-

Nem volt időm egyébként hosszan mélázni magvas elméleteken, mert amint meghallottam a gyerek üvöltését, rögtön rohantam.

Dehogy jutott eszembe nyugalom, türelem, okosság.

Nem igaz, mert a türelem eszembe jutott, de az később volt, már a kövön pihegve, ahová nagy csattanással elvágódva kerültem, hallva (vagy elég valóságosan képzelve) számtalan csontom és a koponyám reccsenését. Akkor, ott hanyatt fekve (a gyerek továbbra is üvölt, az anyák nem halnak meg, bármi történik, felkelnek, tovább mennek) már gondoltam arra, hogy lassan, lassaaan, nézzük meg, mindenünk mozog-e Éva néni. (Nem.) kicsit nyöszörögve összeszedtem széthullott kis darabjaimat a kőpadlóról, és indultam is rögvest tova megtekinteni, minek okán törtem magam szanaszét.

A gyerek a földön ült, bömbölve, merthogy labdázás közben elesett, beütötte magát. Odavonszoltam magam, és megvigasztaltam magunkat, miközben magam is a csillagokkal kokettáltam. Meggyőződtem róla, hogy nincs nagy baj, össze-vissza puszilgattam, ahogy csak tőlem telt, ismételgettem a mantrát, ami mindig segít, a klasszikus negatív hármast:

Nincs

Semmi

Baj

Előbb-utóbb el is hittük, folytattuk az életet annak rendes menete szerint.

Én a magam részéről biztosra vettem, hogy ha fel tudtam kelni, nem lesz baj. És tartottam is magam ehhez a hithez mindaddig, amíg másnap híre nem menvén az esetnek, külön emiatt fel nem hívott egy kollégám azzal, hogy szórakozzak nyugodtan, ha nyomorék akarok lenni. Vagy halott. Rám az ilyen kedves dolgokkal jól lehet hatni, ha mással nem is, a vég (fájdalmas) felemlegetésétől mindig készséges leszek, és húzok is laborba, rákszűrésre, CT-re, MRI-re, bárhova. Hétfő délután nincs túl sok választás, a sürgősségi a megoldás. Már a váróteremben ültem, amikor először végiggondoltam rendesen, mekkora mákom van.

Végül is nem lett baj. Persze néhány napig rendkívül romantikusan, lassított felvételként éltem, épp csak az aláfestő zene hiányzott a filmes, lágy mozdulatokból, és nyüszítve nevettem, mert nagyon fájt – de nem lett baj. (Az esés negyedik napja van, szakirodalom szerint három nap alatt kiderült volna, ha mégis.)

Azért csak mondom nektek: mindent ésszel! És főleg: lassan...

Mi már nem sietünk sehová, a dolgok úgy várnak, ahogy vannak.

Szigeti Éva

Tetszett az írás? Akkor ne hagyd ki a korábbi „Egyedülanyákat" sem! Katt IDE, IDE, IDE, IDE vagy IDE.