Ha én lennék az Úristen

Néha, amikor eltűnődöm az élet nagy dolgairól, akkor sok minden más mellett az is szöget szokott ütni a fejembe, hogy az Isten hótziher, hogy férfi. A másik verzió, hogy az Úr elsőként teremtette prototípusként a nőket, majd tanulva a hibáiból, egy némileg feljavított, ám jócskán leegyszerűsített verzióban alkotta meg a férfiakat. Más magyarázatot egyszerűen nem találok arra, vajon mi az oka, hogy a női testtel messze több megoldandó probléma adódik?

Hisz gondolj csak a temérdek eltüntetendő ráncra, hájra, szőrre, pelyhekre, pattanásokra, narancsbőrökre, szarkalábakra, löttyedésekre és kidudorodásokra! Míg egy férfi esetében ezek csak színesítik, izgalmasabbá teszik az összképet, egy nőnél időrabló feladatokká torzulnak.

És ami mindezek közül a leghosszabban elkísér bennünket, azok az átkozott szőrszálak. Míg a testünk kilencven százalékáról igyekszünk maximálisan eltüntetni őket, hogy még hírmondójuk se maradjon, a maradék tíz százalékon, azaz a fejbúbunkra és a szemünk köré akár mesterségesen is odaforrasztunk még többet.

Én igazán nem akarok beleszólni az Úr dolgába, de nyugodtan elhiheti nekem, sokkal egyszerűbb lett volna, ha már eleve úgy formáz meg minket, hogy a lábszőrünket beágyazza a szempilláinkba, a hónalj- és fanszőrzet meg mehetne bele a dús hajkoronába. Temérdek időt és vesződséget megspórolhatnánk!

A fürdőbe beszökött az ősz

A mindenféle hajaknak, szőröknek és pelyheknek azonban sajnos, mint kiderült, nemcsak a mennyiségével, a minőségével és az elhelyezkedésével van gond, hanem az elszíneződésükkel is. Pár évvel ezelőtt ugyanis szent meggyőződésem volt – annak ellenére, hogy egy beérkezett, kétgyerekes családanya vagyok –, hogy akkor is szabadon szárnyalhat tinédzser lelkem a felnőttkor bércei felett. Mit nekem konvenciók, mit nekem a hátam mögött egyre gyorsabban szaporodó esztendők mérföldkövei, én igenis ittam az örök ifjúság vizéből, fiatalságom töretlen, és ez kívülről is látszik. Egészen addig pöffeszkedhettem mákonyos örökifjú illúziómban, amíg egy szép reggel fel nem fedeztem a fejemen egy ezüstös hajszálat. Persze azonnal tudtam, merre kell keresnem a felelősöket! (Nem akarok ujjal mutogatni, kedves gyermekeim, de most egészen konkrétan rátok meresztem szigorú tekintetem.)

És igazán, én nagyon igyekszem, hogy ne kritizáljam az Úr művét, de úgy gondolom, ezúttal is jobban odafigyelhetett volna, amikor az őszüléssel kapcsolatos dolgokat kiosztogatta a két nem között. Egy férfinál ugyanis az őszülés tekintélyt parancsol, sőt, egyenesen a csoport vezetőjévé teszi az illető ezüsthátút! No, de a mi esetünkben? Az őszülést kevés nő tudja jól, vagy épp büszkén viselni, és ezt onnan tudom, hogy az első ezüstös hajszálam után azonnal kétségbeesetten felhívtam a barátnőmet.

Festesd be, de azonnal! – parancsolt rám Kati, aki véletlenül sem tűrne el a részemről akkora slendriánságot, hogy őszülő halántékkal pompázzak. Azért bepróbálkoztam:

– És ha csak így hagynám? Tudod, van az a modell is...

Festesd be! – szólt ellentmondást nem tűrően.

És ha így bölcsebbnek tűnök?

Festesd. Be.

Következőként a húgomat tárcsáztam, végül is a hozzám hasonló génkészletével minden bizonnyal ő is szembesült már az őszülés problémájával. Nem tévedtem. Búsan dünnyögött a telefonba, bizony, a sok meló meg a stressz... Sajnos ő is elkezdett őszülni, vallotta meg, majd kissé röstelkedve elárulta, preventív jelleggel rendszeresen kitépkedi az ősz hajszálait. Persze azt pontosan tudja, hogy nem ez lesz a célravezető megoldás. Egyrészt így a végén lassan megkopasztja magát, másrészről azt rebesgetik, hogy ha kitépsz egy ősz hajszálat, hét újabb nő a helyébe! Mesés szám, úgyhogy biztosan igaz, gondoltam, visszahúzva az ősz hajszálamat megragadó markom.

Végül kénytelen voltam elmenni a probléma gyökeréig, hisz fejétől őszül a haj! Ki más is tehetne ősz hajszálamról, mint a génkészletem fő adományozója, az anyukám?!

Mama! – sikítottam bele kétségbeesetten a telefonba, mint gyerekkoromban, amikor a szomszéd kislány kupán vágott egy homokozólapáttal. – Mama!!! Képzeld, micsoda tragédia történt velem!

Na, mi van már megint? – firtatta szülőanyám egykedvűen.

Találtam reggel a fejemen egy ősz hajszálat! – hörögtem bele a telefonba fájdalmasan.

Ugyan, édes öregem – pukkadt ki a nevetés anyámból –, az semmi! Bagatell. Nem az a durva, ha a fejeden kezdesz őszülni.

Neeem? Akkor ugyan mi?

Hát az, amikor ott lent...

Kész, teljesen paff lettem. Azóta aggodalmaskodva vizsgálgatom magam, vajon mikor fog a szemérmem is őszbe borulni.

Jó hír, hogy egyelőre deréktól lefelé még tartom magam örökifjúságomhoz... de azért egy kérdésem mégiscsak lenne az Úrhoz: valóban nem lehetett volna a mi szerkezetünket egy kicsit több odafigyeléssel megalkotni?

Vagy, vaaagy: a társadalmat úgy megszervezni, hogy az évek során magunkra szedett ráncok, hájak és ősz hajszálak a mi tekintélyünket is öregbítsék, ne csak a férfiakét? Hogy ha szarkalábakkal és ősz hajkoronával belépek valahová, akkor ne csupán a leharcolt, elhanyagolt nőstényt lássák bennem, hanem a sokat tapasztalt, bölcs nőt is...

 Fiala Borcsa

A képen nem Fiala Borcsa látható!