Címke: digitális világ

Az utánunk következő generációtól is sokat tanulhatunk – ez olyan lehetőség, amit kár veszni hagyni

WMN Life – 2023. november 15. – MZS

Ahány generáció, annyiféleképpen mozgunk az online térben – és épp ez a sokszínűség az, amit egy kis nyitottsággal mindannyiunk javára fordíthatunk. De miként találja meg a közös hangot az alfa generáció az idősebb korosztállyal, és hogyan kapcsolódhatunk mi a fiatalokhoz? Ezekre kerestük a választ a Hello Szülő Roadshow második állomásán.

Vakon repülünk – Az első szülői generáció, amely digitális bennszülötteket nevel

Júzer – 2018. szeptember 10. –

Olyan jelent teremts a gyerekednek, amiben elfelejti, hogy eredetileg gépezni akart.

Itt az idő, hogy kikapcsolj rendesen – Ezért érdemes „száraz decembert” tartani

WMN Life – 2017. december 25. – KÖÁ

Ezt a cikket még olvasd el, aztán kapcsold ki a gépet pár napra. Most következik ugyanis az, amit úgy hívnak: élet!

„Én nem is tudnék már úgy házit írni, hogy közben nem szól a zene...” – Kamaszaink, a multitasking bajnokai

WMN Life – 2017. október 7. – GySz

Ez van: a gyerekeink alapból egyszerre több dologgal foglalkoznak. Ami nem feltétlenül baj. Csak jó, ha odafigyelünk rájuk.

Színes múltam, elillant jelenem – Papíralapú és digitális emlékeink

WMN Life – 2016. szeptember 6. – FB

Életünk régi képeken... De mégis... hogy fogunk emlékezni a jelenünkre? Mi lesz azzal a sok fotóval, ami a telefonunkban landol, és vele együtt tűnik, romlik el?

Hat iskola, amely forradalmasította a tanévet - 3D-ben

Júzer – 2016. június 15. – WMN

Nem volt könnyű az idei tanév. De ez a cikk most nem arról szól, hogy mi mindennel van baj, hogy mi minden NINCS. Hanem arról, ami VAN, de legalábbis LEHETNE, akár minden iskolában. Mutatunk hat olyan sulit, ahol nem félnek a gyerekek kreativitásától. Sőt.

Sokat lóg a gépen a gyerek? Íme, 9 jó tanács neked arról, hogyan segíts neki!

Júzer – 2016. március 1. – GySz

Aggódsz a gyerekedért, mert túl sok időt tölt különböző gépek előtt? Folyton ellenőrizni akarod, ezért állandósult otthon a feszültség? Dr. Gyurkó Szilvia összeszedte azokat a gyakorlati tanácsokat, melyek segítségével megoldhatjátok ezeket a mindennapos, de nem mindennapi nehézségű helyzeteket.

Létezik biztonságos internet? – Amit minden szülőnek tudnia kell a netről

Júzer – 2015. december 9. – GySz

Engedjem-e, hogy a 11 éves gyerekem regisztráljon a Facebookra? Hagyjam-e, hogy csak úgy szörföljön a neten a saját szórakoztatására? Mikor teszek jót vele, ha korlátozom, vagy ha bátorítom? Mikor van biztonságban a neten? Hogyan lehetek elég jó digitális szülő? Hiánypótló tanácsok és javaslatok Dr. Gyurkó Szilviától.

És te mennyire vagy modern szülő? – Töltsd ki a WMN új kvízét!

WMN Life – 2015. november 30. – WMN

Indul az új tesztünk! Csak néhány perc és már meg is tudod, mennyire vagy modern szülő, mennyire tudsz megbirkózni a modern világ technikai kihívásaival, mennyire vagy netfüggő, és azt is, milyen példát mutatsz a gyerekednek. Aki már egy teljesen másik népcsoport: a digitális bennszülöttek tagja.