–

Magányos lány lebeg a medence vizében, körülötte női testek kapálóznak. Nem tudni, miért, de máris melankolikus hatásuk van a képeknek, ahogy a hajszálak lengedeznek a kékben. Aztán a nő hazamegy, és kibámul az ablakon, kezében gukker. Egy férfit lát az ablakból, aki épp felpattan egy nő mögé a robogóra, aztán elhajtanak. Később ez a férfi jön haza a lányhoz, együtt bújnak ágyba, de egymáshoz sem érnek. A férfi ruhájáról egy hajszál pottyan a lány ölébe, ő pedig fogja, és beragasztja egy albumba.

Andrasev Nadja Symbiosis című animációs rövidfilmje a női féltékenység jelenségét boncolgatja. Főhőse, a szomorú arcú lány mindenütt a férje szeretőibe botlik, de ahelyett, hogy botrányt csinálna, netán nekik rontana (vagy a férfinak), ő mindegyiket inkább figyelni, sőt tanulmányozni kezdi, és emlékeket, bizonyítékokat gyűjt róluk. De ahogy a szeretőkhöz egyre közelebb kerül, úgy távolodik el a saját férjétől: már szinte sosem érnek egymáshoz, mégsem szakítanak.  

Hogy lehet, hogy a női féltékenységet még sosem láttam ennyire plasztikusan ábrázolni? – gondolkodom. Azt a pillanatot, amikor a társad telefonja az éjszaka közepén felvillan, és csak te veszed észre, mert ő mélyen durmol. Ahogy kalapál a szíved, miközben végigpörgeted az üzeneteit, mert tudod, hogy tilosban jársz, de kell a megerősítés. Azt a megszállottságot, amivel próbálsz rájönni, mit tud az a másik nő, amit te nem.

Azt a megalázottságot, amikor felajánlod magad, és a párod csak tisztességből él vele, vagy azért, hogy elaltassa benned a kételyt. És azt a szégyent, amikor a tested látványától inkább kihátrál a szobából, ahelyett hogy elvenné magának…

Ezek mind olyan mozzanatok a Symbiosisból, amikben sok nő magára ismerhet. Keserű és fájó pillanatok, de közösek. Ezért van, hogy a filmben végül a női szereplők alkotnak közösséget, ők nyújtanak valami vigaszt egymásnak, akkor is, ha a játszmában egymás ellen kellene lenniük.

Andrasev Nadja

Andrasev Nadja pedig nem titkolja – nem is tehetné, annyira nyilvánvaló –, hogy a saját élményeit dolgozta fel. Bár az alapötlet hamar megvolt (hogy egy nő gyűjteményt készít a párja szeretőiből, mint a lepkékből, illetve hogy a szerető és a feleség mind a másik szerepére vágyik), sokáig nem találta a formát, ami egy történetté fűzné össze az epizódokat. Nem akarta, hogy túl drámai legyen, nem egy depressziós nőről vagy a bosszúról akart mesélni. Végül Domonyi Ritával írta meg a forgatókönyvet, akivel megtalálták, hogyan fordíthatnák az alapszitut pozitívba.

„Engem nem az érdekelt, hogy szegény nő, megcsalják, hanem hogy hogyan veszi át a kontrollt a helyzet felett – mondja. – Semmiképp nem egy gyenge nőt akartam ábrázolni, aki toporog egy helyben, hanem haladni akartam valamerre.” És haladunk is: az utolsó jelentben, amiben egy szvingerklubba követi a lány a szerelmét, végül odalép hozzá a férfi alkalmi szeretője, aki pórázon tartja a maszkot viselő, négykézlábra ereszkedett pasit. Belenéz a lány szemébe, és átnyújtja neki a pórázt.

A Symbiosisban azonban nemcsak az a különleges, ahogy a féltékenységet boncolgatja női szemszögből, hanem a szexuális szabadsága is. Andrasev Nadjának már a korábbi filmje, a cannes-i díjnyertes A nyalintás nesze is át volt hatva erotikával, sőt a szakdolgozatát is az erotika és az animáció viszonyáról írta, de a testiség ábrázolásában még soha nem ment ennyire messzire. Most látunk nála véres tampont, fazongyantázást és nem egy maszturbáló felnőttet is, de mindezt csöppet sem vulgárisan, hanem természetesen, vagy olykor szimbolikusan. 

És számára nem is ez számít igazán tabudöntögetőnek, hanem az, ahogy a főhős behatol mások intim szférájába azáltal, hogy a szemetükben turkál, vagy a szőrszálaikat eltulajdonítja.

Nadja azt mondja, azt a tévhitet is szerette volna eloszlatni, hogy „a férfiak gyakrabban szeretnének szexelni, mint a nők”. Vannak olyan párkapcsolatok, ahol ez egyáltalán nem igaz, és az ő tapasztalata szerint az a migrénre hivatkozó nő, aki így akar kibújni az esti hancúr elől, is csak mese. Szerinte inkább arról kéne beszélni, hogy „hiába él valaki egy párkapcsolatban, simán megtörténhet, hogy a társa megvonja tőle az intimitást”. Így bizonyos esetekben „egy szingli nő szabadabban megélheti a szexualitását, mert ő dönt arról, kivel, mikor és hogyan szexel, szemben azzal, akinek ez egyetlen emberhez kötődik, és attól függ”.

És persze nem akarja azt sugallni, hogy csak a férfiak lehetnek hűtlenek. „A hosszú párkapcsolatokban ez általában megtörténik. Nekem igazából az fáj a legjobban, ha már a rövidben is, és folyamatosan” – mondja. A film főhősnője ezúttal kicsit hasonlít rá alkatilag, de azt mondja, inkább azért, mert egy „vérszegényebb” karakterre volt szüksége, aki mellett a szeretők szexibbnek tűnnek – hiszen ilyen helyzetben a megcsalt fél kevésnek érzi magát.

Nadját a fiú haverjai is megerősítették abban, hogy a férfiak bármelyik nőben meglátják a szépet és a csábítót, nem kell ahhoz a kor ideáljának megfelelnie. 

Ha a sztereotípiákból indulunk ki (amit persze senkinek javaslunk), egyáltalán nem meglepő, hogy a Symbiosis mögé épp egy francia cég állt be partnernek, így francia–magyar koprodukcióban készült. És máris hatalmas sikert ért el azzal, hogy múlt hétvégén részt vehetett a világ legrangosabb animációsfilm-fesztiváljának hivatalos versenyprogramjában Annecyban. Magyar film csak ritkán jut el eddig – és ezt még biztosan jó pár fesztiválszereplés követi majd.

Sajnos ezért a Symbiosist egyelőre csak egyszer lehet majd látni Magyarországon, amikor a támogatói szerződésnek köszönhetően az RTL Klub levetíti június 22-én, éjjel 2.40-kor, illetve később majd akkor, ha találnak olyan egész estés játékfilmet, amelynek kísérőfilmjeként bekerülhet a mozikba. A film fesztiválkörútja után pedig a We Love Budapest oldalára kerül ki. 

Nadja pedig már azért is örül, hogy megcsinálhatta, mert így kiadott magából egy meghatározó élményt. Eleinte ugyan félt tőle, hogy „senkit nem érdekel majd, egy szerencsétlen nő mit szenvedett össze”, de amikor először elmesélte egy MOME-s tanárának, Bánóczki Tibornak, azonnal biztatást kapott, és később is hamar talált finanszírozót. 

„Rájöttem, milyen jó, ha egy rendező olyan témát dolgoz fel, amihez köze van – mondja. – Most már nem félek ettől.” Mi pedig hozzátehetjük: ilyenkor rendre kiderül, hogy az alkotó nincs is egyedül ezekkel az érzésekkel. A legtöbb nő pontosan tudja, milyen megcsaltnak és féltékenynek lenni.   

Gyárfás Dorka