–

–  Mit együnk ma vacsira? – kérdezi a nő a mélyhűtő nyitott ajtaja elé guggolva. A kezében egy színes, deres zacskó, valami kemény zörög benne. 

–  Hmmm? – kérdez vissza a férfi, és fel sem pillant a laptopjából. A jobb mutatóujja lassan, finoman görgeti az egéren a gombot.

– Csirke jó lesz? Azt legalább megeszik a srácok is.

– Mi? Ja, persze. Segítsek?

– Nem, drágám, dolgozz csak, majd én megcsinálom a krumplit, a húst meg csak a sütőbe kell dobni.

– Nagyon éhes vagyok.

– Hamar kész lesz – mondja a nő, és beletúr a férje hajába. Közben megcsörren a mobilja a konyhapulton, felkapja. Igeneket és nemeket válaszolgat valakinek, illetve párszor azt is mondja, hogy „megkérdezem Gábort”. Aztán elköszön, és kinyomja a telefont.

– A Vera volt – mondja a mosogatónak. – Tudod, az Eszterke anyukája.

– Mit akart?

– Kérdezte, hogy elmegyünk-e velük hétvégén uszodába. Akkor tudnának találkozni a gyerekek. Hiányoznak egymásnak, tudod, Eszterke átment egy másik iskolába.

– Átment? Miért?

– Miután szétmentek a szülők, elköltöztek albérletbe, egyik sem akart a közösben maradni, most árulják a házat. És közelebb van az új suli mindkettőjüknek. Ezt mesélte Vera.

– Aha!

– Azért kár.

– Mi, hogy elköltöztek? Majd talál Aliz másik barátnőt!

– Az kár, hogy szétmentek. Szép pár voltak.

– Ja persze, az kár.

– Nehezen fog találni magának a Vera valakit. Mármint valaki rendeset. Nem ágyrajárót. Negyven felett azért már nem egyszerű. Neki sem. Talán nem kellett volna lapátra tenni a férjét egy szuka miatt.

– Lapátra tette?

– Igen, mikor megtudta, hogy csalja. Mondjuk, anyám mindig azt mondta, nem kopik el a cerka. Minek válni.

– Ja.

– Mondtál valamit, szívem? Nem értettem, folyattam a vizet.

– Nem, csak… nem mondtam semmit.

– Szegény Vera! Bár úgy hallottam, van neki valami ügye. Az Ági a szomszédjuk volt régen, és jóban vannak, ő mesélte.

– Mondtad a Verának, hogy mi szombaton túrázni szoktunk?

– Nem mondtam, de azt igen, hogy megbeszélem veled az uszodát.

– Minek megbeszélni, ha úgyis tudod, hogy programunk van?

– Nem volt ez még egyértelműen fixálva, édesem. Esik egész héten.

– De mondtam neked pár napja, hogy a Sanyi jelezte, ők is jönnének a Börzsönybe. De, ha neked nincs kedved…

– De, de, persze hogy van. Semmi gond, szívem, visszahívom Verát, és megmondom neki, hogy nem érünk rá. Esetleg elhívhatjuk őket is kirándulni.

– Hát, nem is tudom. Nem érezné jól magát a Vera.

– Miért gondolod?

– Mert egyedül van, mi meg párban. A Sanyiék is. Biztos nyomasztaná.

– Talán, ha hívnánk valakit, aki szintén facér… Nincs olyan ismerősünk, akinek nincs barátnője vagy felesége, és jó lenne a Verának?

– Nincs.

– A Miki?

– A Miki biztos nem szereti az ilyen nőket.

– A milyen nőket?

– Hát, az ilyeneket. Akinek gyereke van meg válása. Bonyolult.

– Nem lehet mindenkinek olyan mázlija, mint nekünk, drágám. Van, akinek nem sikerül elsőre. Van, akinek nem üt be a ménkő. Vagy hogy is mondják? Mindegy. Jó nő a Vera.

– A szeme se áll jól.

– Ezt hogy érted?

– Teszi-veszi magát.

– Olyan, mint egy macska, tényleg. Láttam ám, hogy hozzád is dörgölőzik! Tetszik neked?

– Dehogyis. Viccelsz? – A férfi megragadja az egeret, és ismét a gépébe temetkezik. A nő hangos klopfolással töri össze a krumplit a pürének, aztán eszébe jut valami, és megint a férje elé penderül, csípőn a keze, úgy mondja.

– Azért szar lehet.

– Mi? – kérdezi a férje, és nem pillant föl.

– Negyvenévesen újrakezdeni. Randevúzni, ismerkedni, elmesélni megint az életedet valakinek, összecsiszolódni… Ráadásul mindenhol gyerekek. Nem értem, felnőtt emberek miért nem képesek uralkodni magukon.

– Ja, azt én se.

– Mekkora mázli, hogy mi megtaláltuk egymást.

– Nagy mázli.

– Kicsim, neked még sosem jutott eszedbe, hogy elválj tőlem, ugye?

– Miket bírsz kérdezni!

– Válaszolj!

– Persze hogy nem jutott eszembe.

– Hát, nekem se! Szerencsések vagyunk.  

Összemosolyognak, a nőnek kicsit könnyes a szeme. Az egyik gyerek kiszalad, az apja rászól, hogy fiam, vegyél fel egy zoknit. A nő közben kiszedi a sütőből a csirkét, és kiabál, hogy menjen mindenki kezet mosni, vacsora. A férfi mondja, hogy mindjárt, csak még be kell fejeznie valamit.

A nő kimegy a konyhából, keresi a gyerekeket. A férfi gyorsan bejelentkezik a Facebook-oldalára. Lassan tölt az oldal, akadozik a wifi, mint esténként általában. A férfi némán káromkodik. Aztán mégis felugrik a profil, amit keresett. Azé a nőé, akiről az imént beszéltek a feleségével. A Veráé.

Új fotót rakott fel, tegnap még nem látta. A nő mosolya betölti a képernyőt. De a szeme szomorú. Legalábbis ő szomorúnak látja. Talán mert ő maga is szomorú. És szorít valami rekeszizomtájon, mint mindig, amikor felmegy erre az oldalra, látni a nőt. Nem olyan szép a képeken, mint élőben. De így is nyugtalanító.

Sokszor gondol rá napközben is. Amikor vezet, és meglát egy hasonló nőt. Vagy hall egy hangot, ami karcos, mint az övé. Dohányzik. A férfi utálja a cigarettaszagot, de ahogy ez a nő rágyújt, azt mégis vonzónak találja valamiért. Ahogy fújja a füstöt ferdén, fölfelé, közben a szemébe néz, fura féloldalas mosollyal, miközben ő mesél, mit mesél, hebeg-habog, sosem volt valami nagy dumás, és a nő nem mozdul, csak a hosszúkás, lakkozatlan körmei között tartott kis cigarettáról pöcköli le utoljára a hamut…

Van, hogy eszébe jut a nő akkor is, amikor a feleségén fekszik épp, de akkor azt mantrázza magában, hogy stop, és undorodik magától, és másra gondol, amíg a felesége végre elélvez, például arra, hogy ki kell még vinni a kutyát, mielőtt elalszanak, vagy hogy fel kéne rakni azt a polcot, amit vettek az IKEA-ban.

Ha egyedül van, és megengedi magának, és behunyja a szemét, bármikor gond nélkül oda tudja képzelni Verát maga elé, ahogy mosolyog, mint a képen, és az orrában érzi azt az illatot, ami ebből a nőből mindig árad, amikor összefutnak.

Eszébe jutott egyszer, vehetne a feleségének abból a parfümből. Bement egy drogériába, és végigszimatolt vagy harminc illatmintát, hátha megtalálja a Veráét. „Mit keres?” – kérdezte az eladónő mosolyogva, és akkor sokáig visszhangzott benne ez a kérdés, hogy tényleg, mit.

Szórakozottan végigpörgeti a fotókat a nő oldalán, látta már mindet ezerszer, egy férfit azonban, aki minden képet lájkolt, még nem csekkolt le, most megteszi, hátha igazat mond az Ági, és van valaki a képben. De ez csak egy rokon! Hálát érez, mosolyog.

Percekig vacillál, aztán mert a felesége már negyedszer szól, hogy jöjjön, lecsapja a laptop tetejét. De előtte még nyom egy lájkot a nő új profilképe alá. Egészen átforrósodik a teste a mutatóujjának ettől a pici, merész mozdulatától.  

Kurucz Adrienn  

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images