Elhagyta a családját, majd lecsukták szodómiáért és gyilkossági kísérletért – Paul Verlaine viharos élete és halála

–

„Ősz húrja zsong, 
Jajong, busong 
A tájon, 
S ont monoton 
Bút konokon 
És fájón” 

Ezt a pár sort Verlaine Őszi chanson (1864) című verséből szerintem mindenki olvasta, hallotta legalább egyszer (ez Tóth Árpád ismertebb fordítása). Verlaine jómódú polgári családba született a franciaországi Metzben, a szülei jogi pályára szánták. Ő viszont már diákként az irodalom iránt kezdett érdeklődni, de ez eleinte megfért a hivatalnoki pályával, ám közben élte a párizsi művészvilág bohém életét is. 1867-ben jelent meg az első kötete, a Szaturnuszi költemények,

amit állítólag unokatestvére és szerelme, Élisa finanszírozott, aki közben meghalt, így a kötet bánatos versei ennek a gyásznak szóltak.

Az Őszi chansont (vagy Őszi dalt) sokan lefordították, Tóth Árpád kétszer, Szabó Lőrinc és Térey János is, ITT elolvashatjátok az összes fordítást.

„Mindegy! ameddig szívem él
s inam kemény, nem restellem, hogy
túlteszel rajtam s esztelen
ölelkezésbe veszve nem
tanítványom, de mesterem leszel!”

(Ez egy részlet a Behódolás című versből, ami az 1890-es években megjelent, majd betiltott Nők című kötet egy darabja, szóval elvileg semmi köze Verlaine és Rimbaud kapcsolatához, noha szerintem azt is nagyon jellemzi.)

Verlaine 1870-ben megnősült: felesége Mathilde Mauté volt, akihez A jó ének című kötet verseit írta. Közben csatlakozott a Kommün munkástüntetéseihez, és nagyon megviselte a felkelés bukása (sajtófőnökként vett részt a felkelésben, így utána már nem tudott visszamenni dolgozni, onnantól az írás lett a hivatása). Ebben az időszakban írt neki levelet az akkor 17 éves Rimbaud (aki egyébként nem csak őt kereste meg költeményeivel), Verlaine pedig állítólag ezt válaszolta neki: „Jöjjön, kedves nagy lélek, hívjuk, várjuk!” Ha lehet hinni a leveleik és verseik alapján készült Teljes napfogyatkozás (1995) című filmnek, akkor nem is a saját otthonába, hanem a felesége szüleinek házába hívta.

Azonnal beleszeretett a 17 éves fiúba, és viszonyt kezdtek.

Eltérnek az információk erről, de sok forrás szerint a fiatal Rimbaud elsősorban tanulni szeretett volna Verlaine-től, ő azonban szerelmet akart. A felesége és Rimbaud közötti őrlődésről és ide-oda csapódásról, plusz az alkoholmámorban elkövetett agresszív tetteiről szól a Teljes napfogyatkozás, amiben a fiatal Leonardo DiCaprio játssza Rimbaud-t, David Thewlis pedig Verlaine-t.

Közben megszületett Verlaine fia, de ő ekkor már Rimbaud-val utazgatott, még a bohém párizsi művészvilágot is megbotránkoztatva kapcsolatukkal. (Nem csupán magával a meleg szerelemmel, bár az akkor szodómia néven bűnnek számított, de azzal is, ahogy megélték).

Verlaine bántotta a feleségét és bántotta Rimbaud-t is. Az abszint rabja volt.

Közben Rimbaud csodálatos, korszakalkotó verseket írt. 1873-ban Verlaine faképnél hagyta Rimbaud-t pénz és minden nélkül, és Brüsszelbe utazott. Rimbaud utána ment, de azért, hogy megmondja neki: ennyi volt.

A részeg Verlaine fegyvert rántott, és a kezén megsebesítette Rimbaud-t.

Mivel mindez egy hotelben történt, rendőröket hívtak, így Verlaine-t lecsukták gyilkossági kísérlet és szodómia miatt (állítólag a felesége erre hivatkozva adta be a válókeresetet korábban). Verlaine börtönbe került, Rimbaud pedig örökre felhagyott az írással (utolsó kötete még megjelent, de többet nem írt).

Ha jól emlékszem, a középiskolai magyartanárom mesélte, hogy nekik az egyetemen nem tanították Verlaine költészetét arra hivatkozva, hogy bűnben élt, és nem követendő példa, akármilyen verseket is írt. 

„Mély és őszinte volt szerelmünk?
Nem! –: érdekes volt, semmi más.
Vihar és tűzvész volt szerelmünk?
Nem! –: csak rövid szórakozás.”

A börtönévek alatt (két évre ítélték) Verlaine megtért, Isten felé fordult, és vallásos verseket kezdett írni. Mindent megtagadott, amit Rimbaud-val megéltek, és őt is arra biztatta, hogy térjen meg. Szabadulása után egyszer még találkoztak, Verlaine akkor is megpróbálta rábeszélni Rimbaud-t, hogy írjon vallásos verseket, ahogy ő, de verekedés lett belőle, és nem Verlaine került ki belőle győztesen. Rimbaud élete is kisiklott, bár sokat utazott és kalandozott, művészi életműve a lövéssel lezárult. Verlaine elvált a feleségétől.

„S ez a fő-kín a szívben:
sírni s nem tudni, mért.
Se hóhérom, se hívem,
Megszakad árva szívem.”

Szabadulása után Angliában tanított és megélhetési prózaírással is foglalkozott. A börtönben írt vallási műveit A jóság versei címmel adták ki. De közben megírta a Költészettan című verset is, amiben megfogalmazta művészi hitvallását, melynek már az első sora irányadó: „Zenét minékünk, csak zenét”.

Párhuzamosan című kötetének, ami kifejezetten pajzán versekkel van tele, állítólag azért lett ez a címe, mert a vallásos versekkel párhuzamosan írta őket.

Élete végén szegény volt, de írt, csak már nem olyan tűzzel, mint korábban. Visszatért az alkoholhoz és a szabad szerelemhez. 1894-ben, Leconte de Lisle halála után költőfejedelemmé választották, kapott támogatást is, de ekkor már késő volt. Számos betegségtől szenvedett, lesántult, szinte az utcán élt, és végül 1896-ban tüdővérzés miatt, nagy fájdalmak között halt meg. (Rimbaud pedig öt évvel korábban térddaganat miatt.)  

Bár nem hiszem, hogy bárki abban a pozícióban van, hogy 126 év távlatából megítélje az életét és döntéseit, azért jó, ha tudjuk, mi van a versek mögött – még ha azokat mindenki úgy értelmezi is aztán, ahogy akarja.

Tóth Flóra

Források: ITT, ITT, ITT és ITT 

Kiemelt kép: Getty Images/The Print Collector