-

Túl sokszor, túl sokáig voltam megalkuvó magammal szemben, és túl sok embert bántottam meg emiatt. Mindenki a „happy end”-et várta, hogy „Zoli révbe ért", amikor találkozott egy férfi őszinte szerelmével, és aztán boldogan élnek, míg meg nem halnak. Én azonban abban a kereszteződésben nem ezt az utat választottam.

Másfél évvel a megismerkedésünk után ismét egy születésnap (a páromé), és ismét egy ünnepnap (karácsony) közelgett. Nem mintha tudatosan ragaszkodnék ilyen dátumokhoz, amikor be akarok vallani valamit. Szakítottam vele - egy új szerelem, egy új lelkesedés, egy új szépfiú miatt, akivel aztán két hónappal később szinte szívfájdalom nélkül szétváltak útjaink... Nem vagyok büszke erre az időszakomra sem, és az ezt követő két évre sem. De egy dologra igen, legalábbis akkor biztosan, ha magammal szemben elszámolok: megvalósítottam az álmaimat, és úgy éltem, ahogy Edie, a Született feleségek (nem minden epizódjában szimpatikus,) szőke csábítója:

„nem nehéz meghalni, ha az ember tudja mennyire élt, és én éltem”.

Hogy mi történt velem ezekben az években? Mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy egy meleg, szingli, szexcentrikus férfi mi mindent csinálhat Londonban. Voltak szerelmek, kalandok, örömök és hatalmas csalódások.

2016 február vége. Teljesen váratlanul jött egy érzés, ami ha nem is átalakította, de sok mindenben  megváltoztatta az addigi gondolkodásomat. Találkoztam egy szó szerint „görög félistennel” (mivel félig görög). Nem ez volt az első alkalom, de most tudtunk úgy igazán beszélgetni kapcsolatokról, önzésről, csalódásokról, jelenről és jövőről. Mindez rávilágított, milyen is voltam valójában az előző években. Persze merészség kijelenteni, hogy egy hétvégi kaland egy az egyben megváltoztatja az embert, de néha épp egy idegen tudja megfogalmazni azokat a mondatokat, amelyek felnyitják a szemed. Pont jó helyen, jó időben hangzanak el, segítenek, hogy felébredj az álomból.

Pár nappal korábban láttam egy interjú ismétlését, amelyet Szily Nóra készített Szulák Andreával. Az énekesnő azt mondta: „bennünk vannak azok a képességek, amik felszabadítanak vagy megnyomorítanak”. Ez bizony betalált. Felébredtem a gyermeki álmomból. Újabb kereszteződéshez értem, újabb válaszút előtt voltam, és tudtam, hogy ha így folytatom, akkor elnyomoríthatják a képességeim az elért szabadságot. Éreztem, hogy megváltoztam.

A fiúból férfivá értem, aki képes lett felvállalni tetteinek és érzelmeinek következményeit.

Odaálltam, elismertem, segítettem – ezeket ugyan korábban is megtettem, de mostantól kezdve nem én voltam a fontossági listám élén. Képes lettem átengedni ezt a pozíciót másnak is, úgy, ahogy az volt a „coming out” előtt.

Az önzésem nem tűnt el, de most már kezelem és kordában tartom.

Jelentem, Vera is jól van, és nem jött össze semmilyen szomáliai leszbikus nővel (ahogy azt egy kedves kommentelő felvetette). Továbbra is a pasikat szereti, amit teljesen meg tudok érteni. Boldog, tervezi a jövőjét, és nem úgy tekint rám, mint akit túl kellett élnie, hanem úgy, mint valakire, aki nélkül nem jutott volna el idáig, mindezt persze pozitív értelemben.

Teljes mértékben támogatott abban, hogy a történetünk megjelenjen, és minden rész előtt élhetett volna „cenzori” jogával, melyet azonban sosem tett meg. Sokan értetlenül állnak a kapcsolatunk előtt, pozitívan, de értetlenül.

Mi pedig az előtt állunk értetlenül, hogy két ember, akik valamikor szerelmesek voltak, miért idegenül el egymástól annyira, hogy nem is képes civilizáltan beszélgetni.

Talán nem Vera „csodabogár”, és én sem vagyok „Lucifer”. Ahogy első férfiszerelmemmel is normális kapcsolatot ápolok. Sőt, azt is elmondom, hogy a mai napig is közös lakást bérelünk, és barátságunk szingliként még erősebb lett, mint amikor még közösen képzeltük el az életünket.

Felismertem, hogy sosem késő kilépni az állandó hazugságok világából. Bocsánatot kérni és belátni önmagadnak: az ember jelleme változik.

Sokáig féltem a következményektől, és majdnem túl későn jöttem rá, hogy a „szerencse” elpártolhat tőlem ebben az önző ámokfutásban, valamint a szeretteimnél, köztük a barátaimnál sem tart ki örökké a megértés és az elfogadás.

Férfi vagyok, meleg vagyok, londoni vagyok, elvált vagyok, szingli vagyok, önző vagyok, boldog vagyok. Köszönet érte mindenkinek.

Vége

Zoli

Kép: flickr