„Az embereket nem lehet elhallgattatni” – İmamoğlu letartóztatása fordulópont lehet Törökországban?

–

Március 19-én, alig pár nappal pártja meghirdetett elnökjelölt-választása előtt saját házában tartóztatták le Isztambul ellenzéki főpolgármesterét, Ekrem İmamoğlut. A helyszínen lévő szemtanúk szerint vagy húsz minibusz érkezett az épülethez, legalább száz rendőrt vezényelve ki a letartóztatáshoz.

İmamoğlu mindezen eseményeket élőben, egy Facebookra feltöltött videóban közvetítette, melyet öltözőszobájában vett fel. „Ha eljönnek értem, készen fogom várni őket” – tette hozzá higgadtan, nyakkendőjét kötve.

Nem ő volt az első, akiért eljöttek

Az elmúlt hónapokban több száz ellenzéki politikust, önkormányzati képviselőt, újságírót, sőt még a szórakoztatóipar egyes szereplőit is letartóztatták – nem meglepő tehát, hogy számított rá: előbb-utóbb ő is sorra kerül.

Annál is inkább, mivel alig egy nappal korábban az Isztambuli Egyetem „eddig fel nem fedezett szabálytalanságokra” hivatkozva visszavonta tőle az intézményben 1990-ben megszerzett diplomáját. A török törvények szerint az államfői pozícióért csak az indulhat, akinek van diplomája, vagyis ez már egyértelmű jele volt annak, hogy megpróbálják megakadályozni indulását a pártja által vasárnapra meghirdetett elnökjelölt-választás előtt.

Ezután jött a szerdai letartóztatás. Az ellene felhozott vádak között szerepelt korrupció – miszerint anyagi haszonszerzésre használta fel polgármesteri pozícióját kormányzati szerződések nem megfelelő kezelésével –, illetve terrorizmusban való részvétel: a gyanú szerint segítette a terrorszervezetként nyilvántartott Kurdisztáni Munkáspártot, a PKK-t, amellyel állítólag szövetséget kötött, hogy megnyerje a választásokat.

És bár senki sem számított rá, İmamoğlu letartóztatása lett végül az a szikra, ami kirobbantotta a tömegek dühét.

„Bármennyire is bizonygatják, hogy nem politikai indíttatású volt a letartóztatása, az emberek többsége ezt nem így gondolja” – mondta el a BBC podcastjában Elçin Poyrazlar török újságíró, aki szerint

több mint váratlan volt, hogy az emberek ilyen nagy számban vonultak utcára. „Az emberek évekig nem mertek utcára vonulni. De ez a fejlemény olyan frusztrációt okozott a török társadalomban, az ellenzéki szavazókban, hogy most mégis megtették.”

Az Isztambuli Egyetem diákjai ébredtek először: elfoglalták a campusokat, hogy aztán az utcákon, metróállomásokon átmasírozva, kormányellenes szlogeneket kántálva, a rendőrségi kordonon átvágva vonuljanak az isztambuli városháza elé. Több tízezren tiltakoztak a hidegben, „Erdoğan, diktátor!” és „İmamoğlu, nem vagy egyedül!” jelszavakat skandálva.

„Letartóztatták Ekremet. Nem veszik figyelembe, hogy sok millió ember szerint ez igazságtalan és törvénytelen lépés volt” – szólalt fel a polgármester felesége a helyszínen, arra biztatva a tömeget, hogy hallassák a hangjukat.

„Az embereket nem lehet elhallgattatni” – üzente nekik a letartóztatott politikus a közösségi médián keresztül.

És úgy tűnik, tényleg nem lehet. A szerda esti demonstráció óta eltelt egy hétben ugyanis nem volt olyan este, hogy ne vonultak volna utcára a rezsimmel elégedetlenek Isztambulban és más török városokban – még annak ellenére is, hogy az isztambuli kormányzó már szerdán négynapos gyülekezési tilalmat rendelt el. Ráadásul

a rendőrség sem bánik kesztyűs kézzel a tüntetőkkel: jelentések szerint könnygázt és vízágyút is bevetettek a tömeg ellen, sőt, Ankarában a tömegbe lőtt gumilövedékekről is beszélnek – bár ez utóbbit a kormány határozottan cáfolta. Összecsapások azonban mindenütt voltak, 1418 embert letartóztattak, és általános a demonstrálókkal szembeni erőszakos fellépés.

Március 23-án, vasárnap a tömeg újabb tanújelét adta annak, hogy torkig van a több mint húsz éve regnáló Erdoğannal: az İmamoğlu pártja, a CHP által szervezett szimbolikus előválasztáson összesen 15 millió török állampolgár voksolt arra, hogy az ellenzéki politikus legyen a 2028-as elnökválasztás ellenzéki jelöltje.

„Nagyon nehéz olyan országban élnünk, ahol nincs demokrácia, ahol egy elnyomó rezsim uralkodik. Harcolnunk kell a demokráciáért, bármi is legyen az ára” – mondta a szavazás után Kemal Kılıçdaroğlu, a CHP korábbi elnöke.

De ki az a politikus, akiért ennyien rajonganak?

– Aki nem érti a nemzet üzenetét, előbb-utóbb veszíteni fog – jelentette ki 2022-es győzelme után Isztambul régi-új polgármestere, Ekrem İmamoğlu.

A meggyőződéses szekularista politikus már akkor sem rejtette véka alá, hogy Erdoğan és az ő elképzelései „merőben különböznek” egymástól. Pedig a „barátságos üzletember”, ahogy hívei nevezik, és a több mint két évtizede az országot irányító, iszlamista elnök között – az ideológiai különbségeken túl – meglepően sok a hasonlóság. Mindkettőjük családi gyökerei Törökország szegényebb, fekete-tengeri, keleti térségébe, Trabzon tartományba vezethetők vissza; fiatalon mindketten lelkesen futballoztak; később Isztambul polgármesterei lettek, politikai karrierjüket pedig bírósági eljárások és letartóztatások is nehezítették.

İmamoğlu: társadalmi támogatottság és politikai felemelkedés

Az 53 éves Ekrem İmamoğlu hívő muszlim családban született. Egyetemi tanulmányait az észak-ciprusi Girne American University-n kezdte, majd családja 1987-es Isztambulba költözése után a helyi egyetem üzleti adminisztráció szakán folytatta. Aktívan dolgozott az İmamoğlu család építőipari vállalkozásában, huszonöt évesen pedig megnősült: Dilek Kaya-val három gyermekük született. Harmincnyolc évesen lépett be a világi Republikánus Néppárt (CHP) soraiba, és a párt színeiben nyerte el első polgármesteri tisztségét Isztambul Beylikdüzü kerületében. Sikere annak volt köszönhető, hogy a konzervatívabb szavazókat is meg tudta szólítani, ezzel áttörve a szociáldemokrata CHP addigi 25 százalékos támogatottsági plafonját.

2019-ben aztán az összellenzéki koalíció jelöltjeként megdöntötte Erdoğan pártjának egyeduralmát a városban: két évtized legnagyobb vereségét mérte a kormányzó AKP főpolgármester-jelöltjére – ráadásul egymás után kétszer is. Először mindössze tizenhatezer szavazatnyi különbséggel nyert, ám a választási bizottság szabálytalanságokra hivatkozva érvénytelenítette a győzelmét. Három hónappal később, a megismételt választáson már nyolcszázezres fölénnyel diadalmaskodott.

Isztambulban él a közel 85 milliós Törökország lakosságának csaknem egyötöde, vagyis a nagyváros vezetője befolyásolja a török gazdaság jelentős részét – beleértve a kereskedelmet, az idegenforgalmat és a pénzügyeket is.

2022-ben pedig másodszor is bizalmat szavaztak neki. Tam Yol İleri, vagyis „Teljes sebességgel előre” – hirdette választási szlogenjében, amely végül magabiztos győzelemhez segítette. – Isztambul a remény jelképe, a demokratikus értékek ellenálló-képességének bizonyítéka az erősödő tekintélyelvűséggel szemben – mondta győzelme kihirdetése után. A politikai elemzők szinte biztosra vették, hogy ha így folytatja, 2028-ban ő lehet Törökország következő elnöke.

A győzelem különösen fájó volt Erdoğannak, mivel hatalomra jutása óta ez volt az első alkalom, hogy pártja, az iszlamista Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) nemcsak Isztambulban, de országos szinten is vereséget szenvedett. Pedig az elnök személyesen is kampányolt, és új korszakot ígért a 16 milliós, Magyarországnál több mint másfélszer népesebb városnak, a török gazdaság motorjának. Hiába.

2022 végén a sikerszéria megszakadt. İmamoğlut egy bíróság két év, hét hónap és tizenöt nap börtönre ítélte a választási tisztviselők megsértéséért, és eltiltotta a közügyektől is. Az ügy még nem zárult le, a vádlott fellebbezett. Később újabb eljárás indult ellene, amely alapján akár háromtól hét évig terjedő börtönbüntetés is kiszabható – így jutottunk el a jelenlegi helyzethez.

Isztambuli tüntetés

İmamoğlu mostani letartóztatása azt jelzi, hogy Törökország egyre inkább az autokrácia felé sodródik. Erdoğan vezetése alatt ugyanis az elnöki hivatal széles körű jogosítványokat szerzett. 2002-es hatalomra kerülése óta Erdoğan pártjával, az AKP-vel átalakította a Kemal Atatürk által megálmodott szekuláris államot. Megerősítette a kötelező vallásoktatást a török általános iskolákban – ez egyértelmű jele volt a szekularizáció leépítésének. Bár az Alkotmánybíróság végül igazat adott a tiltakozó szülőknek, miszerint joguk van mentesítést kérni gyereküknek, a kötelezettség azóta is fennmaradt.

Emellett mélyrehatóan átszabta az alkotmányos rendszert is: hatásköröket vett el a parlamenttől, és azokat az elnöki hivatalhoz csoportosította – ezzel lassan uralkodói státuszra emlékeztető pozíciót teremtett magának.

Mindeközben a török gazdaság évek óta mélyrepülésben van. Az infláció elérte a 67 százalékot, a kamatszint 50 százalék körül mozog, a kormánypárt pedig képtelen megbirkózni a válsággal. İmamoğlu letartóztatása sokkolta a pénzügyi piacokat is: a pánikszerű eladások miatt a tőzsdei kereskedést ideiglenesen le kellett állítani.

A kérdés már csak az, mit kezd mindezzel Erdogan, akinek elnöki mandátuma 2028-ban véget ér. A török alkotmány alapján nem indulhatna többé az elnöki posztért, hisz már két ciklust töltött ki. Az egyetlen út, hogy mégis versenybe szálljon, az lenne, hogy – hatalmát megőrzendő – az orosz elnökhöz hasonlóan átírassa az alkotmányt, és négy év múlva újra ringbe szálljon, vagy hogy előrehozott választásokat írjon ki, még mielőtt lejárna a mostani mandátuma. „De ha Erdogan tovább erősíti az autokráciát, a gazdasági válság csak tovább mélyül" – véli Ahmet Kuru, a san diego-i egyetem professzora. „Törökországnak csak akkor van esélye kimászni a gödörból, ha visszatér a demokráciához. Ez most Erdogan legnagyobb dilemmája.”

Mráv Noémi