-

Ha lehetne választani, melyik napot húzzam ki a naptárból, akkor az a vasárnap lenne. Mert a vasárnap olyan kutyafüle nap, Isten se szerette ezt napot, csak ült ölbe tett kézzel, és tanakodott fölötte, hogy na, akkor ma mit csináljak, már minden kész. Az átlagos vasárnapoknál pedig csak egy rosszabb van: mégpedig az esős, szeles vasárnap, mert akkor még az a kevés opciót is elviszi a légáramlat, ami miatt valamennyire megszerethetném ezt a napot. Vasárnap vége van valaminek, de olyan döcögősen, mintha búcsúzkodni kellene, ám tudjuk, hogy kezdődik mindjárt valami más, viszont nagyon nehezen, nyögvenyelősen megy a váltás.

Ezen a napon a telefont se veszem fel senkinek (jó, azt máskor sem), de ilyenkor még okom is van rá. Ezen a napon mindenki kómás, én se vagyok magamnál, általában ágyban maradok, írok valami véreset, pihenésképpen pedig kimegyek a konyhába, és összekaparok valamit a mélyhűtőből, amolyan ennivalófélét, mert ételt rendelni még ezen a napon is bűn.

De a múlt vasárnap a boron és a dijoni mustáron kívül nem volt semmi a hűtőszekrényben, még egy elfonnyadt gyömbérdarabka se kandikált ki a tojástartó alól, így nem maradt más választásom, kimentem az orkánba. Na, most képzelhetitek: vasárnap, dél, szürke ég, lökésszerű légmozgás, hideg csapadék, és sehol egy kurva bolt nyitva, pedig már boltzár se volt, nem is értettem. Megmásztam három utcát fel a hegynek, mire belebotlottam egy éjjel-nappaliba, és megvettem a legszükségesebbeket: borsó, tejföl, liszt, vöröshagyma. Borsófőzeléket akartam enni, egy ilyen hülye napon nincs az embernek semmi máshoz kedve, csak egy ennyire végtelenül puritán ételhez, amit pofonegyszerűen el tudok készíteni, nem kell hozzá semmi flikk-flakk, és éppen elég könnyű ahhoz, hogy ne hizlaljon (pláne ez a verziója), ahhoz pedig elég nehéz, hogy felszívja az előző napi borkóstolás maradványait.

Itt van tehát a kissé kímélő, szomorú vasárnapi borsófőzelékem receptje, minden nélkül:

Hozzávalók:

- 500 g zöldborsó

- 150 g zsírszegény tejföl

- 2 evőkanál teljes kiőrlésű rozsliszt

- 1 nagyobb fej vöröshagyma

- 2 evőkanál kókuszzsír

- só, bors, pirospaprika

Elkészítése: Az apróra vágott hagymát egy kevés kókuszzsíron üvegesre pirítom, majd a tűzről egy pillanatra lekapom és keverek hozzá egy teáskanálnyi házi pirospaprikát (mi így szeretjük a családban, mert fincsibb lesz). Beleforgatom a borsót (legjobb a frissen pucolt zöldborsó, mert nemcsak a kezem lesz tavaszillatú tőle, hanem sokkal jobb zamatot is ad a főzeléknek, persze az éjjel-nappaliban nincs ilyen), és éppen annyi vizet engedek rá, hogy ellepje. Fedő alatt felrottyantom, közben a rozslisztet simára keverem a zsírszegény tejföllel.

Amikor már puha a borsó, akkor kiveszek egy kicsit a levéből, összekeverem a lisztes tejföllel, és beleöntöm a lábosba. Azért kell kivenni egy kis levet, hogy ne legyen annyira csomós majd, amikor belezúdítom a hideg tejfölmasszát. Sózom, borsozom, ízlés szerint. Mondjuk, nem árt megkóstolni. Szép, krémes, sima állagú főzeléket kapok a végén. Ha túl folyós vagy túl csirizes, akkor bizony valamit elrontottam. Hányszor, de hányszor megesett ez velem régen.

Nos, ez lett a végeredmény. Nem kell hozzá semmi. Aznap ilyen volt a hangulatom.

Ti hogyan készítitek?

A képek a szerző tulajodnában vannak