Hollós Endre olyan, mint a Viszkis – azért népszerű, mert a magyarok vonzódnak a betyárromantikához, állítja Anger Zsolt, akit megpróbáltam becsülettel kifaggatni az Aranyélet folytatásáról is. Persze nemcsak erről beszélgettünk, hanem például a „közös” kaposvári évekről, amikor én gimnazistaként jártam a Csiky Gergely Színházba, ő pedig élete első színészi munkáiban apró szerepeket játszott. Angert nem véletlenül szereti tényleg majdnem mindenki; hihetetlenül nyílt és őszinte pali, aki megmondja úgy, ahogy van. Meglátjuk, hogy az utóbbi idők „celebes” műsorai mennyire árnyalják majd a róla kialakított képet. Ő mindenesetre nem aggódik (mondjuk, én sem), mert azt mondja: mindig is az volt, aki, és ez most sem változik. Elviszlek magammal: D. Tóth Kriszta és Anger Zsolt.
Megjegyzés: a beszélgetés azelőtt készült, hogy bejelentették: Anger Zsolt is részt vesz a Celeb vagyok, ments ki innen! című dzsungel-reality műsorban.
Pálmai Anna épp ezerrel dolgozik magán, amiből kívülről az látszik, hogy egyik pillanatban ömlik belőle az érzés és gondolat, a következőben pedig megáll, hogy mérlegelje, mi az, amit megoszthat a nyilvánossággal, és mi az, amit még gyúrnia kell. Az Elviszlek e heti epizódja izgalmas utazás egy érzékeny ember önismereti terápiájába.
Válás, vetélés, szülők elvesztése, gyerek kamaszkora, szakmai megalkuvás… nincs téma, amibe Jakupcsek Gabriella ne állna bele, szinte zavarba ejtő szókimondással. De ehhez az kellett, hogy végigmenjen azon az úton, ami a saját, személyes szabadságához vezetett.
Nagyon erős értékrend szerint mond igent vagy nemet valamire Jakupcsek Gabriella, hiszen túl sokszor tapasztalta meg, milyen a megalkuvásokkal teli élet.
„Nem bánom már, hogy az élettől ezt a feladatot kaptam” – mondja mosolyogva az autóban, miután elmesélte elképesztő és kőkemény történetét. Kiss Péter Pál nyolcévesen került kerekesszékbe addigi, totálisan szabad falusi életéből. Újra kellett tanulnia élni és álmodni. Mára kétszeres paralimpiai, négyszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok. Ismerjétek meg őt!
A társadalmunkban a nagyszülőség képe is erős vonalakkal van körberajzolva. Az elképzelt jövőkép sokak számára ebben csúcsosodik ki, így az unoka nélküli élet nem csupán szerep- és identitásvesztéssel járhat, hanem az élethez való kapcsolódást is átszínezheti.
„Olyan, mint egy szélvédő, amit téglával próbálnak betörni, de meg sem reped” – mondta egyszer egy pszichológus a párkapcsolatunkra, mi meg, így négy év után jól összenevettünk. Ilyen az, amikor egy kapcsolatban mindkét fél mentális zavarral küzd, és egyikük még neurodivergens is. Triggerek, maladaptív sémák, rossz illesztések netovábbja az egyik oldalon, feltétel nélküli szeretet, hajnalig tartó beszélgetések, bajtársiasság a másikon.
Óriási várakozás előzte meg Gabriel García Márquez leghíresebb regényének filmadaptációját, már csak azért is, mert még az amúgy moziőrült író sem hitt benne, hogy megfilmesíthető a Buendíák szövevényes családtörténete. Nem is engedte, hogy kísérletezzenek vele – majd csak a halála után nyúljanak hozzá, így rendelkezett.
