A beszélő nevek beszélő neve az övé

Minden idők egyik legnépszerűbb, mára filmtörténeti klasszikussá vált horrorfilmjének, a Psychónak a főszereplőjét, az Anthony Perkins alakította őrült moteltulajdonost is úgy hívják: Bates, Norman Bates.

Elég sorsszerű, hogy ezzel a vezetéknévvel legyen valaki a világ egyik leghíresebb nőnemű réme, a néző (és író)-kínzó, Stephen King-adaptáció Tortúra sztárja.

Stephen King Film GIF - Find & Share on GIPHY

Teljes nevén: Kathleen Doyle Bates, 1948. június 28-én született a Tennessee államban található Memphisben, egy ír származású, egészen hétköznapi életet élő és igen összetartó családban. Az apja gépészmérnök volt, az anyja háztartásbeli: három lánygyermekük született.

A nővérek között Kathy volt a legérzékenyebb, legproblémásabb, legalábbis tinédzserkorában.

Mikor egy talkshow-ban szóba került a Tortúráért kapott Oscar, a színésznő azt mesélte, az anyja nem értette, miért kapta, hisz szerinte Kathy nem játszott, csupán önmagát adta a filmben a becsavarodott, közveszélyes hisztérika szerepében.

Higgyünk az anyának, bizonyára hajmeresztő kamasz volt a lánya, de a későbbiekben azért megnyugodhatott a mama, hisz Bates magánélete a színházi létezés szükségszerű vibrálása közepette is csendesen, botrányoktól mentesen alakult.

Kathy Bates 1991-ben az Legjobb színésznőnek járó Oscar díjjal

Hat évig volt férjnél mindössze, a kilencvenes években, egy Tony Campisi nevű színész volt a társa. Gyermeke nincsen, a keresztlánya áll nagyon közel hozzá. És a kutyái, két yorkshire terrierrel osztja meg manapság az otthonát.

No, de előre szaladtunk

Annak ellenére, hogy már pályakezdő színészként New Yorkba költözött, és sikeres színházi pályát kezdett – némi pincérnősködős-pénztároskodós keresetkiegészítés után – és sokféle szakmai elismerésben részesült, a világhírhez vezető nagy lehetőségre 42 éves koráig várnia kellett.

Pedig korábban is játszott már filmekben, Dustin Hoffman partnereként látható például a Visszaesők című 1978-as krimiben. De a film, amelyből mindenki megtanulta a nevét, a Tortúra lett 1990-ben.

Habár a vele készült interjúkból is kitűnik, hogy Bates egy kifejezetten laza, barátságos, nevetős, jó humorú, vagány nő, a színpadon és a filmvásznon igen ijesztő tud lenni, és erre a képességére a rendezők előszeretettel építenek.

(Bates nem kevés öniróniával azt mondja, van egy nézése, amely olyan, mint egy akasztott emberé…) Gyakran játszik megszállott, elfojtott szenvedélyektől és indulatoktól fűtött nőket.

Karaktere, karakteressége, termete, a szépségideáloktól való különbözősége eleve kizárta, hogy szépasszony vagy naivaszerepekre hívják. Az örök epizodista bokszból pedig a Tortúra emelte ki végérvényesen, amely teljes egészében az ő tehetségére épült, és amelyhez az általa imádott-kínzott írót játszó James Caan csak asszisztálhatott.

(Az Oscar-díj átvételekor egyébként Kathy, miután udvariasan megköszönte magán kívül a fél világnak a díjat, bocsánatot kért a kalapáccsal eltört bokáért Caantól.)

A szerepért egyébként, így emlékszik vissza, voltaképpen Elizabeth McGovernnek lehet hálás, akivel együtt játszott a nyolcvanas években, egy darabban, és aki épp Rob Reinerrel randizott – a Tortúra később rendezőjével. Reiner sokszor megnézte a kedvesét a színházban, így volt módja felfigyelni Batesre, aki abban a drámában is egy fanatikus, megzavarodott nőt játszott.

Judy Parfitt és Kathy Bates a Dolores Claiborne című filmben

A Tortúrabéli berobbanás óta, tehát az elmúlt csaknem harminc évben a színésznő gyakorlatilag folyamatosan forgat, mozivásznon és tévésorozatokban egyaránt látható. Nagyon hosszú a filmes lista, ízelítőül említjük, hogy imádtuk a Sült zöld paradicsom című romantikus vígjátékban, vagy a gyilkossággal vádolt, súlyos titkait és a gyermekét óvó Dolores Claiborne címszerepében (szintén King adaptáció egyébként).

A Titanicban „az elsüllyeszthetetlen” szüfrazsettet, Molly Browt játszotta, A nemzet színe-java című filmdrámában a szókimondó Libby Holdent – ezért a szerepért ismét Oscarra jelölték.

Kevin Costner partnere volt a Szitakötőben, Jack Nicholsoné a Schmidt történetében és Hilary Swanké a P.S. I Love You-ban. Szerepelt Woody Allen Oscar-díjas Éjfélkor Párizsban című filmjében, és kiragyogott a Dustin Hoffmannal készült Boychoir egyik epizódszerepéből.

Karaktere a mi fejünkben végérvényesen összekapcsolódik Molnár Piroska hangjával, aki állandó, rendkívül eltalált szinkronhangja.  

2017-ben

Bates jelenleg is aktív, rendez is, leginkább különböző sorozatok egyes epizódjait, de Melanie Griffith-szel közösen jegyzik a Have Mercy című filmet.

Szívesen adja a nevét, arcát jó ügyekhez. Néhány éve egy emlékvideóban is szerepelt, amelyet az orlandói melegbárban történt, negyvenkilenc halálos áldozatot követelő mészárlás mementójaként készített el egy LMBT-jogokért küzdő szervezet.

Bates ma 70 éves.

A szülinapi jókívánságnak külön nyomatékot ad a tény, hogy a színésznőt kétszer diagnosztizálták rákkal, és kétszer gyógyult fel belőle. Először a válása után nem sokkal, 2003-ban támadta meg a kór a petefészkeit. 2012 szeptemberében pedig bejelentette, hogy emlőrákos, és mindkét mellét eltávolították. Nemcsak a műtétről beszélt nyíltan, de arról is, hogy a műtét után nyiroködéma alakult ki mindkét karjában, és fájdalmát leginkább a marihuána csillapította.

A színészettel sosem hagyott fel, időszakosan sem, amikor beteg volt, akkor is játszott. Vállaltan a játék az élete, a családja, a mindene.

 Kurucz Adrienn

 Kiemelt kép: Jelenet a Tortúra című filmből (1990)