A legnagyobb rockkincseket őrzi, a Sex Pistols szerint mégis olyan, mint húgy a borban

–

Éppen 30 évvel ezelőtt, 1995-ben ezen a napon nyitotta meg kapuit Cleveland egyik legimpozánsabb épülete, ami már formájával is felhívja magára a figyelmet. A föld felszínén piramist, a föld alatt lemezjátszót formázó monstrumot a zeneipar vezető alakjai, Ahmet Ertegun (az Atlantic Records társalapítója) és Jann Wenner (a Rolling Stone magazin kiadója) álmodták meg, azonban ötletük nem váltott ki széles körű lelkesedést. A clevelandi helyszínt sokan kétkedően nézték: a kortársak úgy gondolták, az épületnek inkább New Yorkban vagy Los Angelesben lenne a helye – hisz ezekben a városokban virágzik leginkább a popkultúra –, a két férfi azonban kötötte az ebet a karóhoz, mondván:

ebben a városban született meg a rock’n roll kifejezés (Alan Freed rádiós DJ-nek köszönhetően), és itt tartották az első, hivatalosan is rock’n roll koncertnek nevezett eseményt, a Moondog Coronation Ballt.

Persze, az 50-es évekbe visszanyúló indokokon kívül volt egy jóval praktikusabb szempont is: Cleveland olyan köz- és magánfinanszírozási csomagot állított össze a projekt támogatására, amellyel nehezen szállt volna versenybe bármely másik város – a csarnok felépítésére mintegy 92 millió dollárt költöttek.

A cél meglehetősen nagy volumenű volt: létre akarták hozni minden idők egyik legmonumentálisabb épületét, ami gyakorlatilag az összes létező szempontból tiszteleg a rockzene előtt.

A Rock and Roll Hírességek Csarnoka ugyanis nemcsak a fontos relikviák gyűjtőhelye, de kutatási helyszín is, ami folyamatosan reflektál a rocktörténet földrajzi, társadalmi, politikai, gazdasági aspektusaira, és egy pillanatra sem téveszti szem elől a zenei világ alakulását.

I. M. Pei híres építész kivitelezése kiválóan passzolt a vízióhoz: a 14 ezer négyzetméteres épület 7 szintből áll, 50 méter magas, és állandó kiállításai mellett zenei állomása és színházterme is van.

Prince gitárjától Alan Freed hamvaiig

Mondanám, hogy minden zenekar arra vágyik, hogy egy napon letehesse itt a védjegyét, ám ez nem igaz (erről majd később), az azonban tagadhatatlan, hogy komoly elismerésnek számít a szakmában, ha egy előadót beiktatnak. Ezt viszont finoman szólva is ki kell érdemelni – a zenészek akkor válnak jogosulttá a beiktatásra, ha az első felvételük megjelenése óta legalább 25 év eltelt, a jelölteket rocktörténészekből álló bizottság választja ki, majd mintegy 500 nemzetközi szakértő szavaz róluk. Azokat avatják be, akik a legtöbb szavazatot kapják, és elérik az 50%-os arányt, így évente 5–7 új előadó kerül be – a zenészek mellett producerek, zenei újságírók és egyéb zeneipari karakterek is. És hogy mi kerül a házba?

A tárlatok tipikus darabjai közé tartoznak a híres zenészek hangszerei, színpadi ruhái és kellékei, dalszöveg-vázlatok, levelezések, eredeti lemezborítók, plakátok, szórólapok és fényképek, de vannak ezeknél sokkal izgalmasabb, sőt, egyenesen bizarr darabok is a gyűjteményben.

Ilyen például Otis Redding R&B-sztár repülőgépének néhány darabja, amit a Madisonban elszenvedett halálos baleset után szedtek össze, Alan Freed DJ hamvai, amiket 12 éven át lehetett itt megtekinteni, vagy a lobbyban található kelet-német Trabantok – amik magyarként azért megmelengetik a szívünket –, és valaha a U2 koncertdíszletét képezték.

Ezeknél valamivel klasszikusabb, de szintén figyelmet érdemlő, hogy itt van a legeslegnagyobb Beatles-kollekció (benne dalszövegekkel, hangszerekkel, ruhákkal), és egyben ők az egyetlen zenekar, amelynek minden tagját külön-külön is beiktatták. Itt van Kurt Cobain ’93-ban földhöz vágott Fender Stratocaster gitárja és Jimi Hendrix saját kezűleg (körömlakkal) festett Gibsonja is. Szintén érdekesség, hogy egyetlen olyan zenész van, akit háromszor is beavattak a csarnokba: ő Eric Clapton, aki először a Yardbirds zenekar miatt, majd a Cream miatt, végül szólóelőadóként is érdemesnek találtatott a beiktatásra.

Azt viszont kevesen tudják, hogy a múzeum a valóságban csak nagyon kevés tárgyat birtokol a kiállítottak közül.

Becslések szerint a relikviák 75–80 százaléka kölcsönkapott, amelyeket főleg magángyűjtőktől, más múzeumoktól szerezték be.

Ez a legtöbb esetben kölcsönösen előnyös együttműködést jelent: a múzeum őrzi és validálja, ami különben egy raktárban vagy lakásban porosodna, és megfelelően kontextualizálva teszi láthatóvá.

Kár, hogy szexista

Azonban, ahogy feljebb írtam egy fél mondattal, nem minden zenész vágyik arra, hogy bekerüljön a csarnokba. Sőt, a szavazóbizottságon belül is rendszeres feszültséget okoz a beiktatás folyamata, ugyanis sokszor szembekerül egymással a kereskedelmi siker és a kritikai elismertség szempontja. Ezt csak még tovább tetézi a tény, hogy volt, hogy évek teltek el, mire egyetlen női előadó is bekerült a csarnokba – 2024-ben a közel 1000 művészből mindössze 80 volt nő, tehát a teljes létszám 10 százalékát sem érte el.

A finoman szólva is bosszantó arány ellen persze rengeteg művész felszólalt már. Courtney Love azt nyilatkozta a Guardiannek:

„A Hall kánonformálása nem csupán szexistoid kapuőrizet, hanem tudatos ignorancia és ellenségesség”

– és kitért arra, hogy egyébként a fekete előadók is alulreprezentáltak. Alanis Morissette pedig visszalépett egy tervezett duettből Olivia Rodrigóval a beiktatási ceremónián, mivel nem szeretett volna részt venni egy olyan eseményen, amit „a nők elleni széles körű szexizmus és tiszteletlenség” jellemez. A Hall egyik társalapítója, Jann Wenner pedig ahelyett, hogy mentette volna a menthetőt és törekvését fejezte volna ki a nemi arányok javítására, csak még tovább rontotta a helyzetet.

2023-ban ugyanis azzal találta megindokolni a dolgot, hogy a női előadók nincsenek elég intellektuális szinten a beiktatáshoz – ennek következtében távoznia is kellett a kuratóriumból.

Ugyanakkor, a múzeum átláthatatlan kiválasztási folyamatát és túlzott pénzéhségét is sok kritika érte már. Paul McCartney például nem jelent meg a Beatles 1988-as beiktatásán, mivel akkoriban jogi és üzleti viták voltak közte és a többi tag között (ezeket később elsimították). Őt követően Neil Young is bojkottálta az eseményt. Annyira persze egyikőjük sem volt szókimondó, mint

a Sex Pistols, akik szerint a Rock and Roll Hírességek Csarnoka olyan, mint a „húgy a borban” – azaz tiszteletlen a rockvilágra nézve.

Ozzy Osbourne kezdetben szintén elutasító volt, mondván: a Rock Hall választása nem a rajongók, hanem a szakmai elit döntését tükrözi, ami számára hiteltelen – ennek ellenére a Black Sabbath-ot végül 2006-ban beiktatták. Axl Rose nem adta be a derekát: szerinte a rendszer valójában nem ismeri a zeneipar működési elveit. Az elmúlt években pedig Dolly Parton, Carol Kaye és Chubby Checker is visszadobta a lehetőséget: úgy tűnik, az idő előrehaladtával egyre több zenész választja az elvhűséget, mintsem a presztízst.

Takács Dalma