Követek egy csomó séfet és cukrászt, akik csokiszobrokat, tökéletesen kerekded cake popokat és elképesztő csokis műalkotásokat készítenek. De ezekhez temperálni (vagyis hosszan, bizonyos hőfokon kevergetni) kell a csokoládét, márványlap meg mindenféle extra eszközök szükségesek, szóval a Nagy Csokiba Mártós Napon egyértelmű volt, hogy nem az esztétikára megyünk – hanem az ízélményre. Ez, azt hiszem, sikerült is, szóval aki nem annyira szép, de nagyon izgalmas és finom gasztroajándékokat tervez, az mindenképpen olvasson tovább (meg aki szívesen márt csokiba dolgokat, csak az íze kedvéért). Mi fekete és fehér csokival dolgoztunk csak, mert a tejcsokinak, mint gasztronómiai kelléknek, szerintem nincs létjogosultsága. (Tudom, most minden gyerek és gyereklelkű felnőtt felszisszent.)

Ha jalapeñóval dolgozol, csípős lesz a kezed

– ezt az alaptézist nagyjából ötévesen megtanultam, amikor az akkoriban minden asztalon fellelhető pici, cserepes csípőspaprikából egyet szétbontottam, majd belenyúltam a szemembe és a számba. De ez elég régen volt, úgyhogy most is elkövettem ezt a hibát, vagyis azt, hogy a jalapeñókkal kezdtem a dolgok előkészítését. Szerencsére az alapos sikálás után csak a kezem volt picit csípős, de nem lett minden más is olyan.

Szóval a paprikákat hosszában felvágtam, kikapartam a magházukat, és egy kis sóval megszórva betettem a 200 fokos sütőbe kb. 20 percre. Így kicsit lágyabb állagúak, és talán kevésbé csípősek lettek. Amikor kihűltek, megtöltöttem őket mogyoróvajjal – mert elméletem szerint markáns ízeket markáns ízekkel érdemes csak kombinálni –, utána pedig mentek a csokifürdőbe. A csokiba mártott ételeket célszerű sütőpapíron hűteni, így biztosan nem ragadnak oda. Hűtőben körülbelül egy óra alatt hűlnek tökéletesre, és akkor már lehet is kóstolni őket.

Felejthetetlen élmény, de annyira tömény, hogy egynél többet lehetetlen megenni. Többen kóstolták, és mindenki harapott még egyet, csak mondom.

A csokis bacon maga a mennyország

Ebben volt a legnagyobb egyetértés, már évekkel ezelőtt megmondtam, hogy a zsír és a cukor együttes fogyasztása földöntúli élvezet, de a kakaóbab jelenléte csak még tökéletesebbé teszi. Ha lehetne, mindennap ezt enném. Szóval a szeletelt baconöket egy sütőpapírral borított tepsire fektetjük, majd teszünk rá még egy sütőpapírt és még egy tepsit (így nem pöndörödnek fel a kis huncutok). Ezt a tepsiinstallációt 25 percre 180 fokos sütőbe tesszük, így csodásan ropogós és lapos bacondarabokat kapunk. Ezeket kell aztán megforgatni a csokiban, amitől csodálatos snackké változnak.

Bor mellé végtelen mennyiségben fogyasztható szerintem, vagy csak úgy, ebéd helyett (csak a gyerekeimnek ne szóljatok róla).

Az édes-savanyú is üt

Bár a grépfrút sokak szerint inkább keserű, de ezt csak azért gondolják, mert nem filézték ki rendesen fogyasztás előtt, úgyhogy ti ne spóroljátok meg ezt a pontot. A gerezdeken a hártyát felül egy éles késsel végigvágjátok, és gyakorlatilag kifordítjátok a vékony kis héjból. A grépfrút általában masszívabb, mint a narancs, szóval egyben marad, és szuper jól mártogatható csokiba. Sokan meglepődtek rajta, hogy mennyire lédús marad a kemény csokiréteg alatt, de szerintem ez a legjobb benne. Ez tényleg szuper gasztroajándék, nemcsak nagyon bátraknak, hanem nagyjából mindenkinek.

Konvencionális édes-sós dolgok – semmi meglepetés, de üzembiztosan hozott finom íz

A sós krékert csokival már piacra dobták, de ha magatok állítjátok elő, akkor persze nagyobb a mozgástér, úgyhogy ezt is ajánlom a gasztroajándék kategóriába, vagy az ünnepi asztalra – szerintem egy sajtos-gyümölcsös előételtálnak tökéletes szereplője a csokis kréker, csakúgy mint a csokival leöntött sós magvak. Ezt mi szilikon minimuffinformában valósítottuk meg. Ha gyerekekkel állnátok neki, akkor ezeket ajánlom leginkább, egyrészt, mert a magvak végül is egészségesek, másrészt mert elég nagy a készítés közben véletlenül előforduló fogyasztás esélye. 

Konklúzió: nagyon jó dolog csokiba mártani mindenfélét, és ebből a válogatásból mindenki megtalálta a vérmérsékletének megfelelő ízvilágot, de természetesen lehet ennél kevésbé bizarr irányba is indulni, és banánt, almát vagy esetleg ropit mártogatni. Ha ilyen tervetek van, tudjátok, hogy ennek ma van a világnapja, biztosan azért, mert ami ma elkészül, az egy csatos üvegben simán eláll karácsonyig.

És akkor, íme, az ígért TikTok-videó, amiben Annával végigkóstoljuk, amiket alkottunk:

@wmn.hu

@tothflorka és @annakerepeczki csokiba mártott fura cuccokat eszik🥓🌶️🤭##fyp ##wmnmagazin

♬ eredeti hang - WMN.hu

Tóth Flóra és Kerepeczki Anna