Az életben vannak olyan emberek, akiket nem tudsz kikerülni, még akkor sem, ha fizikailag sosem találkozol velük. Óramű pontossággal érkeznek felénk, késleltetni lehet a jöttüket, de kikerülni semmi esetre sem. De mielőtt még átfolynék Coelhóba, én tényleg azt gondolom, hogy

nem véletlenül vonzódunk bizonyos dolgokhoz, eszmékhez vagy emberekhez, és nem véletlenül találkozunk velük az életünk során. 

Katherine, a különutas

Katharine Hepburn nem volt igazi hollywoodi díva, mégis ő lett szerintem mind közül a legnagyobb. Nem bírta, ha fotózzák, nem szeretett interjút adni, amikor pedig alkalomadtán arra kényszerült, hogy mégis beszéljen egy-egy újságíróval, sokszor megtréfálta őket. Egyszer, amikor megkérdezték tőle, hány gyereket szeretne, azt válaszolta: „Két fehéret és három színes bőrűt." Amikor meg arról faggatták, hol volt az esküvője, nemes egyszerűséggel, csak annyit felelt: „Nem emlékszem!"

Hepburn 1932-ben egy stúdiófotózáson

1907-ben született Connecticutban, édesapja urológus, anyja pedig vérbeli szüfrazsett volt, és ez utóbbi örökséget sosem hazudtolta meg. Egész életében sportolt, emiatt igen atletikus testalkata volt.

Egyszer férjhez is ment, de igazi és egyetlen szerelme Spencer Tracy volt, aki nem vette feleségül, hiszen a színész sosem vált el a feleségétől. Hepburn és Tracy kapcsolatát viszont nyilvánvaló tényként kezelték, és nem csak a szakmában. Tracy előtt Katherine a híres-hírhedt Howard Hughes szeretője volt egy rövid ideig. Kapcsolatukat Martin Scorsese is megörökítette, 2004-ben az Aviátor című filmben, amelyben Cate Blanchett alakította őt (Hughes-t pedig DiCaprio). Blanchett Oscar-díjat kapott a szerepért. 

(Mielőtt tovább olvasol, nézd meg a képgalériát Hepburn különleges stílusáról.)

Katherine, a fekete bárány

Noha 2018-ból visszatekintve ez hatalmas nagy hülyeségnek tűnhet, de Katharine Hepburn stílusát nagyon sokan kritizálták akkoriban.

Sőt, kritikusai szerint azért is volt huzamosabb ideig sikertelen, mert nem kívánt egy pillanatra sem idomulni a kor által megkövetelt dívasághoz.

Nem viselt magas sarkút, imádta a bő, kényelmes nadrágokat, a férfias zakókat, a garbókat, a lezser ingeket, a feltűrt ingujjat, a férficipőket, a sportszerkókat. Nem akart és nem is tudott hasonulni senkihez. Nem szerette a sminket sem, hétköznapjaiban nem is festette magát.

Ráadásul túlságosan szókimondónak tartották, utált nyilatkozni, márpedig ez elég volt ahhoz, hogy egy időre mellőze Hollywood. A harmincas évek végén a moziszakma próbálta feketelistára tenni, és rásütötte a bélyeget, hogy ő „a jegypénztárak mételye”, mert egy ideig, ha egy film stáblistáján szerepelt a neve, az nem lett kasszasiker. 

Persze aztán világló tehetsége újra és újra utat tört a filmvászonra, az ötvenes évek megint elhozta neki az újabb sikereket és Oscar-díj jelöléseket, a hatvanas évek pedig két újabb győzelmet is, méghozzá két egymás utáni évben (Találd ki, ki jön vacsorára, 1967. Az oroszlán télen, 1968.) Majd 1981-ben Az aranytóért behúzta a negyedik legjobb női főszereplőnek járó díjat is, így az 1933-ban nyert elsővel (Morning glory) együtt összesen négy aranyszobor az övé, és ezzel rekorder Hollywoodban.

Katherine, a példakép

Hepburn számomra ma mégis az az ember, akitől csak tanulni lehet. Aki nem félt önmaga lenni egy olyan világban, ahol a sztárokat futószalagon gyártják. Kicsit hasonlít szerintem egy másik – végletekig önazonos – dívához, Karády Katalinhoz. Mindkettejükben ott a fel-felbukkanó meg nem értettség, aztán ott van az erőteljes hang, a szilárd testalkat és karakteres arcvonások is.

Ráadásul abban is egyeznek, hogy az életüket a nyilvánosságtól teljesen elzártan fejezték be. Hepburn utolsó éveiben tett egy olyan nyilatkozatot, amelyben nem épp dicsőítve gondolt vissza a saját szakmájára: 

„Nézzünk szembe a ténnyel: prostituáltak vagyunk. Azzal telt az életem, hogy eladtam magam. Az arcomat, a testemet, a járásomat, a beszédemet. Megnézhetsz, de csak ha fizetsz érte.”

Hogy mit jelent dívának, ikonnak, sztárnak lenni, szerintem kicsit sem a sablonok határozzák meg. Hiába jönnek futószalagon a Kardashianok, hiába lesz egyre több Insta-influencer virágos, csillámpónihányás árnyalatúra szaturált, szétszponzorált fotókkal, a stílust, az egyéniséget nem lehet másolni, de megvenni vagy ellopni sem. 

Persze, próbálkozni lehet. De attól még, hogy zseniktől nyúlsz le kreatív ötleteket, nem leszel kreatív agyú lángelme.

Szentesi Éva

Képek: Getty Images