Mi van?! Egy mesekönyv óvodás gyerekeknek, képek nélkül? Megvannak bolondulva? De meg ám, hál' Istennek. B.J. Novak amerikai színész–komikus (A hivatal, Híradósok) magyarul frissen megjelent kötetének (fordította: Elekes Dóra) már a címével sincs sok fakszni. Pontosan azt kapod, amit a borító ígér: egy képtelen könyvet. Na, de ha egyszer kinyitod, akkor garantált a felszabadult marháskodás, amire – lássuk be – sok befeszült szülőnek olyan nagy szüksége van, mint egy falat kenyérre.
A gyerek a kezedbe nyomja a könyvet, hogy olvass föl neki minden szót, majd figyeli, ahogy tíz perc alatt elszáll minden komolyságod. Azt írja a fülszöveg, hogy ha ebből mesélsz, hülyeségeket fogsz beszélni, és mindenki, a gyerekeddel az élen, nagyon-nagyon ki fog nevetni. És tényleg. Nézzétek meg, mi történt Hajdú Steve-vel egy óvodában:
Marháskodó szülőkön visítva röhögő gyerekeket minden otthonba!
Öreganyám spájzában állt egy hatalmas, háromfiókos sublót. A fogantyúk nehezek, a helyiség pedig hűvös volt, és titokszagú. Abban a három fiókban ott volt minden, amire akkoriban a gyerekénem vágyott: csíkos és pöttyös könyvek, lapozók és regények, vagyis a menekülési útvonal a ténylegből a talánba. Azóta azonban eltelt két évtized, és látom: a gyerekeim számára talán már egészen mást jelentenek ezek a történetek.
Sok gyereknek az óvoda az első igazi próbatétel: el kell búcsúznia a szüleitől, és több órán át egy számára idegen környezetben kell tartózkodnia. Vannak, akik a szülők és pedagógusok pozitív hozzáállása ellenére hónapok alatt sem szokják meg az új helyzetet, és sírással kezdődnek a reggelek. Mit javasol az óvodapedagógus?
Az óvodában nincs kapacitás egyéni bánásmódra. Ezért az egyébként gond nélkül integrálható gyerekeket is igyekeznek szegregált ellátásba irányítani. A tudatos szülők ez ellen természetesen kézzel-lábbal tiltakoznak. Miközben emberileg megértik az óvónők aggályait, félelmeit és túlterheltségét is.
Kunadacs valójában a kicsinyített vetülete az országos állapotoknak, és ez az Igazgyöngy óvoda közösségén is meglátszik. Vannak gyerekek, akiknek feje azért borul az asztalra reggel, mert éjjel a tabletjüket nyomkodták, és olyanok is, akik családjának még a lakhatása is problémás, saját ingatlan híján folyamatos költözésre kényszerülnek, a gyerekek pedig gyakran csak az óvodában laknak jól.
Mezőzombor környékén alig akad munka, az anyák így kénytelenek segélyből és közmunkából élni. Sok gyerek éhezik, és a védőnő is azt jelzi vissza: egyre nagyobb a baj.
Egy olyan korszakban, ahol a mesterséges intelligencia révén minden eddiginél személyesebb élményeink lesznek a halottaink másolataival, hogyan gondolkodunk majd elengedésről, gyászról, időről? Mennyire fogjuk érzékelni a hiányt, ha már nemcsak az élőkkel kommunikálunk online, testetlenül, hanem az elhunyt szeretteink digitális változataival is?
Vajon milyen véletlenek, együttállások, külön-külön, de mégis egymásnak ismerős módon megélt frusztrációk és fájdalmak kellettek ahhoz, hogy négy fiatal alkotó egyszercsak közösen akarjon létrehozni valamit hasonlót? Elviszlek magammal: Lovas Rozi, Lengyel Tamás és Molnár Áron színészek, valamint Horváth János Antal rendező, azaz a Loupe alapítói.
Savoyai Jenő habzsolta az életet, amelyet úgy alakított maga körül, mintha az elején nem álruhában kellett volna megszöknie Párizsból, hogy vigye valamire...
