A lány, aki ruhában senkit sem érdekelt – Maria Schneider tragikus élete és halála

–

A könyv címe, a Halálos tangó (Partvonal Könyvkiadó), nem sok kétséget hagy afelől, hogy a Maria Schneiderhez erősen kötődő szerzőrokon egyetért mindazokkal, akik szerint a színésznő végzete egy kultikus film volt: Az utolsó tangó Párizsban.

Az író amúgy riporter, a Le Monde-nál dolgozik, de erősen megkérdőjelezhető, hogy tudott-e (egyáltalán akart-e) elfogulatlan nyomozója és krónikása lenni egy olyan „ügynek”, amely nemcsak kettejüket, őt magát és rajongva csodált kuzinját, de az egész családjukat érinti. (Mindezt úgy, hogy a nagy korkülönbség miatt ő csak utólag, hiányos gyerekkori emlékeit beszélgetésekkel és interjúk olvasgatásával kiegészítgetve próbálta rekonstruálni a történteket.)

Én úgy látom, eleve illúzió lenne azt feltételezni, hogy felülről, objektíven tudja nézni a szerző Maria Schneidert és a kort, amelyben élt: amelyben tündöklött és vergődött, amelynek idolja volt, és áldozata egyben.

Mégis azt mondom, nagyon érdekes olvasmány a Halálos tangó, ajánlom figyelmetekbe, mert sok olyan eseményt, körülményt ismertet a memoár, amelyeknek más mesélők kevesebb figyelmet szenteltek.  

Hogy milyen Vanessa Schneider Mariája?

Csodálatos, érzékeny, lenyűgöző és törékeny. Megzabolázhatatlan, esendő és olykor elviselhetetlen.

Mindenképpen az írás erénye, hogy nem Bertolucci áll a középpontban, aki 19 évesen szerződtette Schneidert filmjének főszerepére.

Megtudjuk például, hogy Maria egy olyan családból jön, amelyben senkinek sem adatott hosszú, nyugalmas élet. Drog, pszichózis, öngyilkosság, szenvedélybetegségek mindenféle formája terhelte sokszorosan a famíliát.

Maria 15 éves, amikor elzavarja az anyja hazulról. Igaz, voltaképpen sosem nevelte, és nem is volt alkalmas rá: dajkától dajkáig vándorolt addig is, majd Vanessa Schneider szüleinél húzta meg magát, de mikor ott is gyerekek születtek, a helyhiány okán onnan is mennie kellett.

Hogy ki fogadta be, amikor a családból senki?

Brigitte Bardot, a színésznő, aki rokonának érezte az űzött kislányt, ha nem is vérségi értelemben.

És az apa? Ő egy sármos francia színész: Daniel Gélin. Mariát nem vette a nevére, mert házasságon kívül született. Nem is törődött vele, nem látogatta, csak miután gyönyörű nővé ért kezdett el büszkélkedni vele, és hurcolta magával a tivornyáira. Bemutatta Alain Delonnak is, aki felkarolta, és beprotezsálta az amúgy eredetileg inkább képzőművésznek készülő Schneidert különféle válogatásokra. Így kezdődött el egy talán nem is igazán vágyott színészi karrier, ami csúcspontját 1972-ben érte el, amikor mozikba került Az utolsó tangó Párizsban.

A hatalmas botrányt kavaró film, amelyet pornónak titulált sok kritikusa, amely miatt a rendezőt Olaszországban bíróság elé állították, és amelyet leggyakrabban a Maria Schneider kontra rendezői erőszak összefüggésében szoktak emlegetni.

A szereplők testi-lelki lemeztelenedése jegyében ugyanis Bertolucci improvizációra (is) biztatta a színészeket, és leegyszerűsítve a képletet, ő maga is váratlan ötletekkel állt elő, amelyek, ahogy utóbb Schneider és Brando is fogalmazott, sokkolók voltak számukra is, és olykor egészen etikátlanok, a #metoo korból visszatekintve mindenképpen.

Elsősorban azt a jelenetet szokták emlegetni, amelyben Paul hátulról megerőszakolja Jeanne-t (a hírhedt vajas akció), és amely állítólag nem is volt benne a forgatókönyvben, olyannyira nem, hogy a lány az utolsó pillanatig nem tudta, mi készül ellene. Így aztán vergődése, állítja az unokatestvér is, valódi vergődés volt, könnyei sem műkönnyek, hanem a valódi megaláztatás szülöttei.

A forgatás okozta traumánál is súlyosabb sebeket ejtett azonban a színésznőn az, hogy a film bemutatója után sokszor inzultálták, ismerősöktől és ismeretlenektől egyaránt kapott gyilkos megjegyzéseket, nem kímélte a sajtó sem, és bár egy pillanat alatt híres (vagy inkább hírhedt) lett, sőt kora egyik szexszimbóluma, ő ebből nem sokat profitált, inkább csak szenvedett miatta.

Adott egy kislány, akire életében először odafigyeltek az emberek. A figyelem azonban, amely körülvette, nem nyújthatott vigaszt a korábbi évek szenvedéséért, hisz valódi emberi kapcsolatok helyett érdekek alapján szövődött ismeretségei lettek, a világ pedig nem kinyílt számára, hanem még inkább bezárult.

Húszévesen bekerült egy kalitkába, amelyre az volt írva: a rossz kislány.                         

Vanessa Schneider azt írja, amikor Maria kicsi volt, az anyja többek közt azért mondott le róla, mert kezelhetetlennek ítélte. Ellentétben a két bálványozott fiúgyerekével.

A bemutató utáni években valami hasonló élménye lehetett. Megint alulmaradt két férfival szemben.

Brando is neheztelt amúgy Bertoluccira, de ők idővel kibékültek.

Schneider dühe azonban engesztelhetetlen volt. Sokszor nyilatkozta: durván kihasználták.

Van a filmben egy jelenet, amikor az idősödő Paul figyelmezteti a húszéves Jeanne-t: a férfiak majd templomot emelnek a testéből a péniszük köré.

Valami hasonlót élhetett meg művészi értelemben Schneider is.    

Amikor felnőtt, ugyanazt sütötték rá, mint gyerekkorában: vigyázat, harap.

És tényleg harapott. Főleg azután, hogy megértette, a rendezőknek ruhában ő nem kell. Mindenki vetkőztetni akarta a tangó után. Úgyhogy kikötötte, többé nem vállal meztelen jelenetet.

Hogy emiatt hívták-e egyre ritkábban filmezni?

Azért ez nem olyan egyértelmű. A pia és a drog is sok lehetőséget elvett tőle. „Zűrös” nő hírében állt, és az is lett. Talán már nem is próbált megfelelni senkinek.

Elvonók, becsavarodások, öngyilkossági kísérletek: nem volt könnyű vele senkinek, se rokonnak, se barátnak, se a filmeseknek. A démonok időszakonként egészen kisajátították.

Aztán jött egy szerelem, amely megváltotta: egy Maria Pia Almadio nevű nő mutatta meg neki, hogy szerethető ember. Segített neki felhagyni a drogokkal, gondját viselte, tűrte szeszélyeit, anyja helyett is anyja volt, és élete végéig kitartott mellette. Úgy képzelem, egy személyben próbálta megadni neki mindazt, amit másoktól nem kapott meg.

Tüdőrák vitte el Schneidert még a hatvanadik születésnapja előtt. Mondhatni, átpezsgőzte magát a túlvilágra.

Királynőnek született, és úgy is halt meg. Hogy közte mi volt? Próbálta túlélni ezt.

Kurucz Adrienn

Kiemelt kép: Getty Images/Silver Screen Collection