreztem, ha még egyszer az ellenkező irányba szalad, mint ami indokolt lenne, valóban megérdemli a vesztét.

Ezzel együtt… 

…be kell valljam, végig remekül szórakoztam (és egyáltalán nem volt szar, kedves kisfiam!) – de hát én nagy rajongója vagyok a dinoszauruszos thrillereknek, nem tagadom. És az is igaz, hogy aki kristálytiszta logikát vár el egy olyan mozitól, amiben 65 millió évvel ezelőtt már élnek emberek, sőt, úgy közlekednek összevissza az űrben, mint a tizenkettedjére legénybúcsúzó brit a Király utcában, mégsem ismerik a lakhatásra (legalábbis ami a légköri viszonyokat illeti) abszolút alkalmas Földünket, az bizony megérdemli, hogy a lábát rágcsálják a hüllők, miközben egy mocsárban fuldokolva nézi, hogyan közelít egyenesen felé egy pusztító aszteroida.

Képek: InterCom

Fiala Borcsa