Egyetem helyett tanfolyam 

Manapság valaki vagy egyetemen tanulja a programozást, mert már kisgyerek kora óta az érdekli, vagy csak később jön rá, hogy váltana, és ekkor a hosszú egyetemi évek helyett „gyorstalpalón” tanulja ki a szakmát. Manapság a legjobban hájpolt ilyen iskola a Green Fox, bár számos más cég is létezik, köztük olyan is, amelyik online tanfolyamokat is kínál.

A Green Fox nem kevesebbet ígér és vállal, mint azt, hogy négy intenzív hónap alatt szoftverfejlesztő vagy hardverprogramozói minősítést segít szerezni. A négy hónap tényleg intenzív, heti öt napon át, napi nyolc órában tömik a fejekbe a tudást, plusz hozzájönnek a házi feladatok, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag reggel kilenctől este tízig ezzel foglalkozik az ember a tanulási időszak alatt. Bárkit szeretettel várnak, az egyetlen feltétel az angol nyelvtudás. Cserébe nem keveset kell fizetni: előfinanszírozás esetén 990 000 + áfa a tandíj, ha pedig valaki inkább részletekben fizetne, annak 18 hónapon keresztül havi 71 666 Ft + áfát kell kicsengetnie. 

Persze a tudást sosem adják ingyen, a Green Fox pedig azt ígéri, hogy a képzés végeztével segít elhelyezkedni is. Ha valaki a fönti, „olcsóbb” tandíjat választja, akkor kap cserébe három hónapos exkluzivitást, ami azt jelenti, hogy ha találnak neked munkát, aminek bére eléri a bruttó 340 000 forintot (ez nettó 226 100 ft, kedvezmények nélkül) akkor azt el kell vállalnod, és egy éven keresztül ott is kell dolgozni.

Ha valaki nem szeretne ilyen kötöttséget, akkor a teljes tandíjat fizeti előre. Ez 1. 390 000 forint. 

Egy másik iskola, a Progmatic hasonló feltételekkel (940 000+áfa, vagy 1 290 000 + áfa utófinanszírozással) ígérti, hogy öt hónap alatt megtanít programozni, és segít a munkakeresésben is. Ha partnercégnél helyezkedik el egy volt diák, és ki is tart az adott cégnél, akkor a képzési díj harminc százalékát tizenkét hónap múlva visszatérítik. 

Egy harmadik suli, a Codecool, amely 12+6 hónapos képzést kínál; ez a 12 hónapos tanulást követően még egy féléves gyakornoki pozícióval jár. Az előfinanszírozással 1 111 000 + áfa, vagy utólagos fizetéssel 1 250 000 + áfa tandíjat kell fizetni, amennyiben elhelyezkedsz egy cégnél, amely legalább 350 ezer forintot fizet neked. Itt minden második héten kell iskolába járni. 

Ez csak néhány példa azon tanfolyamok közül, amelyek – meglovagolva a hihetetlen programozóhiányt – igyekeznek betölteni egy piaci rést. És ha itthon elfogynának a jól fizető munkakörök, még mindig ott van Németország, ahol tárt karokkal várják a progamozókat. 

A Green Fox saját statisztikája szerint

a tanulók harmada nő, és szinte mindenki teljesen más területről érkezett. A diákok túlnyomó többsége (73-ból 66 ember) 25 év feletti, tehát nem első szakmának választotta az IT-világát.

A legidősebb hallgatók eddig negyven körüliek voltak. A Green Foxnál végzettek 80 százaléka talált munkát a cég segítségével. 

Akik váltottak...

Oké, és hogy működik mindez a gyakorlatban?

Réka korábbi munkái során pár év alatt elvesztette a kezdeti lelkesedését, nem érezte azt, hogy tovább tudna fejlődni, előrébb tudna lépni. „A programozóként dolgozó ismerőseimtől ennek pont az ellenkezőjét hallottam a szakmájukkal kapcsolatban. Aki nyolc-tíz éve van ezen a pályán, az is talált magának olyan pozíciót, ahol nap mint nap új dolgokat kellett tanulnia ahhoz, hogy helyt tudjon állni. Emellett az is nagyon vonzó volt számomra, hogy már a junior fejlesztők is válogathattak a munkáltatók ajánlatai között. Ja, és persze az anyagi biztonság ígérete sem utolsó szempont, amikor karrierváltásra adja valaki a fejét” – válaszolta kérdésünkre. 

Judit hasonló indokokat fogalmazott meg. Ahogy ő írta: „Folyamatos kihívást és fejlődési lehetőséget jelent a munka. Az ember idővel tapasztalatot, gyakorlatot és magabiztosságot szerez, de a feladatok nem válnak rutinná. A fejlődés nemcsak lehetőség, hanem elvárás is ezen a területen. Muszáj lépést tartani, a szakma folyamatosan, rohamos léptekkel alakul, változik.” Judit szintén szerencsés volt, a családja anyagilag támogatta őt, sőt elviselték, hogy hónapokig alig látták. 

Pamela korábban reklámcégnél dolgozott, de aztán váltott. Számára az ideális munkakörben mobilis maradhat, és fontos az is, hogy az iparág felfelé ívelő legyen. Ő első körben cikkekből és online kurzusokból próbálta összerakni, milyen is lehet a programozói munka, ez alapján tetszett meg neki. Őt az vonzotta, hogy az elhelyezkedés meglehetősen könnyű, valamint az, hogy alkot „egy digitális tárgyat”. A családja nem igazán hitt abban, hogy négy hónap alatt meg lehet tanulni valamit olyan szinten, hogy el lehessen vele helyezkedni, de támogatták, mert tudták, hogy hónapokig nem lesz ideje semmi másra. „Négy hónapon át minden energiámat arra tudtam fókuszálni, hogy valami egészen új koncepciót megértsek, ami igazán ritka lehetőség volt. Erre én egyedül nem tudtam volna rávenni magam.”

Réka több területen is megfordult korábban: ügyvédi irodától egészen étrend-kiegészítőket forgalmazó cégig. Fél éve dolgozik junior fejlesztőként, és úgy érzi, jobban megbecsülik, mint más helyeken. Ahogy ő fogalmaz: „Ez teljesen más, mint bármelyik korábbi munkahelyemen, ahol bármennyire is szerettem a munkám, örültem, hogy a szabadidőmet mással tölthettem. Ez egy nagyon sokrétű és szerteágazó szakma, folyamatos fejlődési lehetőséggel. Számomra az az egyik legfontosabb, hogy el tudom képzelni magam tíz-húsz év múlva is fejlesztőként, hiszen annyira gyorsan változnak, fejlődnek a technológiák, hogy lehetetlen kimaxolni a tudást, mindig van mit tanulni.” Szerencséje volt, mert programozó párja őt is végig támogatta, segítette a váltásban. 

Váltani vagy sem?

Mire elég a négy hónap? – tettem fel Rékának a sokakban felmerülő kérdést. Megítélése szerint a tudást már az első munkahelyen lehet hasznosítani, amennyiben a munkaadó cég megteremti az ehhez szükséges feltételeket. „Ugródeszkának, egy kezdő szintű tudás megszerzésére nagyon jó(k) az ilyen képzés(ek), de utána sem lehet hátradőlni. Hasonlóan intenzív tanulással telik az új munkahely első pár hónapja, vagy akár első éve is” – mondja. Réka jó helyet talált magának, és nagyon élvezi, hogy folyamatos visszajelzéseket kap, rámutatnak, hogy miben jó, és miben kell még fejlődnie. Úgy érzi, fél év alatt magabiztos programozóvá vált. Judit pedig egyetért vele. „Az igazi tanulás valójában a képzés után kezdődik, de arra már elegendő, hogy juniorként el lehessen helyezkedni” – írta nekünk. 

És hogy mit tanácsolnak a karrierváltáson gondolkodóknak? Mindenképp menj el egy-két kezdőknek szóló programozó workshopra. Ezek általában teljesen ingyenesek (például: Django Girls, Greenfox eventek). Itt bele lehet kóstolni a kódolásba, és kicsit megismerheted a szakmabelieket is, infót gyűjthetsz azoktól, akik hasonló cipőben járnak (vagy jártak korábban), mint te. Ha ezekről fülig érő szájjal és egy nagy adag extra motivációval távozol, akkor jó úton jársz.

Mivel sokféle képzésből választhatsz, nem kell feltétlenül azonnal felmondani a munkahelyeden, és négy és fél, öt hónapra fejest ugrani egy szuperintenzív kurzusba.

Mindenképp készíts tervet, hogy hogyan fogod tudni finanszírozni a képzés díját (ha nem ösztöndíjas kurzusra mész), és az életben maradást a tanfolyam alatt. Ha inkább otthon tanulnál a saját tempódban, akkor járj el rendszeresen a tudásszintednek megfelelő workshopokra, meetupokra. Az is sokat segíthet, ha találsz egy mentort, aki segít a bonyolultabb koncepciók megértésében.

Judit már akkor tudta, hol fog dolgozni, amikor a tanfolyamra járt. Egy nagy céghez került, kifejezetten izgalmas projektre. „Számomra újdonság a kötetlen munkaidő is, és imádom. Sokkal nagyobb szabadságom van, mint a korábbi munkaköreimben.” 

Pamela pedig azt üzeni mindenkinek: ne higgyenek a marketingnek, mert a sok előnye mellett programozónak lenni nem mindig romantikus, és sokszor nem is kreatív a munka. Érdemes két lábbal állni a földön, mielőtt karriert váltana az ember. 

Zimre Zsuzsa

Ha érdekel az IT világa, olvasd el, mit mondanak róla azok a nők, akik évek óta ebben a szakmában dolgoznak. 

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/HBRH