Angéla tüneteinek első számú oka a policisztás ovárium szindróma. A PCOS igazi ezerarcú boszorkány: olyan komplex szénhidrát-anyagcserezavar, amely ezerféle formában és mindenkinél eltérő módon jelentkezhet. Nagyon gyakori a menstruációs zavar, van, aki egyáltalán nem menstruál, van, aki sokkal sűrűbben. A jellegzetes, sok apró cisztát tartalmazó petefészek noha tipikus, egyáltalán nem kötelező tünet, vagyis nem feltétele a diagnózis megállapításának. A PCO szindróma hátterében az inzulinrezisztencia áll. Ilyenkor a szervezet sejtjeinek inzulinreceptorai nem működnek megfelelően, ezért a vérben túl sok inzulin kering. Ez pedig több lépcsőben megborítja a hormonháztartást,

így alakulhat ki esetleges szövődményként a kettes típusú cukorbetegség, daganatos és szív- és érrendszeri betegségek, vagy a PCOS, amely a termékeny korú nők 10 százalékát érinti. Óvatos becslések szerint a teljes lakosság fele(!) inzulinrezisztens lehet.

Angéla egyike a félmillió magyar PCOS-esnek. Szerencsés, mert diagnosztizált beteg, endokrinológus kezeli, orvosi segítséget kap a cukoranyagcseréje rendezéséhez, dietetikus állította be az étrendjét, személyi edzővel edzett, PCOS-es társakkal egy csoportban. De ma Magyarországon a szindrómában szenvedő nők döntő többsége éveken keresztül szaladgál orvosról-orvosra szerteágazó tüneteivel, mire végre szakszerű segítséget kap.

Nagyon sokáig Angéla sem tudta, hogy kamaszkorától kimaradozó menstruációja, súlyingadozása, bőrproblémái mind erre az egy okra vezethetőek vissza. És ő még abból a szempontból is szerencsés, hogy kisfia viszonylag könnyen megfogant, hiszen a PCOS egyik legjellemzőbb tünete a meddőség. A terhesség alatt viszont cukorbeteg lett.

„Nagyon fegyelmezetten viselkedtem a táplálkozás és a mozgás területén is, amíg vártam a kisfiam. Aztán megszületett Gergő, és elszálltam.” – emlékszik vissza. „Rengeteget ettem, de mindig éhes voltam” – utal az ingadozó vércukorszint miatti egyik jellegzetes tünetre, a folyamatos éhségérzetre. „A kilók csak úgy szaladtak fel rám, és egy évvel a szülés után már huszonöt kilóval mutatott többet a mérleg, mint a kórházat elhagyva.” A kisgyermekes anyuka addig jól bevált praktikákkal próbált fogyókúrázni, de teljesen sikertelenül. Végül az interneten kezdett a tünetei alapján kutakodni, így talált rá a PCOS Szívügy Alapítvány honlapjára, ahol diagnosztizálta magát a nagyon is egyértelmű jelek alapján. És akkor kiderült, hogy kisfiának Asperger szindrómája van, vagyis magasan funkcionáló autista. Tudni kell, hogy

ha valami még a legpontosabban betartott diéta és rendszeres mozgás mellett is brutálisan lerontja a szervezet inzulinérzékenységét, és látványosan fokozza az összes tünetet, az a stressz.

De Angélának még ez sem volt elég ok arra, hogy változtasson.

„Tipikus hárító magatartást mutattam, nem lesz nekem semmi bajom, egy kis súlyfelesleg nem a világ vége” – meséli. Közben szerettek volna második gyereket. Bár PCOS-specialista nőgyógyász barátja segített neki beállítani a gyógyszereit és a kezelését, egyszerűen nem állt még készen a változásra. „Egy ideig szedtem a gyógyszert, tartottam az étrendet, és kezdtem rendbe jönni. Beállt a ciklusom, el is kezdtem fogyni... és itt megtorpantam. Egyszer csak már nem volt olyan fontos ez az egész. Mindig elfelejtettem a pirulákat, újra kocsival, és nem gyalog mentem dolgozni, minden visszaállt a régi kerékvágásba, még a súlyom is, sőt! Amikor pedig újra meg újra megpróbálkoztam a diétával, egy-két nap után olyan kényszerrel tömtem magamba a csokit, mintha az életem múlna rajta.”

a fotók illusztrációk

De vajon mi lehet az oka annak, hogy valaki pontosan tudja, mi történik a testével, ha nem változtat az eddigi szokásain, és mégsem tud lépni? Ahogy elkezdem kicsit faggatni a miértekről, elgondolkodik, és végül megdöbbentő őszinteséggel kezdenek előjönni a valódi okok: „Az az igazság, hogy én nagyon kacér csaj voltam előtte. És féltem magamtól. Féltem, hogy ha lefogyok, akkor nem az lesz, ami most van. Merthogy van egy gyönyörű családom, szerető férjem, aki épp úgy szeretett engem vékonyan, mint ahogy 110 kilósan is. Ha újra vékony leszek, biztos, hogy még mindig elég lesz nekem ez, ami most van? Vagy ki fogok lépni a házasságomból, és felbuzdulva a visszanyert nőiességemen, újra elkezdek pasizni? Többet akarok az élettől?

Az van, hogy hiába szenvedtem a tünetektől, hiába utáltam azt a testet, amit a képeken láttam, még az ismert rossz is sokkal jobb volt, mint az ismeretlen.”

Egy nyári napon kirándulni mentek, és az akkor 110 kilós Angéla nem tudott felmenni egy várhoz. A mai napig nem tudja, miért pont itt lett elege magából, amikor ehhez hasonló kudarcok ezerszer érték, és minden alkalommal meg is fogadta, hogy most már komolyan veszi a fogyókúrát.

„Akkor és ott eldöntöttem, változtatni akarok. Nem azért, hogy gyerekem legyen, hanem magam miatt. Érted? Azért, mert megérdemlem, hogy jól legyek” – meséli, mi adta a végső löketet, hogy segítséget kérjen. Ez volt a legnagyobb különbség az eddigi próbálkozásokhoz képest: „Addigra már ismertem magam annyira, hogy beláttam, egyedül nem megy. Emlékszem, hogy megígértem, inspirálni és segíteni fogom a többieket is, mert éreztem, hogy nekem ez a fajta közösség, a tudat, hogy inspirálok másokat, hogy számítanak rám a többiek, és egy erős segítő háttér kell ahhoz, hogy ne legyen pofám kiszállni.” Angéla negyedmagával vett részt egy két hónapos, kifejezetten PCOS-es nőknek meghirdetett életmódváltó programon, ahol a heti három közös edzés mellett komoly lelki segítséget is kaptak a változtatáshoz. „Megfogalmaztam a céljaimat és kineziológushoz jártam, ennek köszönhetően elengedtem egy-két dolgot a múltamból, ami miatt annyira tartottam a fogyástól. Én ennek tulajdonítom, hogy nem alapozódtak meg a félelmeim, és a férjemmel nemhogy nem romlott, de határozottan megerősödött a kapcsolatunk, és fel sem merül bennem a kikacsintgatás gondolata, pedig ma már csak 10-15 kiló választ el a régi kacér csaj súlyától.”

Angélának nemcsak a súlya változott. Eddig harminc kilót fogyott, a prediabétesz állapotából visszafordulva szinte tökéletesek a laboreredményei, tartja az előírt étrendet, és az élete állandó részévé tette a sportot.

„A legnagyobb különbség az, hogy kiállok magamért. Nekünk 3–4 óránként ennünk kell, szóval én felállok a legnagyobb tárgyalás közepén is azzal, hogy nekem mennem kell tízóraizni, akármilyen arcot is vágnak a többiek.”

A 35 éves, középvezetőként dolgozó nő pontosan tudja, hogy nem ért célba, szerinte most jár az út egyharmadánál. „Voltak nagy megtorpanások, amikor hat hétig nem fogytam semmit, aztán meg pár nap alatt lement három, és azóta is kúszik lefelé. Az életmódváltás előtt nagyon rossz voltam, semmit nem tartottam be, azóta viszont szinte rigorózusan szabályosan csinálok mindent, a diétát, a pulzuskontrollt. De nem tagadom, félek a visszaeséstől. Illetve az nem baj, ha bukok, csak nehogy visszaforduljak. Egyébként egy hete, a kisfiam szülinapján ettem csokitortát. Egyetlen szeletet, tudatosan, minden lelkiismeret-furdalás nélkül. Vártam a hipózást, ami éveken át normális volt, és nem történt meg, nem lettem rosszul tőle. Szóval, jól vagyok. ”

Prónay-Zakar Gina

PCOS tréner, a Libertad stúdió vezetője

Képeink illusztrációk, nem Angélát ábrázolják.