Képzelj el egy karácsonyi zeneválogatást, amelynek a legkevésbé agyament dalai is a hagyományos karácsonyi slágerek punkverziói.

Na, ez egy ilyen playlist.

Azért állítottam össze, mert úgy érzem, elfogytak az eszközeim 2020-szal szemben. (Ne feledd, ez egy Újraolvasó, két éve jelent meg eredetileg, de idén is aktuális… sajnos – a szerk.) Például ezt a cikket már megírtam ma egyszer, de úgy, ahogy volt, elszállt a szövege. 

Tehát nekem egyszerűen kell valami, ami kisüti az agyamat ennek az ótvar évnek a végén, ugyanakkor nem vagyok hajlandó lemondani az ünnepemről sem. Nehogy már azt is le akarják nyúlni!

Krízishelyzetben nekem az irónia az egyik megküzdési módszerem, így arra gondoltam, nézzük meg, hogyan hat ez zenei téren. Jelentem: pazarul. Két és fél órányi tombolás, sírva vigadás, össznépi zabálás helyetti fenékrázás erejéig legalábbis mindenképpen.

Előre szólok: ez egy nagyon beteg válogatás.

Olyanoknak ajánlom, akiknek tényleg ki kell ereszteniük a gőzt, akiknek nem érkezett meg a futár az ajándékukkal, akik ottragadtak valahol család nélkül, vagy akik nem érzik a Covid miatt a vacsora ízét. Meg akiknek egyszerűen csak elegük van mindenből.

Igen, ennek a bulinak pont ilyen apokaliptikus hangulata lesz.

Mondom az összetevőket! 

1. Karibi és latin dallamok

Mert mi más állhatna távolabb (legalábbis a mi szokásaink szerint) a karácsonyi havas-fenyőágas hangulattól? Amióta lecsapott  járvány, a legtöbbünk sehol sem volt, nemhogy a trópusokon, szóval úgy éreztem, hazafias kötelességem előlépni, és elringatni mindannyiunkat szenteste tiszteletére. Stíldob, konga, szamba, soca és reggaeton. 

2. Gengszterrap és trap

Mert emelheti-e valami jobban az ünnep fényét és szentségét, mint néhány értelmezhetetlenül profán, obszcén dalszöveg, felháborítóan összevagdosott hangminta és egy kis bólogatás társadalomkritikus verzékre? Nem hát! Akadnak itt klasszikusok, mint Snoop Dogg, és olyan újvonalas arcok is, mint Tyler, The Creator. Ho, ho, hó, sose gondoltad, hogy egyszer ezt fogod olvasni egy karácsonyi válogatás leírásában, ugye? 

3. Punkrock és ska

Az egyik leghasznosabb életvezetési tanács, amit adhatok, az nem más, mint hogy

nincs az az elcseszett élethelyzet, amelyre ne létezne egy gyógyító erejű punkrock-sláger.

(Ugyanez zenei olvasatban: nincs olyan patetiku dallam, amiből ne lehetne egy SOKKAL SZÓRAKOZTATÓBB punkverziót készíteni. Ave Maria included.)

Tehát: mint minden más szentnek, nekem is a magam, vagyis a kedvenc együttesem, a Bad Religion felé hajlott a kezem: a kaliforniai zenekar ugyanis többször is dolgozott már fel karácsonyi dalokat jótékony céllal (például, hogy papok által szexuálisan kizsákmányolt gyerekeknek segítsenek a bevétellel). 

És persze jöttek sorra a szégyenletesen vicces feldolgozások, sőt, saját szerzemények is ütött-kopott karácsonyokról, balhékról, ráadásul még a Kinks is igyekszik felvenni a kapcsolatot a Télapóval, hogy inkább adja ide a lóvét, hadd örüljenek idén végre a csóró gyerekek is, ennek az évnek már úgyis lőttek.

A végén mindannyian belegyalogolhatunk a naplementébe a Mad Caddies dalára.

4. Arcátlan veretés

Csendes éj, mi? Muhaha.

Rezegjenek csak az üveggömbök a basszustól, rázkódjon a karácsonyi kocsonya az asztalon – ugyan, ki mondta, hogy az ünnep tiszteletére nem lehet twerkölni egy egészségeset?

És ki mondta, hogy egyedül nem kivitelezhető mindez? Senki. Ha valaki igen, akkor hazudott. Rám hallgass, ne rá! Rázd! 

Igen, félretettem minden stílusbéli averziómat és a maradék emberi méltóságomat, és beleszőttem ebbe a listába néhány egészen lakossági, basszusnehéz trekket is. A három királyok is erre tombolnak!

És akkor íme, a lejátszási lista:

Ne hálálkodjatok. 

Boldog ünnepeket kívánok:

Kiemelt kép: Kerepeczki Anna/WMN

Csepelyi Adrienn