Vajon mi a könnyebb: elfogadni, hogy talán nem lesz többé párkapcsolatunk, pedig vágyunk rá, és felhagyni az ismerkedéssel, vagy megtalálni azt az embert, akit nemcsak szeretni tudunk és viszontszeret minket, de a harmonikus együttlét is lehetséges vele? Vannak, akik inkább az első opciót választják, azaz lemondanak a társkeresésről.
Az egyedüllét, pláne nőként, gyakran von maga után sztereotípiákat, szorongásokat és tévhiteket. Ezekkel az érintettek olykor a környezetük által visszatükrözött képben találkoznak, máskor a fejükben harcolnak meg velük. A korlátozó gondolatok erdején túl azonban van egy egészen új, teljes élet, amelyben mi magunk vagyunk önmagunk legteljesebb értékű társasága. Mondom most. Két éve ebben egyáltalán nem voltam biztos.
„35 éves nő vagyok, nincs gyerekem, nincs pasim, még háziállatom sincs (…) Gyűlölöm a játszmákat, de majdnem mindenki ezt csinálja.”
A nyugati társadalmakban egyre több az egyedülálló férfi. Mi ennek az oka?
Fejlődtünk valamit a szingliségben Bridget Jones óta? Vagy legalább a szinglik megítélésében?
Magyarországon öt nőből egy egyedül él, talán sosem házasodik meg. Milyen az életük, mik a vágyaik, mik a nehézségeik, mi van a sztereotípiákon túl?
Magyarországon öt nőből egy egyedül él, talán sosem házasodik meg. Milyen az életük, mik a vágyaik, mik a nehézségeik, mi van a sztereotípiákon túl?
Boldogság, gyere haza!
61 éves a Bridget Jones írója, Helen Fielding, és ennek kapcsán Szentesi a mai szingli-jelenségről elmélkedik.
Mert egyedül lenni (néha) nagyon jó!