-

 

Elöljáróban arról, hogy mi az, ami tényleg jól állna egy negyvenesnek, csak hát…

Főzés, borászat, barkácsolás. Ezekben az Érett Pasas simán jobb lehet a sihedereknél. Hát, igen. Amikor az illatos bogrács költőien kanyargó füstje alatt az asszony megsimogatja férjura áldott kezét... az szép. A korral nemesedő bor és borász párhuzama is adekvát. És hát ugye az Igazi Férfi nagypapaként is bármikor csinál két deszkából kalandparkot az onokának.

Csakhogy én paprikás krumplin kívül mást nem tudok főzni, a bort sajnos ízlelőbimbóim nyilvánvaló elsatnyulása folytán inkább szagolni szeretem (ha muszáj), kézügyességem pedig legendás, csak nem a megfelelő értelemben. Köszönöm, hogy elmondhattam.

És akkor lássuk, mi az, amit nem kellene erőltetnie egy férfinak, ha már iskolaérett volt az első magyar űrhajós kilövésekor:

1. Focizás

Ha fiatalok ellen kell focizni, az ember negyven fölött „okosan” játszik, széthúzza a mezőnyt (elmegy a sarokba álldogálni), és „érzésből” tudja, mikor kell elindulni és merre. Csak már nem ér oda. A taknyos meg jön, letalpal, lekönyököl, lefejel, belövi, aztán (jó esetben) elismerő mosollyal nyugtázza, hogy megpróbáltad. (De ez a ritkább. Nyugtázza a szitkozódást, összepacsizik a többi fiatallal és gurít még ötöt.) Negyven felett focizzál a többi negyvenessel, ott még megy a „zsuga”, mert ők se tudnak már fordulni, csak kanyarodni.

2. Káromkodás

Csúnya dolog a káromkodás, de amíg az ifjonti hevület és sváda akár jópofává is teheti az illetőt, „érettebb” korban inkább kiábrándító a sok töltelékszó. Mert persze nem „igazi”, színes és találékony káromkodásról van szó, hanem a mondatokba beékelt trágár kiegészítőkről. Az meg egy koron felül sajnos visszataszítóvá teszi az embert, talán Mucsi Zoltán kivételével. De hát belőle csak egy van, hogy bassza meg a reszelő!

3. Csajozós szövegek

Oh, de szép is az idea, hogy a korral mélyül, ízesedik az ember stílusa! Talán valóban kettővel több verset tud felidézni, mint középiskolás korában, de hát Rilke vagy Pilinszky ritkán hat a fiatal lányokra (vagy tévednék?). Ha az ember „szépkorúként” fiatalabb lányoknak akar imponálni, sajnos kénytelen szembesülni vele, hogy a maximális siker a legtöbb esetben a „cuki pofa a bácsi” érdemérem valamelyik fokozata lesz. És ez még a jobbik eset, mert ha az embernek nem Pierce Brosnan vagy Sean Connery volt a jele az óvodában, alapjáraton szimplán kiröhögteti magát, ha el akarja játszani a berregő libidóval ajtót berúgó macsót. Nincs a világon elkedvetlenítőbb, mint az, ahogy egy nő (lány) el tud fordulni, miközben épp nyitod a szádat. Kész, befejeztem, hazamegyek és örülök, ha még elfogadják a taj kártyámat. (Vannak kivételek, mint a pletykalapokból tudjuk, de minimum kérdéses, a verseknek és a retorikának mennyi szerepe van az illető urak sikerében, bizonyos egyéb tényezők mellett.)

4. Futás

Kocogni végképp csak akkor érdemes, ha az ember csak magával versenyez – de könyörgök, fiatalokkal még véletlenül se! Férfias elszánással tolom, nem is rossz részidőkkel, ám sajnos a korosztályok szerint szeparált futópályát még nem találták fel. Hősiesen fújok, verítékemet szorgos nyelvcsapásokkal törlöm a köldökömről, igen, férfiasan legyőzőm önmagam! – aztán egyszer csak megelőz pár kiskorú, akik kocogás közben beszélgetnek, hátrafelé futnak, letöltenek pár számot az empénégyükre, bevárják egymást, szalonnát sütnek, és leköröznek. Hát, fusson veletek, akinek két anyja van, gyerekek!

5. Hangosan éneklés

Hát, igen, a legnagyobb fájdalmaim egyike. Mindig szerettem énekelni. És nem csak a fürdőszobában. Biciklin, kocsiban, sétálva, sorban állva. Dúdolni, zúgni halkan a refrént, kiereszteni a hangot. Fiatalon az volt, hogy mosolyogtak rám, ha valaki ilyenkor szembejött. A „dalos kedvű fiatalember, szép jó napot kívánok!” ízű köszönések azonban mostanában elmaradnak. Sőt, az van, hogy például az ember gyerekei kevés dologban tudják olyan brutálisan felmutatni a korhatárjelző karikát, mint ebben. A gyermek még kendőzetlenül őszinte, hogy az úristen akárhová tegye őket jókedvében. „Apa, ne mááÁÁÁR, ez VÉRciki!” kapom/kaptam az emelkedő intonációban végződő, foguk közt szűrve indult oltásokat. Talán tényleg furán néz ki, ha egy negyvenhat éves fazon tolja a Vad Fruttikat az OTP-ben, sorban álláskor, na, de mi marad nekünk, kérem tisztelettel? Úgyhogy a múltkor már csak azért is leeresztettem a kocsiablakot, hadd szóljon az utcán, mint a „techno-Merci padlógázzal a piroson át”, és még rá is zendítettem. Csak amikor a második gyalogos nézett nagyon furcsán, akkor kaptam észbe, hogy a zene nem a rádióból, hanem a mobilom fülhallgatójából szól, így azt csak én hallom, ők meg a kíséret nélküli ajvékolásomat…

Tanulság: ha nemcsak negyvenes, hanem még hülye is vagy, tényleg ne ugrálj!

Somos Ákos

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Unsplash/ Andre Hunter