-

LinkedIn-profil, a belépő

LinkedIn-profil nélkül állást keresni Amerikában olyan, mintha kinyúlt macinaciban és csavarókkal a fejeden indulnál el az első randira. Persze, lehet így is, de az esélyeid némileg csökkennek. A profil gyakorlatilag egy kitölthető online önéletrajz-séma interaktív funkciókkal; többek között a készségeidet az ismerősként megjelenő egykori munkatársak „igazolhatják”, a szakterületedbe vágó állásajánlatokról is értesít az oldal, korábbi munkáltatóid ajánlásai is felkerülhetnek, és a szakterületednek, érdeklődési körödnek megfelelő csoportokhoz is tudsz csatlakozni. Ritka követelményeket támasztó állásajánlatok esetén előfordul, hogy a HR-szakemberek először itt néznek körül. A fejléc alatti összegzésben a karriercélodnak megfelelő öt-hat eredményedet sorold fel.

Önéletrajz – fotó és személyes adatok nélkül

Az életkor, születési idő és hely, valamint a családi állapot semmiképpen ne szerepeljen az önéletrajzon, és a fotót is inkább felejtsd el. Bár ebben a vizuális ingerekben gazdag világban megoszlanak a vélemények a fényképet illetően, de a többség véleménye szerint nemcsak amatőrnek tűnik a fejléc alatt mosolygó álláskereső képe, de így még a HR-esre is a frászt hozhatod, hogy életkor, nem, faj alapján való diszkrimináció miatt esetleg feljelented, ha nem te kapod az állást. Na jó, az amerikaiak örök mumusát, a feljelentést most hagyjuk, de az biztos, hogy az önéletrajz a személyes adatok tekintetében a névre, e-mail címre, mobilszámra, Skype-névre, valamint a LinkedIn-profil linkjére szorítkozzon. A fotó egyébként is arányaiban túl nagy helyet foglal el az egy, maximum két oldalon. Ráadásul a felmérések azt mutatják, hogy a fotó megtekintésével egy-egy önéletrajzra szánt idő 19 százalékát töltik a személyzetisek, ami elég nagy veszteség, ha inkább a szemünk színe, és nem kiemelkedő munkahelyi tapasztalataink ragadják meg a szakemberek figyelmét. A fejvadászok átlagosan négy-tizenkét másodpercet szánnak egy-egy önéletrajz megtekintésére, így valóban érdemes megfontolni, milyen információ kerül a lap felső kétharmadába.

Iskola

Az utolsó mondat fényében végzettséged mindenképpen a munkahelyi eredményeid után szerepeljen, hacsak nem a Borostyán Liga, az amerikai elitképzés valamelyik egyeteméről kerültél ki.

Célok

Minden egyéb információ a tapasztalataidat és az elért eredményeidet tükrözze. Fotó helyett fogalmazd meg inkább, és biggyeszd az önéletrajz tetejére, hogy milyen céljaid vannak – például felhasználni és szélesíteni a magyar szállodaiparban szerzett sokrétű tapasztalatodat, vagy kezdők esetén szerepelhet gyakorlati tapasztalatszerzés IT-területen. A HR-es pedig úgyis látni fogja a  buksidat – a LinkedIn profilodon. Ezt ugyanis a legtöbb személyzetis megnézi.

Fókuszban a készségek

Nem mindenkinek lineáris a pályafutása, azaz nem épül logikusan az egyik feladatkör a másikra. Ha valaki sok időt töltött azzal, hogy megtalálja önmagát, és a logisztikát ugyanúgy kipróbálta, mint a vendéglátóipart, és dolgozott esetleg létesítmény-technikusként is, vagy ha valakinek sok rövidtávú munkája volt, annak érdemes a készségek köré építeni az önéletrajzot. A klasszikus tapasztalat-végzettség-készségek-egyéb kategóriákat szabadon fel lehet és fel is kell cserélni. Kezdd a készségeiddel, és a kiváló szervező, kommunikációs készség alatt példaként szerepeljen a munkatapasztalatod.

Eredmény, eredmény, eredmény!!!

A feladatok felsorolása helyett koncentrálj az eredményekre! Fordíts egy kicsit a nézőpontodon, és ahelyett, hogy a 150 milliós marketing költségvetés kezelését írnád a feladatkör alá, a legtömörebben fogalmazd meg, hogy a rendelkezésedre álló 150 milliós költségvetésből milyen célokat sikerült elérned.

Egyéb kategóriában

Ez elég tágan értelmezhető a korábbi elismerésektől, tréningeken és önkéntes munkákon át a közösségért tett erőfeszítésekig, így a megpályázott feladatkörnek megfelelően sok minden szerepelhet. A tág értelmezés egyik példája az a talpraesett amerikai lány, aki egy középvezetői állás megpályázásához egykori pom-pom lányként, a sportolókat biztató lánycsoport irányítását emelte ki vezetői készsége demonstrálására.

Sok szerencsét mindenkinek – bárhol is keressen állást!

 

Trembácz Éva Zsuzsanna

A szerző legújabb könyve Túró Rudi pálcikával címmel néhány hete jelent meg. Erről és korábbi Amerika! Visszaintegetsz című kötetéről Éva szerzői Facebook-oldalán találsz információkat. KATT IDE!

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Unsplash/ Christin Hume