Az elmúlt években világszerte bejárták a sajtót azok a tanulmányok, amelyek szerint mikro- és nanoműanyagok találhatók az emberi agyban, vérben, herékben, placentában vagy épp az érfalakban. Most azonban több vezető kutató is megkérdőjelezi ezeknek a nagy visszhangot kiváltó tanulmányoknak a megbízhatóságát, és arra figyelmeztet: a szenzációs eredmények egy része módszertani hibák, más része szennyeződések következménye lehet – írja a Guardian.

Roger Kuhlman vegyész, a Dow Chemical korábbi munkatársa szerint:

„Sok kutató tesz rendkívüli állításokat, miközben még az alapvető bizonyítékokat sem szolgáltatják hozzájuk.”

A kritikák egyik fő célpontja egy nagy nyilvánosságot kapott tanulmány volt, amely szerint az emberi agyban gyorsan növekszik a mikroműanyagok mennyisége. A kutatást később más tudósok hivatalos szakmai levélben támadták meg, módszertani hiányosságokra hivatkozva. Az egyik bíráló, a németországi Helmholtz Környezetkutató Központ munkatársa, dr. Dušan Materić ennél jóval élesebben fogalmazott:

„Az agyban található mikroműanyagokról szóló tanulmány egy vicc”

– mondta. Hozzátette: „a zsír köztudottan hamis pozitív eredményt ad a polietilénre, az agy pedig körülbelül 60 százalékban zsírból áll.”

Materić szerint „komoly kétségek merülnek fel a nagy presztízsű folyóiratokban megjelent tanulmányok több mint felével kapcsolatban”, amelyek biológiai szövetekben mutattak ki műanyag részecskéket.

Kikéri magának a kritizált kutatás készítője

A vitatott agykutatás vezető szerzője, Matthew Campen professzor ugyanakkor visszautasította, hogy munkájuk megalapozatlan lenne.

„Nagyon korai szakaszában járunk annak megértésében, hogy milyen hatással lehetnek a mikro- és nanoműanyagok az emberi egészségre, és nincs receptkönyv arra, hogyan kell ezt csinálni”

– mondta. Szerinte a kritikák többsége „inkább feltételezés, mint adatokkal alátámasztott cáfolat”.

Nem ez volt az egyetlen támadott tanulmány. Más kutatásokat azért bíráltak, mert nem használtak úgynevezett vakmintákat, amelyekkel a háttérszennyezés mértékét lehetne mérni. Egy herékben kimutatott mikroműanyagokról szóló tanulmány kapcsán több szakértő is úgy fogalmazott: „Az alkalmazott analitikai módszer nem elég robusztus ahhoz, hogy alátámassza ezeket az állításokat.”

Különösen sok kritika érte a Py–GC–MS nevű eljárást, amely során a mintákat elgőzölögtetik, majd a felszabaduló anyagokat elemzik. Dr. Cassandra Rauert, a Queenslandi Egyetem környezeti vegyésze szerint ez a módszer jelenleg nem alkalmas bizonyos műanyagfajták megbízható azonosítására. „A jelentett koncentrációk közül sok egyszerűen irreális.”

Rémhírterjesztés lenne?

Rauert arra is felhívta a figyelmet, hogy a nagyobb méretű mikroműanyagok biológiai szempontból nehezen juthatnának el belső szervekbe. „Nem láttam bizonyítékot arra, hogy a 3–30 mikrométeres részecskék képesek lennének átjutni a véráramba” – fogalmazott.

A kutatók szerint a bizonytalan eredmények nemcsak felesleges félelmet kelthetnek, hanem a környezetvédelmi szabályozást is félrevihetik.

„Felelőtlenség gyenge minőségű bizonyítékokat közölni, mert ez indokolatlanul ijeszti meg a lakosságot”

– mondta Rauert. De a kutatók szerint a bizonytalan eredmények a környezetvédelmi szabályozást is félrevihetik.

A szakértők hangsúlyozzák: nincs vita arról, hogy a műanyagszennyezés globális probléma, és műanyagrészecskék az élelmiszereinkben, italainkban és a levegőben is jelen vannak. De az nem tisztázott, hogy ezek milyen mértékben jutnak be a szervezetbe, és milyen egészségügyi hatásokkal járnak.

Nagy Andi

A kiemelt kép illusztráció, Forrás: Pexels/ Artem Podrez, Stijn Dijkstra, Anna Shvets