„Nem olyan éjszakát akartam, amit én élveztem volna, hanem olyat, ami azt üzeni másoknak, hogy tudom, hogyan kell élni” – emlékezik vissza Nyáry Luca az elmúlt évek őrült szilvesztereire, amikor nagyot akart ünnepelni, tökéletesre szerette volna varázsolni az estét, aztán valahogy mégis más íze lett az egésznek.
Szentesi naplója is befutott idénre:
Kristóf és Nimi Mexikó felé tartva elakadt Londonban. Ám ami első pillantásra kellemetlen bosszúságnak tűnt, hamar átalakult örömteli események piros masnival átkötött csomagjává.
„Csak ültek ott, sorstársaik tömegében is egyedül. Hátrahagyva, elhagyva. Várva, hogy valamelyik kórházi osztályon – mindegy, melyiken, ahol majd helyet találunk nekik – végre megpihenhessenek. Vannak, akik még az otthoni magánynál is rosszabbat élnek meg karácsonykor: elutasítottságot. Kitaszítottságot.
Kicsit eleged van már az idei megpróbáltatásaiból? Végre csak döglenél, és kieresztenéd a gőzd? Öveket kicsatolni, playlist ON.
Doffek Gábor nyolc évvel ezelőtt a poklok poklát élte át, amikor frissen elvált apaként igyekezett megteremteni az ünnep boldog hangulatát otthon, a lánya kedvééért. Így sikerült talpra állnia, és újra áhítattal megtölteni a karácsonyait:
„Ha választanom kellene egy karácsonyi dalt, ami jól reprezentálja a családomat, biztosan nem a »Csendes éj« lenne az…” – Ilyen a karácsony Nyáryéknál, széles amplitúdókkal…
A legtöbben, akik amúgy figyelnek az egészséges étkezésre, legkésőbb ma elengedik a gyeplőt, és miután megsültek a bejglik meg a zserbók (amiket persze ellenőrizni kell!), erre a hétre felfüggesztenek minden önkorlátozó szabályt. Elindul tehát a hét, ami alatt – érzetre – többet eszünk, mint a tél összes többi részében együtt. De igaz ez? És tényleg meghízunk az ünnepi zabálástól?