Családterápia az óvoda irodájában

Szabóné Hatos Jolán, azaz Joli irodája valódi átjáróház. A zsúfolt szoba két ellentétes végén lévő ajtók tárva-nyitva vannak, így szabadon bejöhetnek a kollégák, a szülők és a gyerekek is, a papírokkal telepakolt asztalon pedig jól látszik: valami feladat örökösen akad.

Nem csak bürokratikus teendőkkel van tele azonban a munkanap, sok szülő fordul az óvodavezetőhöz gyereknevelési kérdésekkel, de párkapcsolati problémákkal, és magánéleti elakadásokkal is gyakran felkeresik.

„Van, hogy bejönnek hozzám, és két órán keresztül mesélnek magukról, az életükről, az anyjukhoz, a párjukhoz való viszonyukról. Gyakran maguk alatt vannak a szülők, úgy érzik, nekik mindenki csak rosszat akar, az életük is kész csődtömeg. Én megpróbálom ilyenkor kisimítani a lelküket, hadd lássák a mindennapokban a pozitív dolgokat is. Afféle felrázó órákat tartok nekik. Nagyon örülök, hogy megtisztelnek a bizalmukkal, és bátran fordulnak hozzám a problémáikkal.” Mindezek miatt Joli kvázi családtagként tekint magára, de ez kell is, hiszen ahhoz, hogy megértsék a hozzájuk járó gyerekek lelkiállapotát, bizony tudniuk kell, mi újság odahaza. Joli a kollégái hogylétét is szem előtt tartja, amikor reggel megérkezik, „végigsöpör az intézményen”, megérdeklődi, ki hogy van. 

gyerekszegénység óvoda szegénység fogadj örökbe egy ovit Kunadacs Igazgyöngy óvoda

Magyarország kicsiben

Úgy látja, Kunadacs az országos állapotoknak a kicsinyített mása. Vannak kifejezetten jómódú emberek, de ott a másik véglet is, a perifériára szorult családok. Azok, akik megtalálták a számításukat, többnyire mezőgazdaságból élnek, mások viszont a közfoglalkoztatott munkakörnél nem tudtak feljebb jutni.

„Aki szegény, az nagyon szegény. Ők rendszerint azzal küzdenek, hogy a családi pótlékból meg a közfoglalkoztatotti juttatásból, ami 80 ezer forintnyi összeg, megéljenek valahogy. Ez két szülő esetében azt jelenti, hogy körülbelül 200-250 ezer forintból kell a családnak boldogulnia egy hónapban.”

Húsz kilométeres körzetben ott van Kerekegyháza és Kunszentmiklós, illetve negyven kilométernyire Kecskemét is, sokan ingáznak a három településre munkaügyben. Ez azonban a gyerekekre is kihat, korán érkeznek az oviba, és későig maradnak. Az óvodai csoportokba is igen eltérő hátterű gyerekek járnak, de ezeket az ellentéteket az óvónők igyekeznek elsimítani, kompenzálni.

„Igyekszünk őket ebből a szempontból burokban tartani, amíg lehet. Ne lássák a különbségeket.” Az például szóba sem jöhet, hogy egy óvodai kirándulásra valaki anyagi okokból ne tudjon elmenni. Ezért találnak mindig olyan lehetőséget, ami nem kezdi ki a szegényebb családok költségvetését sem. „Legutóbb az egyik kolléga felajánlotta a tanyáját, mindenki hozott valamit, amit otthon talált, aprósüteményt, üdítőt, és nagyon jól éreztük magunkat. Fontos, hogy mindenki részt vehessen, ne okozzon törést az, hogy nem tud eljönni a kirándulásra, mert a szüleinek nincs rá pénzük.”

gyerekszegénység óvoda szegénység fogadj örökbe egy ovit Kunadacs Igazgyöngy óvoda

Örökbe fogadó támogatók, családsegítők

Az Igazgyöngy óvoda az Örökbefogadok egy ovit alapítvány tagja, amelyen keresztül civilek tudnak egy-egy intézményt a lehetőségeik szerint segíteni. Joli úgy látja, a támogatói kedv Magyarországon töretlen. Az ő egyik kiemelt segítőjük Csapó Virág, a Kecskeméti Nemzeti Színház színésze, aki a Barátok köztben is ismertté vált. Virág évente egy-két alkalommal eljön őket meglátogatni, illetve rendszeresen indít számukra gyűjtést. A Covid idején így sikerült nagy mennyiségű tartós élelmiszert adományozni az óvodának, illetve a rászoruló gyerekeknek és a családjaiknak. (Aki maga is szeretne az óvodának segíteni, az megteheti étellel, ruhával, rajzeszközökkel, amiből sosincs elég, homokozójátékokkal, labdával.)

Az önkormányzat és a védőnői, családsegítői szakszolgálat is odafigyel a közösségbe kerülő gyerekekre. „Volt például, hogy ideköltözött egy család három gyerekkel, de embertelen körülmények közé, egy ablaktalan, fűtetlen, bútor nélküli pajtába, ráadásul az egyik kisfiú értelmi fogyatékkal is élt, sok szempontból voltak halmozottan hátrányos helyzetben. Ahogy tudomást szereztek róluk a családsegítők, már mentek is ki hozzájuk, hogy segítsenek nekik.”

A szegény otthoni körülmények miatt van, hogy a gyerekek sokszor azért is várják az óvodát, mert ott végre kapnak meleg ételt.

„Gyakran úgy jönnek be reggel, hogy egyre azt kérdezgetik, mikor eszünk már végre? – meséli Joli. – Ilyenkor, ha megkérdezem, kiderül, hogy nem reggelizett otthon, de vacsorát sem igen kapott előző este.”

Hogy hétvégén mit tudnak enni, azt nem tudja, legfeljebb arról hall a gyerekektől, hogy mentek ismerősökhöz, rokonokhoz enni. Sok család él kilátástalan helyzetben, a mezőgazdasági munkák ugyanis idényhez kötöttek, tavasztól őszig tudnak dolgozni, de aztán leáll minden. Szerencsére odáig soha nem fajult a dolog, hogy a gyerekeket ki kellett volna emelni a családból. A családsegítők is nagyon igyekeznek, hogy ne maradjon senki az út szélén, életviteli tanácsokkal, álláslehetőségekkel is próbálják őket segíteni.

gyerekszegénység óvoda szegénység fogadj örökbe egy ovit Kunadacs Igazgyöngy óvoda

SNI-s gyerekek, szakemberhiány

Sajátos nevelési igényű gyerekek is járnak hozzájuk, az óvoda ugyanis integrált – bár ez eleinte inkább kényszerűségből, alternatív megoldás helyett alakult így.

„Országosan jellemző helyzet, hogy nincsenek felkészítve az óvodapedagógusok a különleges, extra figyelmet igénylő gyerekek nevelésére.

A Miklósi szakszolgálattal vagyunk szorosabb kapcsolatban, oda szoktuk küldeni ezeket a gyerekeket teljes körű kivizsgálásra, ők mondják meg a diagnózist, illetve azt is, hogy milyen feladatokkal lehet az adott problémát korrigálni, és mindez milyen és hány óra fejlesztést igényel.”

Ez persze csak elméletben hangzik ilyen szépen, hiszen ahogy sok más intézmény, a kunadacsi Igazgyöngy óvoda is jelentős szakemberhiánnyal küszködik, így az iskolai fejlesztőpedagógus szokott nekik besegíteni. A szakemberhiányt nemcsak az mutatja, hogy nehezen találnak megfelelő munkaerőt, de az is, hogy Joli maga egyedül visz egy egész csoportot a vezetői feladatai mellett, holott hivatalosan csak 10 órát kellene csoportban dolgoznia. De az eredményeikre, amiket a kollégáival fel tudnak mutatni, nagyon büszke, és ez kompenzálja a megfeszített munkatempót is.

gyerekszegénység óvoda szegénység fogadj örökbe egy ovit Kunadacs Igazgyöngy óvoda

„Volt olyan autista kisfiú, aki bekerült hozzánk, és mindenen hangosan üvöltött. Ha felkapcsoltuk a villanyt, ha leoltottuk, ha ránéztünk, ha pisilni hívtuk, mindenen ordított. Vele eljutottunk odáig, hogy már ügyesen el tudja mutogatni, mire van szüksége, és a gyerekekhez is oda szokott ülni.”

Jolinak szent meggyőződése, hogy minden gyereket el kell fogadni.

„Aki hozzánk került, az a miénk, azt minden eszközzel támogatni kell, és segíteni abban, hogy kiteljesedjen.”

Az SNI-s gyerekek aránya náluk 5-10 százalék körül van, de más próbatételekkel is szembesültek: járt hozzájuk két ukrán kisfiú is (akik a szabadszállási Strázsa tanyán éltek a szüleikkel), velük mindenféle fordítóprogramokon keresztül kommunikáltak.

Utánpótlás?

Sajnos Joli is azt tapasztalja, hogy kevés fiatal választja ezt a pályát, nagyon elértéktelenedett a pedagógusi szakma. Az új pedagógus-életpályamodell, ami január 1-jétől lépett életbe, nem fog csodát tenni. És félek attól, hogy nem azok kerülnek ide, akiknek ez való, akik valóban hivatásukként tekintenek a szakmára. Az alapján nem lehet megtanulni, az vagy ott van az emberben, vagy nincs.

Az első az, hogy szeretjük, és mindenestül elfogadjuk a gyerekeket. Olyan nincs, hogy nem nyúlok hozzá, mert folyik az orra. A gyerekek érzik, ha szeretik őket, akkor valóban hegyeket lehet velük megmozgatni.”

Szerencsésnek tartja magát, amiért a kollégái is hasonló mentalitásúak, ha kell, este nyolckor is buzgón készítik a ballagásra a díszeket. 

Ballagás, nyári szünet

Mivel a szülők jelentős része idénymunkából tartja fenn magát, vagyis a nyár kiemelt jelentőségű, bár összevont csoportokban vannak a gyerekek, de egész nyáron nyitva vannak, pár napot kivéve. A betegségeket is igyekeznek rugalmasan kezelni. Ha valakinek az orra folyik, köhög, de nincs magas láza, őket behozzák és be is hozhatják a szülők. „Azért vagyunk itt, hogy megoldjuk a problémákat, és segítsünk.”

gyerekszegénység óvoda szegénység fogadj örökbe egy ovit Kunadacs Igazgyöngy óvoda

A képek a szerző tulajdonában vannak

Fiala Borcsa