–

A választások délutánján Kolozsváron urnazárásig szinte alig volt valami észlelhető abból, amit a megelőző hetekben, hónapokban tapasztalni lehetett az online- és médiatérben. Amikor a szállásomra érkeztem, a szálloda recepciós nője, akivel régóta ismerjük egymást, háttal állt a bekapcsolt tévének – a közszolgálati adó ment. Még csak nyolc óra volt, korai lett volna megfordulnia, csak kilenckor kezdődött a hivatalos számolás. Mi, románok, kezdte mondandóját felém fordulva, annyira nem lehetünk hülyék, hogy „azt” szavazzuk meg. Ebben a „mi, románokban” számára én is benne voltam – tudta ugyan, hogy etnikailag nem, de szavazó polgárnak tekintett. Megbeszéltük, hogy a győzelemre pezsgőt, a veszteségre vodkát kéne inni. Vodkát, mint az oroszok?, kérdezett vissza hirtelen. Ha „azt” szavazzák meg, akkor tényleg jönnek az oroszok. És akkor itt lesz a világvége.

Bár a rosszemlékű diktátor, Ceauşescu szakított, legalábbis valamelyest Moszkva hatalmával 1968-ban, Csehszlovákia orosz lerohanásakor, a románok ma a putyini Oroszországot, és egyáltalán az orosz „barátságot”, cselédséget sokkal jobban rühellik és félik, mint Magyarországon – így az, hogy ma egy politikus oroszbarát, sokaknak vörös vészjelzés.

A választások előtti hetekben Székelyföldön jártam – minden létező beszélgetésben az volt a téma az egyébként kevéssé politizáló körökben is, hogy mit lehet tenni, hogyan lehet mobilizálni a választókat, rávenni, hogy minél többen elmenjenek szavazni. Hogy kire, az ott nem volt kérdés.

Az irodalmi rendezvény, amire mentem, a város szervezésében zajlott; a könyves esemény résztvevőit arra kérték a helyi vezetők, hogy közös nyilatkozatot adjunk ki: a választásokon való részvétel fontosságát és a demokratikus értékek védelmét hangsúlyozta ez a szöveg. Olyan emberek írták alá, akik évtizedek óta nem tudtak ugyanazon a platformon lenni.

Még nyitva voltak az urnák, amikor felnéztem (fel – minthogy egy épület második emeletén van) Kolozsvár kedvelt helyére, a Planetáriumba; talán túl korán érkeztem, nem találtam ismerőst, bár dugig volt a hely fiatalokkal, a Partizán ment kivetítve mindenhol. Egy barátomnál, kollégámnál kötöttem ki, mi viszont román csatornákon követtük az eredményeket. Nézhettük volna a közmédiát is. Romániában a közmédiában valódi hírek mennek. Ha a romániai magyar nyelvű médiát el is sorvasztották, beszántották Magyarországról, nagyon kevés független magyar média létezik, román és magyar nyelvű közmédia is van, ami nem a propaganda és agymosás tere. Egy példa, ami számomra abszolút jelzi az Oroszország-kritikus, a valóság iránti elkötelezettségét a médiának: amikor Alekszej Navalnij meghalt a börtönben, vagyis végzett vele a totalitárius rendszer, aznap este a román köztévé levetítette a Navalnijról szóló (díjnyertes) dokumentumfilmet.

Az elnökválasztás első fordulója után a kolozsvári egyetem, ahol alkalmazott vagyok, a legnagyobbnak és legjobbnak tartott romániai felsőoktatási intézmény több aggódó közleményben szólította meg az egyetemi polgárságot, azt üzenve, hogy kritikus pillanathoz érkezett az ország, veszélyben mindazok a demokratikus vívmányok, értékek, Európai Unióhoz való tartozás, nyugati orientáció, amelyeket az elmúlt évtizedek munkáltak ki.

Bár konkrét nevek nem hangzottak el a körlevelekben, az egyetem vezetése felelősnek érezte magát azért, hogy hallgatásával olyan erőket támogathat, amelyek nemcsak az egész országot, de az egyetemi gondolat létét is alapjaiban megkérdőjelezik.

Az első forduló olyan győztest hozott, akit a titkosszolgálatok szerint Moszkvából támogattak, és pusztán a Tik-tokon kampányolt. Călin Georgescu mindenféle összeesküvés-elméleteket valló, vasgárdista, szélsőjobboldali, áltudományos, populista és szuverenista nézeteket valló politikus, aki nagyon beágyazott volt a rendszerben, minisztériumokban dolgozott. Nem volt más lehetőség, mint az első forduló eredményének nem egyértelműen megalapozott érvénytelenítése az alkotmánybíróság által a demokratikus értékrend védelmében.

Ezt követően a tét óriási lett. Kelet vagy Nyugat, Európa vagy Oroszország, vasgárdista eszmék vagy demokrácia, civil társadalom vagy kirekesztés. A világ, ahogy annyi helyen, élesen kétosztatúvá vált.

Nehéz felfogni, hogy Magyarország miniszterelnöke hogyan támogathatta „tihanyi beszédében” a fastisztoid, vasgárdista második körre jelöltet, George Simiont, amely támogatást aztán ez a jelölt bőszen mutogatott szórólapokon Erdély-szerte, bizonyítva, hogy ő Magyarországról nézve is favorit. Hogy a politikai érdek hogyan vezethet ilyen áruláshoz – az erdélyi magyarok elárulásához – mégiscsak meglepő;

sokak számára a 2004-es kettős állampolgárság kérdésében való népszavazáshoz hasonlított, amikor szintén elárultnak érezte magát. A jelenlegi magyar rezsim erdélyi hívei is megdöbbentek. Talán kijózanodáshoz vezet majd ez a súlyos helyzet. A magyar miniszterelnök nem kért bocsánatot tévedéséért, ha az lett volna, és nem is magyarázkodott. 

A választás „éjszakáján” még csak nem is kellett késő éjszakáig várni, a számolórendszer irtó gyorsan pörgött.

Romániában gyorsan mobilizálódtak az emberek, nagyon sokan megszólaltak, fiatalok és kevés követővel bírók, középkorú örök hallgatagok, és sokféle harcos és békét remélő ember. A szélsőséges jobboldali jelölt első körben szerzett győzelme, amely most utódját erősíti, rémületes kilátás volt minden kisebbség, a civil társadalom és minden demokrata érzelmű számára. Több mint 10%-kal nőtt a szavazók száma a második körben. A székely megyék (Hargita, Kovászna) elsöprő többséggel támogatták a demokrata jelöltet; ez a két megye össz-Románia szinten is kiemelkedően teljesített; a sötétzöld folt a választási térképen büszkeségre ad okot. Több magyar (volt) politikus oldalán láttam a nyertes elnöknek szóló gratulációhoz fűzött reményt: elnök úr majd ne feledje el a magyarok támogatását. A köszönet az immár megválasztott elnöktől meg is érkezett, melyben erdélyinek vallja magát.

Nicuşor Dan (kissé furcsa a fülemnek a kicsinyítőképző a nevében) Fogarason született, matematikus, pártalapító, az USD (Mentsétek meg Romániát Szövetség) alapítója, Bukarest főpolgármestere, ezen a választáson azonban függetlenként indult. Akkor lépett ki a pártjából 2017-ben, mindössze két évvel az alapítása után, amikor pártja a parlament elé terjesztett családtörvény ellen akart szavazni. Dan úgy vélte, pártjában minden véleménynek, a konzervatívnak is helye van.

Akkor így nyilatkozott: „Három fontos oka van a lemondásomnak. Az első az a határozott véleményem, hogy Romániában jelenleg a legrosszabb dolog, ami történhet, az, hogy a fő közvita ne arról szóljon, hogy ki lop és ki nem lop, hanem arról, hogy ki védi a hagyományokat, és ki nem védi, és így oda jutunk, hogy húsz éven át azok az emberek, akik lopnak, tovább fognak lopni, mondván, hogy ők védik a hagyományokat, és ez egy óriási veszély Romániára nézve. A második ok az, hogy úgy érzem, van egy tartozásom azok iránt az emberek iránt, akik ránk szavaztak. A család témája nagyon fontos téma mindegyikük számára, ez egy intim téma, amely összefügg az identitással és a vallási érzéssel, és nekik ez személy szerint fontos, még ha társadalmi szinten most nem fontos is. És mivel az USR-re olyan emberek is szavaztak, akik támogatják ezt a referendumot, pár száz ezren, és olyan emberek is, akik nem támogatják, nekem megint csak az a határozott meggyőződésem, hogy az USR-nek mindkét csoporthoz szólnia kell.” 

Az elnökválasztás eredménye ismert, a független bukaresti főpolgármester úgy fogalmazta meg: a civil társadalom, a közösségek nyerték meg a választást.

Amikor győzelmét pontokba szedte az elnök, hogy kinek tartozik köszönettel, a magyar közösséghez magyarul szólt: „A magyar közösségnek, akik megmutatták: Románia az ő hazájuk is – „Együtt sikerülni fog!” 

Azonban az RMDSZ nem támogatta Dant első körben, sőt kampányolt ellene; a második körös szavazáskor is mélyen és sokáig hallgatott – a magyar miniszterelnök támogatását követően. Végül, alig két héttel a választások előtt szólat meg.

A vesztes jelölt, George Simion, az AUR (Románok Egyesüléséért Szövetség) színeiben már rögtön urnazáráskor, amikor még semmit nem lehetett biztosan tudni, meghirdette győzelmét. Késő éjszaka, már a tényleges győztes bejelentése után, erősen megkönnyebbülve és euforikusan Simion posztja alatt olvasható kommenteken pukkadoztunk a röhögéstől. Sokheti feszültség engedett ki hirtelen.  

A történet egyik vesztese az első körben sikeres női jelölt, Elena Lasconi volt; ha az első kört nem érvénytelenítik, ő mérkőzött volna meg a Kreml jelöltjével, Călin Georgescuval. A nők eltűntek a második fordulóban. Az adásban egyébként, ahol a választási műsort néztem (Digi24), összesen hat férfiszakértő beszélt, egy női kérdezőnek válaszolva.

Egy székelyföldi barátom szerint azonban mindez csupán egy olyan győzelem, amire hideg vízzel lehet koccintani. A szélsőséges jelöltet ugyan le lehetett győzni (53,60% kontra 46,40%), a több mint öt millió, a szélsőséges elnökjelöltet támogató szavazó azonban itt marad (itt is, és külföldön élő román állampolgárként is).

És a választás másnapján felébredünk 5.339.053 millió szavazóval, akik vasgárdista jelöltet támogattak. Itt maradtunk ötmillió fasisztával, fogalmazott az ismerős. Itt maradunk ötmillió prekariátussal, kiszolgáltatott, kis fizetésből élő emberrel, köztük számos, nehéz munkát végző külföldi munkavállalóval, akivel senki sem törődött soha, és akik illúziókba kapaszkodnak, fogalmazott másvalaki.

Ahogy a szakértőket hallgatom: ez nem győzelem, inkább csak egy kis haladék. Következő alkalommal nem lesz ilyen egyszerű.  

Ha valamiről szólhatna ez a ciklus, az épp ennek az ötmillió szavazónak a megszólítása, akiknek egyrészt teljesen irreális ígéreteket tett George Simion, mozgósítva a nacionalista érzelmeket, és akiket meggyőzött, hogy ő „rendszeren kívüli”. Ez vált a szélsőségesek választási szlogenjévé, mintha ő (ők) nem a „rendszerre” pályáznának és nem onnan érkeznének. Hiszen nagyon is beágyazottak a rendszerbe, politikai pártok szereplői, parlamenti képviselők és így tovább. Simion szavazói közt az a szó, hogy „entellektüel” szitokszó – „dehogy fogok Danra szavazni!, kiáltja egyik egy interjúalany, hát az egy értelmiségi, egy matematikus!”

A választások előtti hetekben mutatkozott be Kolozsváron az Egyenlőbb Erdélyért mozgalom civil kezdeményezés, amely az erdélyi társadalom gondjaival kíván foglalkozni, figyelni érdemes majd rá.

Ezen a magas téttel bíró választáson a magyarság tudott önmagáról önállóan gondolkodni.

Nem emlékszem, hogy valaha Románia elnöke a magyaroknak bármit megköszönt volna nyelvükön. Furcsa módon, a kisebbségből érkező, tíz évig regnáló Klaus Johannis sosem tette, vagyis csak akkor szólalt meg magyarul, amikor sérteni akart.

Egy kis darab feljegyzendő siker ez is. A siker úgy kell, mint egy falat kenyér.

Tompa Andrea

WMN szerkesztőség

A kiemelt kép forrása: Máté Péter/Jelenkor