Miért érdemes sietni?

Többnyire nem vagyok a rohanás híve, de most mégis arra biztatok mindenkit, hogy igyekezzen ott lenni már az első napon, azaz november 22-én, pénteken, délután négykor a megnyitón, mert az első száz vásárló még egy extra ajándékkönyvet is kap azon felül, amit megvásárolt. Három könyvből lehet választani, ITT láthatod, melyik háromból válogathatsz, ha sietsz!

A hab a tortán, hogy miközben te épp válogathatsz az ajándékkönyvek közül, közvetlenül a megnyitó után a H.A.B. kórus is énekel. Ha megnézed őket, garantáltan mást fogsz gondolni a kóruséneklésről, mint amit eddig hittél. Iszonyú menők, de tényleg.

Jó, bevallom, van még egy hab a tortán: attól is ünnep ez az egész rendezvény, hogy elképesztő kedvezményekkel kaphatod meg akár a vadonatúj könyveket is. És mivel a karácsony a legdrágább ünnepek közé tartozik – nem csupán érzelmileg, hanem anyagilag is –, kicsit sem elhanyagolható szempont, ha az ajándékok jelentős részét olcsóbban szerezheted be.

Miért érdemes a gyerekeknek is könyvet venni?

Azon túl, hogy nincs annál meghittebb idő, mint amikor együtt belebújtok egy könyvbe, és megszűnik körülöttetek a világ, még azért is érdemes itt beszerezni a hihetetlenül széles és színvonalas kínálatból a gyerekkönyveket, mert az Első Ünnepi Könyvvásáron minden megvásárolt gyerekkönyvhöz még egyet hozzátesz a kiadó, és a (remélhetőleg) jelentős könyvadományt eljuttatja a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekotthonaiban élő gyerekekhez. Az alapítvány vezetője, Böjte Csaba is tiszteletét teszi a könyvünnepen, méghozzá december 4-én, szerdán, délelőtt 11 órakor. Amellett, hogy mesél az ünnepvárásról, dedikálja is a Helikonnál megjelent műveit. 

Tehát már egyetlen gyerekkönyv vásárlásával is nagyon sokat adsz, egyrészt magatoknak az elvehetetlen közös élményt, másrészt nagyon sok olyan gyereknek szerzel örömet, akik sajnos nem élhetik át a szüleikkel azt a meghitt pillanatot, hogy együtt merüljenek el egy könyv csodavilágában. 

És akkor most jöjjenek a programok, mindegyik a Petőfi Irodalmi Múzeum udvarán felállított fűtött könyvsátorban lesz (V., Károlyi Mihály utca 16.)!

1. Testamentumok – Margaret Atwood

November 22., péntek, 18.00

Ezt a programot kifejezetten felnőtteknek ajánlom, hiszen Margaret Atwood új regényéből, a Testamentumokból Udvaros Dorottya olvas fel részleteket, A szolgálólány meséjéből pedig Mészáros Blanka. Atwood világa elemi erővel tárta fel a nők évezredes elnyomottságát. A világhírű írónő történeteit filmekben is feldolgozták, és sok nőnek adtak erőt ahhoz, hogy fellázadjanak a kiszolgáltatottság ellen, ami sajnos még napjainkban is létezik. A két kiváló színésznő tolmácsolja majd Atwood fontos gondolatait.

2. Népmesék, diafilmek és segítő könyvek gyerekeknek

November 23., szombat, 11.00–13.00

Szombat délelőtt 10-kor kezdődik a családi meseprogram méghozzá egy remek felolvasószínházzal, utána pedig Bajzáth Mária következik, akit már ismerhetitek az oldalunkról is, hiszen sok-sok értékes cikket írt nekünk, EZT mindenképp olvasd el, nagyon időszerű. Most azonban a gyerekekhez szól a népmese nyelvén, és diafilmeket is vetít majd. Már az egészen kisgyerekeket is elvarázsolja a diafilm, tartalmas együttlétre számíthattok. 11.30-tól pedig a legfrissebb, Az állatok karácsonya című könyvét mutatja be, amelyet kisfiával együtt írt az ünnepvárásról. Vicces mutatvány lesz amellett, hogy hasznos is.

Ha már ott vagytok, maradjatok is még egy kicsit, mert 12.00-kor a pszichológus-meseíró, Sárvári Györgyi mutatja be vadonatúj könyvét, melynek címe: Sümi nem adja fel.

A segítő mese egy anyuka felkérésére született, akinek a kisfia nagyon sok félelemmel küszködött, ám Györgyi története sokat segített neki abban, hogy feloldódjon benne a szorongás.

Majdnem minden kisgyerekben vannak megmagyarázhatatlan félelmek, lehet, hogy nektek is használ majd ez a könyvecske.

3. Életmesék – Farkasházi Réka zenés könyvbemutatója

November 24., vasárnap, 10.30 

Hétvégente jó esetben a gyerekeken van a hangsúly, ezért még egy gyerekekkel látogatható programot ajánlok nektek. A sokoldalú színésznő maga is háromgyerekes anya, ezért egyáltalán nem meglepő, hogy maga is előállt egy mesekönyvvel. Réka már két Fonogram-díj büszke tulajdonosa, a Tintanyúl zenekar pedig ezúttal is mellette áll a színpadon, amikor az Életmesékhez készült dalokat adják elő a könyvbemutatón.

Réka meséi a mai gyerekekhez szólnak és a mai családokhoz. Nem kendőzik el a mindennapok nehézségeit, és arra biztatják a szülőket, hogy maguk is találják meg azt az őszinte és szeretetteljes hangot, amely segíti őket a mindennapokban.

Farkasházi Réka - Fotó: Falus Kriszta

4A mérgezett nő – beszélgetés Szentesi Évával és Babarczy Eszterrel

November 29., péntek, 18.00 

Szentesi Éva már írt nálunk egy ajánlót Babarczy Eszter friss könyvéről (ITT elolvashatod). A megrázó erejű novellafüzér olyan kérdéseket jár körül, amelyeket sokszor még magunknak is nehezen teszünk fel.

Rengeteg fájdalommal kell szembesülnünk a kötetben, de ez inkább felszabadító erejű, mint mélybe rántó.

A két – poklokat megjárt – író beszélgetése mindenkinek ajánlott, aki érezte már, hogy ez most egy olyan gödör, amiből nem tud kimászni.

Szentesi Éva és Babarczy Eszter - Fotó: Máté Péter

5. Családi gumiszoba – Dolák-Saly Róbert zenés gyerek- és szülőfoglalkoztatója

November 30., szombat, 11.00 

Na, ez tényleg olyan program, amit nyugodt szívvel ajánlok a család minden tagjának. Dolák-Saly Róbert abszurd humora kivétel nélkül mindenkit elér, aki csak hallja. Az én gyerekeim már óvodásként is visongtak (velem együtt) a poénjain. Nagyon sok könnyes-röhögős pillanatot köszönhetünk neki.

Igazi házibuli-hangulatra számíthattok, lesz közös tánc, éneklés, móka-kacagás. Menjetek mulatni!

Dolák-Saly Róbert - Fotó: Kalászi György

6. Lányok és (Egy)asszonyok – beszélgetés Péterfy-Novák Évával és Szécsi Noémivel

December 2., hétfő, 18.00 

Péterfy-Novák Évát szerencsére rengetegszer láthattátok már nálunk is, nagyon sokszor meghívtuk különböző eseményeinkre, DTK is elvitte magával, és sok novelláját közöltük. Őt tehát nem kell nektek bemutatni. De Szécsi Noémi talán ismeretlenebb a nagyközönség számára, pedig évtizedek óta kutatja a női mibenlét titkait, és kordokumentumokra támaszkodva írja jobbnál jobb könyveit.

Ez a beszélgetés is a kihagyhatatlan programok közé tartozik, viszont mindenképp vigyetek magatokkal zsebkendőt, szükség lesz rá!

Péterfy-Novák Éva és Szécsi Noémi - Fotó: Csiszér Goti és Dobos Tamás

7. Nápolyi regények – Felolvasás Elena Ferrante: Az elvesztett gyermek története című új regényéből

December 9., hétfő, 18.00 

Nem tudjuk, ki ez a nő, aki Elena Ferrante néven írja sorra regényeit, amelyekkel világszerte hihetetlen népszerűséget szerzett. Sokan próbálták már megfejteni a titkát, Kurucz Adri is írt már nálunk erről az elképesztően rejtélyes nőről: ITT.

Annyi biztos, hogy Ferrante világa akkor is ismerős és közeli lehet minden nő számára, ha nem tudjuk, ki rejtőzik az álnév mögött.

Történetei finoman szólva sem a felszínt kapargatják, hanem egészen mélyre mennek, a Nápolyi regények-sorozat negyedik kötetéből, az Elveszett gyerekből hallhatunk részleteket ezen az estén.

A mesei szám, a hetes most megállít engem, a szerkesztőm ugyanis szigorúan rám parancsolt, hogy nem ajánlhatok több programot. (Csak a határidő érdekében, eskü! – a szerk.) Ebből is látszik, mennyire ismer, és tudja, hogy akár estig is olvashatnátok a cikkemet, ha rajtam múlna, mert annyi színes, izgalmas esemény történik három hét alatt, amíg tart az Első Ünnepi Könyvvásár, nehezen bírom ki, hogy ne írjak többet, de ha érdekel, mi minden történik még, mindenképp kattints IDE.

Mindenkinek méltó ünneplést és boldog olvasást kívánok!

Both Gabi