-

Tizenegy unokatestvér, gyerekzsivaly, két hét móka és kacagás, majd az utazás okozta feketeleves: a „jet-lag”. Léna unokatestvérei az amerikai Coloradóban élnek, így hazafelé nyolc órát ugrottunk előre az időben. A magyarul gyors időzóna-átlépésre keresztelt jelenség többek között alvászavarral, álmatlansággal, ingerlékenységgel, letargiával és étvágytalansággal járhat együtt. Az új időzónához való alkalmazkodás egyénfüggő. Ahogy az alábbi példa mutatja, másként hat a nyugat-kelet irányú időzónaváltás egy négyévesre, mint a – nagyon fáradt – anyukájára.

Alvászavar, álmatlanság

Hétfő, hajnali 0:45

Egy éjszakányi nemalvás után, amelyért a repülőn, egy gyerekkel az ölemben felvett pozitúra mellett Sándor Erzsi letehetetlen Anyavalya című könyve is „okolható”, otthon hipermély alvásba merültem. A 12:45-ös ébredéskor nemhogy azt nem tudtam, hol vagyok, de jó ideig eltartott, míg kiderítettem, milyen kapcsolatban is állok az ágyam mellett, a sötét éjszakában hetykén Jó reggelt!-et harsogó gyerekkel. Gyors családállítás után fél kézzel beemeltem a lányomat a hitvesi ágyba, remélve, hogy a repülőn abszolvált felszínes alvása miatt hamarosan édesded álomba merül. Egyenletes szuszogásra – legalábbis a részéről – még várnom kellett, mert az energiától duzzadó gyerek hipotalamuszának természetesen esze ágában sem volt a belső óráján állítani: szervezete jelezte, hogy a délutáni szundi után a tettek mezejére lehet lépni. Reménykedtem, hátha átvesz valamit az engem körülölelő fáradtsággal teli energiafelhőből, de lábacskáit az égbe emelő akrobata-mutatványa, majd perceken át tartó kalimpálása, valószínűleg egy Beethoven-szimfónia levezénylése után, elkezdte szisztematikusan tekergetni a hajamat. Csendben tűrtem, hátha belealszik a gyerek az éjjeli kreatívkodásba a fejemen. Már majdnem elkészült a komplett rasta-frizurám, amikor az apjához fordult – valószínűleg újabb hajkreáció ötletével. Ekkor hirtelen kikaptam az ágyból, hogy az alvászavar legalább a család egyik tagját ne érintse aznap éjjel.

Étvágytalanság – na, ez nálunk nem jelentkezett!

Hétfő, délután 13:30

Éhes vagyok! – jelentette ki. A mondat jelentéstartalma nem rezonált a megszokott uzsonnamennyiséggel. Banán, joghurt, pár keksz, két pohár tej után még mindig az „Éhes vagyok!” mantrát szajkózva, édesanyja résnyire nyílt szemeiből és két kézzel megtámasztott fejtartásából felmérte, hogy kezébe kell venni éhségének csillapítását. Előrelátóan kisszékkel indult a spájzba, így felkészítettem magam, hogy az onnan begyűjthető hagymával, fagyasztott csülökkel visszatérő gyereknek hajnalok hajnalán Jókai bablevest vagy székelykáposztát rittyentek. A könnyed, éjjeli harapnivalókat alig-alig kínáló magyaros konyhától szerencsés módon egy körte, két marék mazsola és némi dió eltérítette. Örültem, hogy ösztönösen az átállást elősegítő proteinmentes étkezés mellett döntött.

14:15

Miután elhűlve figyeltem, hova sikerült ezt a tetemes ételmennyiséget eltüntetnie egy 15 kilós kislánynak, elmerengtem azon, vajon a rajzolásnak, a legózásnak vagy a mesének van leginkább álomba ringató hatása. Titkon bíztam benne, hogy valamelyik egyúttal meglöki a bioritmust szabályozó alváshormon termelődését – legalábbis a gyerekét –, és nyugovóra térhetünk. Nekem erre nem volt szükségem; én egyértelműen és minden idegszálammal az ébren maradásért küzdöttem.

Ingerlékenység

Még mindig hétfő, 14:45

E jelenség az idő előrehaladtával volt megfigyelhető – de csak rajtam. Léna kiegyensúlyozottan és vidáman pakolgatta a kockákat, majd nyugisan átalakította a kanapét orvosi rendelővé, étteremmé, reptérré. Optimistán rám a doktor néni, a vendég és a stewardess szerepét osztotta. Élethűen és teljes átéléssel alakítottam az alvó doktor néni, a relaxáló vendég és a nagyon álmos stewardess karakterét. Az rendben van, hogy a gyerek biológiai órája nem volt szinkronban a helyi idővel, de a gondot az jelentette, hogy az enyémmel sem volt összhangban. Két LEGO-darabot szorítottam a szemhéjamhoz kísérletképpen, hogy hátha így sikerül ébren maradnom, de ekkor Léna figyelme a színjátszásról az irodalom felé fordult. Lekapta a polcról a Mosó Masa Mosodáját. Ösztönösen ráérzett, hogy anyjának Sempely-sompoly Nagy Sompolygóra és Zsimbes-zsémbes Dumbó-jumbóra van szüksége e percben. A szemem előtt táncikáló róka és elefánt történeteinek olvasása közben félpercenként látványosan ásítottam, hátha őt is elkapja az álomkór. Nem így történt.

14:55

Az összes szinglikoromban begyűjtött ezoterikus hókusz-pókuszt alkalmaztam a gyerek álomba ringatásához. Gondolatcsóvákat küldtem felé „milyen jó aludni” üzenettel, monoton hangon „ohm” hangot hallattam, hogy az Univerzum is bekapcsolódjon energiáival az ellazulásba, és figyeltem, hogy a megváltozott rezgésszám hogyan hat a gyerek bioritmusára. Hamar megállapítottam, hogy sehogy.

Hétfő éjjel, 11:25

A karomban a gyerekkel és Mosó Masával ébredünk. Estig rá kell jönnöm, hogy az „ohm” segített vagy az ásítás-sorozatom. Esetleg Zsimbes-zsémbes Dumbó-jumbó.

Kedd, hajnali 1 és 5 óra között

Az alkalmazkodás az új időzónához valóban egyénfüggő. Nem reprezentatív felmérésemből mégis megkockáztatom azon következtetés levonását, hogy a gyerek(ek) bioritmusa gyorsabban áll át. Léna nagyokat szuszogva alszik, míg én egy és hajnali öt között olvasok, az alvó városban gyönyörködöm, meditálok, az életről elmélkedem, manikűrözök, bevásárlólistát írok, csakrát tisztítok – abban a reményben, hogy aznap este magamat sikerül majd álomba ringatnom. Teljes reménytelenségemben a Mosó Masa után nyúlok.

Szerda, hajnali 03:25

A család alszik – szerencsére (és pillanatnyilag). Azért a csoportosan megélt jet-lag sokkal szórakoztatóbb, mint egyéni verziója.

Most már csak nekem kellene visszaaludnom. Valahogy.

Trembácz Éva Zsuzsa

Ha tetszett a cikk, nézz körül Éva szerzői oldalán is, ahol a könyveiről is találsz információt! KATT IDE!

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/ARIMAG