wmn - telekom

Az internetet és annak használatát nem tudjuk szülőként kontrollálni. Ahogy az is hiú remény, hogy mindig pontosan tudni fogjuk, mit csinál a gyerek a különböző felületeken a TikToktól a Snapchaten át az Instagramig.

Ez a szülőség egyik nagy próbatétele, amikor tényleg a bizalmon és a kommunikáción múlik a legtöbb minden – és nem tudunk mást tenni, mint hogy reméljük, a saját példamutatásunk, a korábbi években a gyereknek közvetített értékrendünk, és nem utolsósorban a szeretetünk és elfogadásunk elegendő megtartó erő lesz. 

És általában az is; a gyerekek többsége a kamaszkor kifejezetten magas kockázatú és veszélykereső időszakát is jól átvészeli.

De míg korábban főleg az alkohol, dohányzás, a szexszel való ismerkedés, meg a vad bulik okoztak a szülőknek fejfájást, ma már a gyerekek saját online magatartása is jókora aggodalmak forrása. Nem véletlenül (lásd korábbi cikkeinket például ITT és ITT).

Miről és hogyan érdemes beszélgetni a gyerekekkel e téma kapcsán, hogy ne tűnjünk ízlésrendőrnek vagy vaskalaposnak, no pláne boomernek? Az alábbiakban összeszedtem négy fontos szempontot, amelyek irányából meg tudod közelíteni a problémát, ha beszélgetni szeretnél vele róla. 

1. Milyen beállításai vannak a profilodnak? Mindenki látja, amit kiteszel? 

A „mindent megosztani mindenkivel” az egyik legnagyobb kockázata a közösségi médiának. A partiképek posztolását később sokan megbánják, vagy konfliktus lesz abból, hogy valakiről olyan kép került ki, amit nem szeretne (vagy amihez nem járult hozzá). Beszélgessetek arról, hogy mit jelent az online személyiség. Ki lehet próbálni azt is, hogy a Google keresőbe beírjátok egy sokat posztoló ismerős, rokon nevét, és végignézitek, hogy milyen találatok jönnek ki rá. (Biztos lesz olyan, ami ciki, régen készült, amire rá lehet csodálkozni.)

Lehet arról is beszélgetni, hogy vannak olyanok, akik rossz szándékkal vannak jelen a közösségi médiában – akik figyelik, hogy ki hol van (ha bejelöli, hol készült a kép), keresik a sérülékeny, kiszolgáltatott gyerekeket, fiatalokat.

Erről azért is érdemes beszélgetni, mert a gyerekek veszik észre a legkönnyebben, ha egy kortársuk ilyen helyzetben van, és ez az extra érzékenység sokat segíthet abban, hogy egy bajba jutott gyerekre kellő időben odafigyelhessenek a felnőttek. 

2. A biztonsági beállításokat szoktad nézni? 

Az általános szerződési feltételeket nincs ember, aki végigolvassa, és gyakran a biztonsági beállításokat is rutinszerűen okézzuk le. Szóval, ne várjunk el a gyerektől olyat, amit jó eséllyel mi magunk sem csinálunk. Viszont ez is olyan terület, ahol a „minden” és a „semmi” között elég széles a sáv. Tehát, ha nem merjük is megígérni, hogy a jövőben végigolvassuk az összes ÁSZF-et, attól még el tudunk mozdulni a tudatosság irányába.

Minden alkalmazásban vannak külön biztonsági és adatvédelmi beállítások. Ezeket akár együtt is végig lehet nézni. A Facebook/Instagram és a Google elég jól el is magyarázza, hogy melyik beállítás mit jelent a gyakorlatban. 

És, ha már biztonság, adatbiztonság, érdemes érinteni azt a kérdést is, hogy milyen kockázata van annak, ha ráklikkelünk mindenre, ami szembejön, ha letöltünk alkalmazásokat anélkül, hogy utánanéznénk, mi is az, vagy ha válaszolunk minden kérdőívre, kvízre, ami felugrik.

Az a tény, hogy „az adatunk érték”, nagyon elvont dolog, de muszáj erről újra és újra beszélgetni a gyerekekkel. Mert semmi nem ingyenes, az interneten sem. Előbb-utóbb mindenért fizetni kell valamivel – és sokszor az adataink nagyobb értéket képviselnek, mint a forintjaink. 

A gyerekek óvatlanok, és tapasztalatlanok (amúgy sokszor a felnőttek is), ezért mindenképpen érdemes elővenni, hogy vannak videók, e-mailek, és azokban olyan linkek, amikre soha, de soha nem szabad rákattintani. 

Végül, ha már biztonság, akkor a jelszavak kérdése is jó, ha előkerül. Mondd el neki, hogy miért veszélyes ugyanazt a jelszót használni mindenhol, vagy hogy mit jelent egy erős jelszó. Ebben a kérdésben amúgy a saját példamutatásunk nagyon fontos. Ha például mi épp lecseréljük a jelszavunkat, azt érdemes közhírré tenni a családban (ezzel is motiválva a többieket, hogy ők is tegyék ugyanezt). 

3. Hazudni az életkorról…

Na, igen. Az életkor az csak egy szám, de én még nem láttam olyan embert, aki az élete során legalább egyszer ne kerekített volna lefelé, felfelé, vagy mismásolta volna el a valódi életkorát. Szóval, ennek kapcsán is legyen bennünk elfogadás, amikor erről beszélünk – de ezzel együtt is fontos, hogy elmondjuk a gyereknek, hogy milyen kockázatai vannak annak, ha idősebbnek adják ki magukat. Ez az a pont, ahol elő lehet venni azt a kérdést (amit azért azt gondolom, a legtöbb szülő más kisebb korban is megbeszél a gyerekével), hogy ismeretlenekkel személyes találkozót nem beszélünk meg. Vagy ha valami miatt mégis, akkor csak nyilvános helyre, és úgy, hogy más is elkísér, vagy legalábbis tudja, hogy hol lesz a találkozó. 

4. Hogy érzed magad, amikor online vagy? 

Az egyik legerősebb kérdés a „hogy vagy?”.

Ha ennek valódi jelentést és értelmet tudunk adni, akkor nagyon fontos információkhoz juthatunk a gyerekről. Leginkább az érzelmi jóllétéről.

Mennyire érzi azt, hogy önmaga lehet a neten? Mit jelent neki, ha másokkal összehasonlítják? Hasonlítgatja-e ő saját magát máshoz? Kiket követ? Szeretne hozzájuk hasonlítani? Mit gondol arról, ha valakit nyilvánosan megaláznak? Mit gondol egyik vagy másik influenszer öltözködéséről, viselkedéséről (a szexualizáló, átszexualizált működés elég sok olyan fiatalt jellemez, akit sokan követnek). Erről érdemes értő figyelemmel meghallgatni a gyerekünket. 

Ha te tudatos szülőnek tartod magad, valószínűleg az iménti témák nem értek meglepetésként. Elolvastál már negyvenhat ilyen cikket, ami nagyjából ugyanazokat a kérdéseket és témákat vetette fel. Egyrészt persze, ismétlés a tudás anyja, másrészt viszont annak a gyereknek meg te vagy az anyja, apja – úgyhogy a te konkrét nehézségeidben nem biztos, hogy ez a negyvenhetedik cikk bármilyen módon segített. Ezért arra gondoltam, a végére ideteszek egy gyakorlatot, ami talán egy fokkal konkrétabb segítség, ha azt érzed, inkább vitát generálnak ezek a beszélgetések, és nem előrevivők, vagy bizonytalan vagy abban, hogyan fogj neki az egésznek. 

Szóval, ülj le egy nyugodt sarokba, és hunyd le a szemedet! Gondolatban menj vissza a tizenéves önmagadhoz. Képzeld el, hol laktál, milyen illatok vettek körül, miket ettél, milyen ruhákat hordtál, mit szerettél nagyon csinálni. Bármi volt a kedvenc elfoglaltságod, képzeld el, amint épp azt csinálod, biciklizel, olvasol, rajzolsz, együtt lógsz a barátaiddal egy felnőttek elől elrejtett, titkos helyen. S most képzeld el, hogy jönnek a szüleid, és mondanak valamit. „Ne tekerj olyan gyorsan!” „Vigyázz magadra!” „Ne csináld…”

Hogy érezted magad, amikor rád szóltak vagy óva intettek valamitől?

Ma már tudod, hogy féltésből és aggodalomból tették – azt is tudod, hogy talán még igazuk is volt. De megvan az érzés, amit gyerekként éreztél? A könnyedség, ahogy leráztad magadról a szavaikat? Vagy a düh, hogy miért nem hagynak békén? Meg a vágy, hogy ne szóljon bele senki abba, amit csinálsz? A magabiztosság, hogy te úgyis jobban tudod, mint ők? 

Na, adj magadnak pár percet ebben a nyugodt helyzetben, a saját emlékeiddel. Aztán nyisd ki a szemed, és őrizd magadban egy kicsit ezt az érzést. A kamaszkori önmagad érzéseit a szülői óvással, aggodalommal, félelemmel szemben. S így, ezzel az érzéssel kezdj neki ennek a beszélgetésnek a közösségimédia-használatról. Tudva, és elfogadva, hogy itt most te vagy a szülő, és akivel beszélgetni fogsz, pont úgy érzi magát, ahogy te érezted magad tizenöt-húsz évvel ezelőtt. 

Egyvalami biztos. Ha azt akarod, hogy a gyereked meghallja, amit mondani szeretnél, akkor nem ítélkezhetsz, és nem minősíthetsz. Kérdezz, érdeklődj, és tényszerűen beszélj arról, amit fontosnak gondolsz ezen a területen. Nem baj, ha nem tudtok mindenről beszélgetni. Sőt. Teljesen rendben van, ha nem kerülnek elő nagy igazságok. A lényeg, hogy elkezdjetek beszélgetni. 

Dr. Gyurkó Szilvia

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images