WMN-Phytotec-Remotiv

– 

Ahogy a fák hullatják le a leveleiket ősszel, úgy hullanak ki a naptáramból az edzések, úgy csökkennek a baráti találkozások, és a társaságban töltött órák száma. Minden aktivitás dupla annyi energiabefektetésbe kerül, mint abban az időszakban, amikor a testem kap egy kis napenergia-löketet.

A tél, – de különösen a január – nekem a befelé fordulás időszaka, amikor több igényem van a magányra, mint a társaságra, amikor mélyre tudok ásni a gondolataimban. Ilyenkor hosszas belső monológokon keresztül próbálom megérteni az éppen aktuális életszakaszomat, kihívásaimat, megválaszolatlan kérdéseimet. Egyetlen dolgot szeretek mostanában „csinálni”: fázni. Persze nem azt szeretem, hogy borzongok, didergek, nehezen mozognak az átfagyott végtagjaim, hanem azt a folyamatot, ahogy ezen enyhíteni tudok, ahogy bevackolva valami puha textilbe, szépen lassan változik a testhőmérsékletem, és a melegség fizikai valóját élem meg. Az átmelegedés a világ egyik legcsodásabb élménye. Azt hiszem, a Mártonnak (Dóri férje – a szerk.) ez a kedvenc évszaka, mert az év egyetlen szakában sem bújok hozzá annyit, mint ilyenkor.

Ha van annak jelentősége, hogy én tavasszal születtem, akkor biztos annak is van, hogy Barni, a fiam télen. Ő folyamatosan hóra vágyik, és olyan vágyakozó tekintettel néz ki az ablakon reggelente, hogy kedvem lenne petíciót írni a brit film akadémiának: ne engedélyezzenek több havas jelenetet olyan filmbe, ami Londonban játszódik, mert ezzel több millió kisgyerekben keltenek hiú ábrándokat.

Ráadásul az ő decemberi szülinapját még a négyévesek minden mozgásigénye is tetézi, amely minden egyes otthon töltött nap után súlyos lelkiismeret-furdalást okoz nekem.

Ugyanis tudom, hogy neki kúsznia, másznia, szaladgálnia, ugrálnia kellene, amire bizony egy második emeleti, minden irányból szomszédokkal körülvett lakás nem alkalmas. Mindennek a tetejébe, az ő ezer fokos fordulatszámát az én nullámmal összehozni… több mint kihívás. 

Sajnos az itteni oktatási rendszer zsákutcájába is belefutottunk az idei évben, ugyanis hiába négyéves már a gyermek, még mindig csak napi három órát tölthet az oviban, a délutáni alvás pedig itt nagyjából kétéves korban véget ér, úgyhogy ha ettől nem akarom megfosztani, akkor nem íratom be magánintézménybe. Márpedig én a délutáni alvás mélyen hívő felszentelt papnője vagyok, úgyhogy tűzzel-vassal harcolok ezért az egy óra szünetért a nap közepén. Ezért viszont nagy árat fizetek, ugyanis fél 12-től rám hárul a gyerek szórakoztatása, ami nem ideális ebben az életkorban… és ebben az évszakban.

Szóval vannak komoly mélypontjaink így januárban, amikor az anyai kötelességeim (a tökéletes érzelmi-, szellemi- és fizikai állapotban lévő gyermek nevelésének vélt és valós elvárásai) ádáz csatát vívnak a takaró alatt csöndben, magát meghúzni és befordulni vágyó lelkemmel és testemmel. 

Ilyenkor megpróbálok olyan megoldásokat találni, amelyekkel nem nyomom víz alá a saját személyiségemet sem, de azért valamelyest kielégítem az ő igényeit is. Íme, ezek váltak be nekem – úgy, ahogy:

1. „Playdatek”

A playdate annak a rendkívül fontos szociális eseménynek a megnevezése, amikor a gyerekek meglátogatják egymást, és néhány órát együtt játszanak valamelyikük otthonában. Ezek rendkívül jól működnek, ha a kísérő szülő/nagyszülő/bébiszitter kompatibilis a másik felnőttel, és nemcsak a gyerekeknek, de a felnőtteknek is nyújt egyfajta kikapcsolódást, amiért jó esetben nem kell túl messzire zarándokolni – legjobb esetben sehova, mert hozzánk jönnek látogatóba.

2. Mozidélutánok

Tudom, tudom, a tévé rossz, káros, öl, butít, nyomorba dönt, de én a lelkem mélyén rettenetesen élvezem, hogy Barni már abban a korban van, amikor össze lehet bújni vele a kanapén – egy meleg kakaóval –, és aranyos családi filmeket nézni, miközben kint vállalhatatlanul komor, hideg, nyálkás idő van, amiben senkinek sehova nincs kedve menni.

3. Otthoni torna

Ezt az utóbbi időben fedeztük fel, és meglepően szórakoztató a közös tornázás. Nagyjából egy teljes edzőterem felszereléséhez szükséges tornaeszköz bújik meg a lakásunk különböző pontjain a TRX-től kezdve a BOSU-labdán át, így mindketten találunk olyan mozgásformát, ami kellően vidámmá teszi a napunkat, pusztán attól is, hogy egymáson röhögünk, meg a YouTube-videón, amit próbálunk leutánozni.

4. Séta

Az ovi-otthon távolságot eddig biciklivel tettük meg, ezzel nyerve 10-15 percet a közlekedésből, az utóbbi időben viszont megpróbálom úgy beosztani a rendelkezésemre álló néhány órát, hogy időben el tudjak indulni Barniért gyalog, és együtt bandukolhassunk haza. Sajnos nagyon késős vagyok, és az is előfordult, hogy néhány percet várnia kellett rám (pedig Tour de France győzteseket meghazudtoló tempóval tekertem), ezért aztán komoly logisztikai kihívás, hogy mindennel időben végezzek, mivel az ötperces bicikliút gyalogosan 20 percre növekedett. De megéri, mert így ki tudjuk kicsit szellőztetni a fejünket, jókat dumálunk, és kellően éhesen érünk haza az ebédre.

5. Társasjáték

A tél slágere, ami összehozza a családot, átlendít a holtpontokon, és visszavisz a saját gyerekkoromba. Szintén óriási áttörés, és a jelen életszakaszunk pozitívumainak egyike, hogy a gyerekkel is rendkívül izgalmas és szórakoztató társasjátékokat lehet már játszani.

6. Mese, mese, mese

Abban reménykedem, hogy az olvasással töltött hosszú órák eredményeként néhány év múlva már ki-ki a saját könyvébe feledkezve, egymás mellett ülve vészeljük át a téli hónapokat. Barnit a történetek iránti lelkesedése és imádata igazi könyvmollyá teszi majd, ha már megtanul olvasni. A titok az, hogy igényes, felnőttek számára is szórakoztató könyveket kell választani, így tényleg hosszú órákat ki lehet bekkelni olvasással, úgy, hogy az mindenki számára élvezetes.

Úgyhogy Barni és én, azaz, az ízig-vérig tél-szülötte, izgő-mozgó gyerek, és a zimankóban, sötétben magába forduló medveanya, jól kitalált kompromisszumok mentén halad a tavaszi napsütés felé. A meleg, napsütéses időszakhoz képest több összebújós mozizással, kettesben átlegózott délutánokkal… és sok-sok olvasással.

Pásztory Dóri

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Diana Taliun