-

1. Az úttörők

Az iskola: Kisvárdai Szent László Katolikus Középiskola

A munka: Az első középiskola, amely meglátta a jövőt. A kisvárdai gimnázium januárban saját forrásból 3D-s alkotóközpontot nyitott. A gyerekek négy darab MakerBot printerrel és egy Sense 3D szkennerrel dolgozhatnak. Hamarosan több asztalnyi szemléltető eszközük lett, ezeket maguk nyomtatták, köztük saját fejlesztésű egyedi taneszközöket is gyártottak. A munka olyannyira inspirálta őket, hogy belefogtak egy saját 3D szkenner fejlesztésébe is. Azóta pedig a Magyar Ifjúsági Robot Kupa versenyhez gyártottak robotokat, amivel rész vesznek a RoboCup Junior 2016-os döntőjén Lipcsében.

2. A legaktívabbak

Az iskola: Kecskeméti Katona József Gimnázium

A munka: Azon iskolák között voltak, akik április elején 3D nyomtatót nyertek a FreeDee MakerBot a tanteremben! pályázatán. Azóta nincs megállás. Bemutatták magukat és új nyomtatójukat a Szakmák Éjszakája, a Lányok Napján, nyílt napokat tartanak, és saját Facebook-oldalukon írnak a tapasztalataikról. Az egyik kedvenc sztorink tőlük az, amikor meglátogatták a II. Rákóczi Ferenc Általános iskola autista osztályát, és 3D-s játékot játszottak velük. A gyerekeknek a nyomtató működésének első tíz percében ki kellett találniuk, hogy vajon mit nyomtatnak a vendégek. Ha sikerült, akkor magkapták ajándékba a nyomtatott tárgyat. Az autista diákok imádták a körtemuzsikát és a térbeli kirakókat is.

3. A virtuális muzeológusok

Az iskola: Horváth Boldizsár Kollégium

A munka: A szombathelyi kollégiumban 2010 óta működik a Virtemu, vagyis az a „virtuális múzeum”, amely az elveszett, lerombolt helyi nevezetességeket, magyar találmányokat mutatja be. Eddig csak digitálisan tárolták az emlékeket, idén tavasszal azonban megszülethetett 3D nyomtatásban a XIII. századi szombathelyi vár, egy elveszett aranykorong, a szombathelyi Szent Márton Kút és a Titán benzinmotoros traktor is. A szakkörvezető tanár szerint ez a projekt forradalmasította a diákok kutatási munkáját, rendszerszintű gondolkodását és gondolataik képi megfogalmazását.

4. A kicsi, de erős borsok

Az iskola: Veszprémi Dózsa György Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola

A munka: Általános iskolákban ezelőtt egyáltalán nem folyt 3D modellezés. A veszprémi suli témanapján a hatodikosok már egy-egy 20 perces workshop után is képesek voltak egyedi érmeket tervezni, amelyeket a suli azóta ki is nyomtatott. A munkát vezető tanárnő előkészített egy érmét a felirattal, a diákok pedig azt szabták személyre, díszítették és látták el akasztóval. És közben megtanulták az egérgombok funkcióit, a navigálást, és a különféle testek létrehozása közben csak úgy tombolhatott a bennük rejlő kreativitás. Elképesztő, hogy milyen gyorsan rá tud állni a gyerekek agya a 3D tervezésre!

5. A nagypályások

Az iskola: Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Ganz Ábrahám Szakközépiskolája

A munka: Karbantartás, alkatrészpótlás, gépészeti modellek. Nem véletlenül ők kapták a nagypályások címkét. Szakiskola lévén a zalaegerszegiek főként a SolidEdge-programban megtervezett alkatrészeket nyomtatják ki, illetve az informatikusnak készülő diákok vizsgafeladatokhoz szükséges darabokat. Ők a 3D nyomtatót már arra is használják, hogy pótolják az iskola lerobbant eszközeit. Nyomtattak például újat az eltört porszívócsonk helyére, és ezzel megspóroltak a sulinak több tízezer forintot.

6. A kísérletezők

Az iskola: Veres Péter Gimnázium Budapest

A munka: Miután megnyerték a MakerBot a tanteremben pályázatot, a munkát vezető diák egy alumíniumöntő kísérletet ötvözött a 3D-technológiával. Nemrég pedig két tanár tervezett gyertyaöntőformát egy kísérlethez, amelyben a különböző hosszúságú gyertyák égési idejét akarják vizsgálni. Közben az iskola informatika-szakkörösei egy olyan weboldalt fejlesztenek, ahol majdani külső megrendelőik (például szülők, cégek) a modell feltöltésekor azonnali visszajelzést kaphatnak a szükséges anyagmennyiségről, a nyomtatási időről és a várható árról. Még hogy a gyerekeink nem életrevalók...