-

Sokszor felteszik azt a kérdést nekem, hogy miért szeretek ennyire tanítani? Mégis, mi a jó ebben? Aztán már sorolják is, hogy jaaaaaaa, persze. Hiszen ott van például:

az őszi szünet,

a téli szünet,

a tavaszi szünet,

a nyári szünet,

a magas fizetés, évenkénti béremeléssel,

meg a napi mindössze négy-öt órányi munka.

Mondanák ezt sokan, akik nem szakmabeliek... vagy nem szakmaiak… Ez kívülről valóban így nézhet ki, tehát így is van. Vagy: nem.

Akkor most leírom, mi is a jó abban, ha az ember tanár. Azaz, nem is tanár, hanem pedagógus. Mert a kettő szerintem nem ugyanaz.

Én ezért szeretem a hivatásomat

Gyerekekkel dolgozom, akik őszinték és szerethetők.

Gyerekekkel dolgozom, akik a szeretet meg is hálálják, és viszontszeretnek.

Átadhatom a gyerekeknek a tudásomat, és nevelhetem őket közben.

A gyerekek azonnal visszajeleznek, hogy mit csináltam jól, és mit csináltam rosszul.

A gyerekekkel való közös munka során rengeteg mosoly és nevetés teszi széppé a napomat.

Gyerekekkel lenni folyamatos fejlődés, ami az én személyiségemet is fejleszti.

Gyerekek mellett én is gyerek tudok maradni, miközben ők lassan felnőttek lesznek mellettem.

Értem én, miért gondolják sokan, hogy a tanár és a pedagógus szinonim fogalmak. Nyelvtanilag akár helytálló is lehet ez a gondolat. Azonban a valóságban én a két szót a két különböző embertípusra használom. Hogy miért? Ezért.

Pedagógus vs. tanár

Aki pedagógus, annak ez hivatás, aki tanár, annak ez szakma.

A pedagógus tanítja a gyereket, a tanár leadja az anyagot.

A pedagógus nevel, a tanár fegyelmez.

A pedagógus tanítani jár be az iskolába, a tanár dolgozni.

Aki pedagógus, annak ez a munka életmód, aki tanár, annak állapot.

Mindenki döntse el maga, melyikbe is tartozik. Én tudom, hogy nem vagyok tanár…

 Balatoni József

Fotó: Sztanó Alma/WMN