–

Zita, akinek olyan csodás vörösesbarna sörénye van, amilyet csak magazinokban látni, letörten érkezett. A mosás alatt végig szótlan volt, és csak akkor öntötte ki a szívét, amikor elővettem a hajvégápolót. Mostanában alig látja a pasiját, panaszolta, mert minden hét végén horgászni jár. Sajnos Zitát a halak tökéletesen hidegen hagyják – szerinte csúszósak, nyálkásak és büdösek –, és már abból is elege van, hogy karácsonyra, névnapra és születésnapra mindig csak csali-csomagot, horgot meg teleszkópos horgászbotot kell vásárolnia. Néha ő is elmegy a horgásztóhoz a pasijával, de ilyenkor órákon keresztül csöndben kell lennie, és ha felsikít véletlenül, mert arra szállt egy gigantikus méretű bögöly, ami kizárólag Zita vérét szomjazza, a pasija pisszeg, megrovóan néz rá, és közli vele, hogy a böglyök egyáltalán nem szívnak vért, Zita biztosan összeveri őket a szúnyogokkal. Ha harapnak is, legfeljebb félelmükben teszik, mármint a pasija szerint, Zita szerint a böglyök kifejezetten rosszindulatúak, és valamiért pikkelnek Zitára.

Ráadásul, ha végre, hosszas várakozás után a pasijának sikerül kifognia egy nyamvadt halat, rögtön visszadobja, mert ő nem a zsákmányért, hanem csak az élvezetért horgászik. Hogy mi ebben az élvezet, mondja Zita, azt ő soha az életben nem fogja tudni megérteni.

Pedig ez egy jó hobbi, mondja a manikűrös Kati, miközben felragaszt egy kis strasszkövet a vendége körmére. Ez aprólékos munka, nagy odafigyelést kíván, de Kati simán tud többfelé is koncentrálni. Az ember leterít egy pokrócot, mondja Kati, és magazinokat olvas az árnyékban, amíg a pasija a napon izzad a pecabotot bűvölve. Csakhogy most tél van és hideg, mondja Zita, fél óra elég a fagyhalálhoz, és csodálja, hogy nincs tele a tópart kockára fagyott horgászokkal.

Van ennél sokkal rosszabb, szólal meg most a vendége is, egy aki eddig csöndben ült, de úgy látszik, a strasszok jobb kedvre hangolták. Mindannyian érdeklődve fordulunk felé. Az ő aktuális barátja high-end megszállott, vallja be.

– Az micsoda? – kérdezzük egy emberként.

Hát, tulajdonképpen zenehallgatás, mondja a strasszos vendég, de professzionális szinten. Az egy dolog, hogy a pasija bakelitlemezeket gyűjt – van neki vagy kétszáz darab, külön szobát tart fenn a számukra –, de azok csendben elvannak a polcokon, és a pasija rendszeresen letörli róluk a port. Az viszont már nem járja, hogy ha ő bármikor közös programot szeretne szervezni, a pasija mindig azt javasolja, menjen föl hozzá, főzzenek valamit és hallgassanak zenét. Ilyenkor – ölükben egy tálcával – leülnek a parkettára, és míg esznek, a pasija áhítattal hallgatja a speckó hangfalakból áradó zenét. Közben olyanokat mond, hogy sasszi, hangszedő, tűnyomás, meg hogy milyen jól pörög a cédé a futóműn, és figyelje meg, még azt is hallani, ahogy a gitáros fickó ujja csúszkál a húrokon. Ő pedig csendben, kitartóan eszik. Amióta járnak, már hét kilót felszedett. Sajnos legutóbb a desszert után egy különösen hosszú gitárszólónál elaludt, és a saját horkolására ébredt fel. Azóta a pasija mintha elhidegült volna tőle egy kicsit. A legutóbbi randit is lemondta azzal a kifogással, hogy új bakelitlemez-szállítmány érkezett a bolhapiacra, és feltétlenül meg kell néznie.

A manikűrös Kati férje számítógépes játékokat játszik a szabadidejében. Nincs annál elcsigázóbb, mondja Kati, mint amikor az ember férje az egész hétvégét egy végeláthatatlan LAN-partin tölti az idióta geek haverjaival ahelyett, hogy kalandparkba, fesztiválra vagy játszóházba menne a családjával. Azt is hozzáteszi, hogy ő soha többé nem házasodik szerelemből. Hát akkor miért házasodna, kérdezi a strasszos vendég, mire Kati kijelenti, hogy legfeljebb a pénz miatt tenné meg újra, de szerelem miatt semmiképp.

Én meg csak csendben ábrándoztam arról, hogy egyszer lesz egy pasim, akinek horgászás, zenehallgatás vagy számítógépes játék lesz a hobbija.

Kertész Edina

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock//Rawpixel.com