Vámos Miklós: „Megmaradtam örök kívülállónak, de ma már örülök neki” – Elviszlek magammal (PREMIER)

Olyan, mintha ezer éve ismerném, pedig még sosem találkoztunk. Azt gyanítom, ebben az országban nem vagyok ezzel egyedül. Egyike azoknak, akiket Békebeli Nagy Televíziósként szoktak emlegetni, amikor az a téma, hogy „régen minden jobb volt, és ma már szinte be sem érdemes kapcsolni a tévét”. Ehhez képest esze ágában sem volt műsorvezetővé válni… aztán jött a Lehetetlen!?, a Rögtön, a 2 ember... és ő maradt, kisebb-nagyobb megszakításokkal hét évig. Plusz ki tudja, még hányig, amíg a csatornák rongyosra ismételték az adásokat. De amennyire kívülálló volt televíziósként, annyira kívülálló íróként is – amikor kortársai a szárnyaikat bontogatták, ő már Örkénnyel, Weöressel, Mándyval barátkozott. Amikor a magyar társadalom a gulyáskommunizmust nyögte, ő Amerikába ment és a Yale-en tanított. Miután hazajött, nem találta a helyét, ahogy igazából azóta sem – nagy különbség azonban, hogy immár nem is keresi. Jó így, ahogy van, valamiféle külön(ös) úton. Beszélgettünk nehéz, de szép szülői örökségről, örökölt és cipelt traumákról, női és férfi szövegekről, arról, hogy miért tesz nehezen különbséget szeretet és szerelem között, és arról is, milyen ötvenévesen apává válni… Közös utazásunk végén pedig megmutatott egy olyan helyet, ahonnan az egyik legszebb kilátás nyílik Budapestre. Itt volt már az ideje egy találkozásnak, na. Itt az új Elviszlek magammal évad, a premierepizódban: Vámos Miklós író.