Vannak sorsfordító pillanatai az életnek, de nagyon nehéz előre látni, hogy melyek lesznek azok. Felnőttként vissza tudom idézni, ki tudom értékelni anyukám azon a döntéseit, amelyek meghatározták a jövőmet, és nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy boldog, magabiztos, kiegyensúlyozott felnőtt lett belőlem. Vajon sikerül-e ugyanezt elérnem a saját gyerekemmel?

Emlékeztek azokra a ronda, kékre mázolt, fém mászókákra, amelyek minden faluban vagy lakótelepen fellelhetőek voltak? Jobb kezemen három, bal kezemen két ujjal, nagyjából kétévesen éreztem azt, hogy nekem erre fel kell másznom. Gondolom, minden gyereknél eljön a kalandvágynak ez az alapszintje, azt viszont nem tudom, hogy mások mennyire mérik fel a testi adottságaikat a küldetés teljesítéséhez. Én úgy éreztem, meg tudom csinálni.

Anyukám pedig állt a mászóka mellett, és élete egyik legfontosabb döntését kellett meghoznia: odaugrik, lekap a mászókáról, ezzel adva tudtomra, hogy vannak dolgok, amelyekre én egyszerűen nem vagyok képes, és így maradandó károsodást okoz az önbecsülésemben, vagy pedig lélegzetvisszafojtva figyel, drukkol... és reméli, hogy nem esek le maradandó testi károsodást okozva magamnak. Nos, a végeredményt sejteni lehet.

Amíg ezt a történetet „gyerekként” meséltem, egészen más érzések kavarogtam bennem. Jópofa sztori, büszke voltam az anyukámra és magamra is, de sosem gondoltam bele, hogy ez milyen baromi nehéz lehetett neki.

Most viszont én állok a mászóka alján, és nekem ugrik össze a gyomrom, amikor Barnabás elindul felfelé. Egyedül. Nekem kell döntenem: hagyom, hogy saját maga tapasztalja meg a határait, amelyben benne van az is, hogy esetleg leesik, megüti magát, talán még egy sebbel is gazdagodik, vagy pedig védőhálót vonok köré, amellyel megóvom a testi sérülésektől, de talán nagyobb kárt okozok a személyiségfejlődésében.

Szeretném, ha érezné, hogy bízom benne, hiszek a sikerében, hiszek abban, hogy képes megvalósítani azt, amit kitalált, hogy ő is ugyanúgy bízzon magában, ahogy én gyerekként.

Fontos szakaszába léptünk a nevelésnek, nap mint nap előállnak hasonló helyzetek, mint az én gyerekkoromban. Biztos lesz olyan, amit Barnabás elmesél majd, amikor arról kérdezik, melyek voltak élete fordulópontjai. Remélem, sikerül olyan válaszokat adnunk, olyan döntéseket hoznunk, amelyek után ő is büszkén mesélhet majd a saját „mászókájáról.”

Pásztory Dóri