A világ csak Oskar Schindlert ünnepelte, pedig a felesége is életeket mentett

–

„A szüleim istenfélők voltak, és keményen dolgoztak. Mindig figyeltek rám, mindig meghallgattak, bármit elmondhattam nekik. Volt egy gazdaságunk, szerettem ott lenni. Rajongtam a természetért és az állatokért” – mesélte gyerekkoráról Emilie Schindler. A gabonatermesztő családba született lány egy Alt Moletein nevű, ma már Csehországhoz tartozó kis faluban nőtt fel a Szudétavidéken. A szorgalmas, jó tanuló Emilie gondtalan gyerekkora az első világháború kitöréséig tartott.

Az édesapját besorozták, és a fronton átélt borzalmak mély nyomot hagytak benne, ezért a hazatérése után ápolásra szorult. Lánya is kivette részét a gondozásából.

Úgy tűnt, hogy a mezőgazdasági tanulmányokat folytató Emilie az életét – szülei példáját követve – a gazdálkodásnak fogja szentelni. De amikor húszéves volt, megjelent a családja birtokán egy autó, amiből kiszállt egy gépkereskedő és a fia – Oskar Schindler. A magas, sármos, elragadó stílusú fiatal férfi teljesen elbűvölte a lányt. Az édesapja viszont óva intette őt a románctól, mondván, Schindler nagy nőcsábász hírében áll, legyen vele óvatos. De a szerelmes lány nem foglalkozott az apai intelmekkel: megismerkedésüket követően nem sokkal később hozzáment a fiatal iparoshoz. (Bizonyos feltételezések szerint nemcsak a szerelem vezérelte őt a házasságba, hanem arra is lehetőséget látott, hogy így kiléphessen az egyre inkább leépülő apja árnyékából.)

„Neked kell megnevelned”

A házaspár eleinte Schindler szüleinél lakott. A férfi különféle vállalkozásokba kezdett – főként a felesége százezer cseh koronás hozományából, ami akkoriban jelentős összegnek számított. Többek között tyúkfarmot és autósiskolát nyitott, ám mindegyik próbálkozása kudarcba fulladt. De nemcsak a becsődölt üzletei emésztették fel a család vagyonát, hanem az autókért való rajongása, a mulatozásai és a szerelmi kalandjai is: a házasságkötése után sem hagyott fel a szoknyavadászattal. A férje hódításaival tisztában lévő Emilie egyszer tanácsot kért az anyósától, miként tudná rávenni a férjét, hogy hűséges legyen hozzá. Ezt a választ kapta: „Oskar már házasember, így neked, a feleségének kell megnevelned.”

Az üzleti életben addig sikertelen Schindler életét a nácik hatalomra jutása változtatta meg. 1935-ben belépett a csehországi német kisebbséget összefogó, náci szimpatizáns Szudétanémet Pártba, majd a német katonai elhárításnál kezdett el dolgozni. Titkos és veszélyes munkájában felesége is segítette. A tevékenységét rossz szemmel néző cseh hatóságok egy idő után elfogták, és kémkedésért halálra ítélték. 

De végül megúszta a kivégzést, mert időközben a német hadsereg bevonult a Szudétavidékre. Kiszabadítása után csatlakozott a náci párthoz. Miután kitört a második világháború, kapcsolatait és befolyását kihasználva – és olykor a tiszteket megvesztegetve – megvásárolt egy krakkói zománcgyárat.

Az üzem különféle zománcárukkal és edényekkel látta el a német hadsereget, ami busás bevételt hozott, így rövid időn belül gazdag üzletember lett. Schindler a gyárában a krakkói gettó, majd a krakkó-plaszówi koncentrációs tábor lakóit dolgoztatta – eleinte azért, mert olcsó munkaerőnek számítottak.

Kezdetben tehát üzleti megfontolások vezették, viszont nem tudott közömbös maradni az üldözött zsidók szenvedése, nyomora iránt. Mindent megtett, hogy amennyire csak lehet, emberséges körülményeket teremtsen a gyárában dolgozó munkásoknak. Kialakított számukra egy altábort, amelybe többlet élelmiszereket és gyógyszereket szerzett – gyakran a feketepiacról, a jó hírnevét kockára téve. A krakkó-plaszówi koncentrációs tábor hírhedt vezetőjének, Amon Göthnek drága ajándékokkal kedveskedett, hogy megmaradjon a pártfogoltjai kedvező helyzete.

Felesége 1941-ben követte Krakkóba. Schindlerék otthonában gyakran fordultak meg magas rangú náci tisztek, és Emilie mindent elkövetett, hogy az összejöveteleken lenyűgözze őket. Közben pedig segített férjének az általa alkalmazott zsidó kényszermunkások ellátásában.

Schindler listája

Amikor a Vörös Hadsereg elérte Lengyelországot, a krakkó–plaszówi lágert is ki kellett üríteniük a németeknek. Ez a „Schindler-zsidók” számára a biztos halált jelentette volna, de Schindler elhatározta, hogy megmenti őket. Elérte, hogy gyárát nyugatabbra, a szudétavidéki Brünnlitzbe helyezzék át – az 1200 munkásával együtt, akik felkerültek a legendás listára. Az üzem lőszergyárként lett nyilvántartva – de végül alig készült benne néhány töltény.

Az embermentésben és a munkások ellátásában Schindlert a felesége Brünnlitzben is segítette.

1945 elején, amikor férje éppen Krakkóban volt, találkozott egy csoportnyi SS-szel, akik körülbelül 120 zsidót szállítottak az egyik koncentrációs táborból a másikba. A nőnek sikerült elérnie, hogy a tisztek a brünnlitzi gyárukba küldjék a foglyokat, akik három hete várakoztak téli hidegben.

„Ki akarta nyitni a vagonokat, de az SS-ek az útját állták. Határozottan kézbe vette a dolgokat. Elmagyarázta a tiszteknek, hogy a foglyok munkájára szükség van az üzemben, ugyanis a győzelemért folytatott harcban minden golyó számít” –  emlékezett vissza az egyik túlélő.

„Amit láttam, az felfoghatatlan volt. Mint egy rémálom. Lehetetlen volt megkülönböztetni a férfiakat a nőktől, annyira le voltak soványodva a foglyok. Olyanok voltak, mint a csontvázak. A szemük úgy izzott, mint parázs a sötétben” – olvasható Emilie emlékirataiban.

A foglyok közül tizenhárom már halott volt, amikor Emilie Schindler rájuk talált. Napokon át küzdött az életben maradtakért, ételt és gyógyszert szerzett nekik, ápolta őket a gyárban kialakított kórházban. Három férfit már nem sikerült megmentenie, de a többiek lassan erőre kaptak.

A brünnlitzi gyárba menekítettek bármiben számíthattak rá. Az egyik fiúnak, akinek eltört a szemüvege, Krakkóban készíttetett újat. A gyár kerítésének darabjait kötőtűvé alakította, és gyapjút szerzett, hogy a dolgozók ruhát készíthessenek maguknak. 

„Újra embernek érezhettük magunkat”

„Miután elkészültek az öltözékek, átöltöztünk, és újra embernek, nőnek éreztük magunkat, nem pedig egy megalázott lénynek. Ezek után elkezdtünk hinni abban, hogy talán mégsem ölnek meg minket” – emlékezett vissza az egyik Schindlerék által megmentett nő.

Emilie Schindler – akárcsak Krakkóban – Brünnlitzben is segítette a zsidó munkásokat. A gyárat elektromos szögesdrót-kerítés vette körül, és SS-ek őrizték. Folyton attól tartott, hogy kiderül: ő és férje a foglyokat védelmezik és élelemmel látják el. Tudta, hogy a saját maguk és az általuk védelmezett zsidók érdekében is jó viszonyt kell ápolni a lágerőrökkel – akik egyre feszültebbek voltak a Vörös Hadsereg közeledése miatt.

„Barátságot kötöttem az SS női tagjaival és a Wehrmacht tisztjeinek feleségeivel. Pralinéval, kávéval vagy cigarettával kedveskedtem nekik, teára hívtam őket” – mesélte.

1945 májusában a szovjetek bevonultak Brünnlitzbe. Schindleréknek menekülniük kellett, mert a férfi attól tartott, hogy mivel a náci párt és a katonai hírszerző szervezet tagja, háborús bűnösként elfogják. Mielőtt elhagyták volna a gyárat, a házaspár érzelmes búcsút vett a munkásaiktól. 

A háború után Schindler különféle üzleti vállalkozásokba kezdett, de azok mind kudarcba fulladtak. 1949-ben Argentínába költöztek, ahol állattenyésztésbe kezdtek. Miután 1958-ban csődbe ment a vállalkozása, Schindler egyedül visszatért Németországba. Soha többé nem látta a feleségét. 1974-ben hunyt el. A csapodár, pazarló életmódjával soha nem szakító férjéről egyszer ezt írta Emilie Schindler:

„Hibái ellenére Oskarnak nagy szíve volt, mindig kész volt segíteni annak, aki rászorult. Kedves, barátságos, rendkívül nagylelkű és jótékony volt, ugyanakkor egyáltalán nem volt érett. Folyton hazudott és becsapott, majd bűntudattól vezérelve visszatért, mint egy csínyen kapott kisfiú, aki még egyszer bocsánatot kér. De utána újra kezdődött minden elölről.”

Emilie Schindler szerény körülmények között élt Argentínában. Későbbi gondozója így emlékezett vissza rá: „Sokat mesélt nekem arról, milyen szörnyűségeket tettek az emberek egymással a háborúban. Ez egyszerre keménnyé és törékennyé tette őt. Időnként sírt is. De a gyerekkoráról azt mondta nekem, gyönyörű volt.” 

Az állatok iránti szeretetet idős korában is megőrizte: kutyákat és macskákat tartott, etette a köréje gyűlő madarakat. Gyakran énekelt német gyerekdalokat.

2001. október 5-én, 93 évesen hunyt el egy németországi klinikán szívelégtelenség következtében. Akkor ismerte meg arcát a világ, amikor megjelent a Schindler listája című film utolsó jelenetében: ősz hajjal, kerekesszékben, a megmentettekkel és leszármazottjaikkal együtt – a zsidó hagyomány szerint – követ helyezett férje sírjára.

Nádudvari Péter