-

44 éves vagyok, egy két évvel ezelőtt indított új, közösségi szemléletű online-offline társkereső kitalálója, tulajdonosa és vezetője egyben. Friss vállalkozó, a magam ura. Senki nem mondja meg nekem, hogy mit és mikor csináljak, csak ha megkérdezem a véleményét. Hogy milyen érzés? Fantasztikus!

Hány év kellett, hogy elindítsam az önállóságot meghozó vállalkozást? 42.

Nem volt sok pénzem, támogató anyagi hátterem, ismeretségeim, szakmai kapcsolataim, szaktudásom. Ezek mind segítettek volna, de nem ez kellett hozzá, hanem az én estemben:

  • 42 év
  • egy sanda érzés, hogy lehetne jobb is az életem
  • egy ronda szakítás
  • egy online üzleti tanfolyam hirdetése

Gyakran kérdezik, hogy tizen-egynéhány év alkalmazotti lét után honnan jött az ötlet, hogy vállalkozásba kezdjek, és épp egy közösségi társkeresőt hozzak létre.

Nem is tudom, melyik oldaláról fogjam meg a választ. Az Internet megjelenése előtt pályaválasztó fiatalként nem állt rendelkezésemre más példa, mint a hagyományos szakmák és állások. Sosem tudtam, mi akarok lenni, sem 14-, sem 18 évesen. Idővel egyre sürgetőbbé vált a választás, és egyre nyomasztóbbá, hogy egyik szakma, és a vele járó életmód sem vonz. Egy újabb időnyerő kényszerválasztásos főiskola után, hogy ne jelentsek további anyagi terhet a szüleimnek, Angliában bébiszitterként tanácstalankodtam tovább.

Ezután sok évig tartó, „jól öltözött" irodai munka következett nagyvállalatoknál. Boldog voltam? Nem igazán. A választást csak a megélhetés kényszere vezérelte. Nem volt rossz sem, inkább semmilyen. Idővel egyre jobban kerestem, és körülbelül 15 év után mindenem megvolt, ami a kényelemhez kell, úgyhogy tovább húztam az időt, mielőtt kitaláltam volna, hogy MI LESZEK, HA NAGY LESZEK. Mert azt éreztem, hogy nem ez a végállomás. A kényelem viszont alattomos erő, ember legyen a talpán, aki ellenszegül neki.

Nekem 42 év kellett, hogy megtanuljam azt, amit egy mai gyerek már 14-18 évesen tud, hogy nem a lexikális tudás számít, hanem bizonyos készségek és képességek, és biztonságos önismeret, amivel olyan területek irányába indulhat, amelyek az ő személyiségéhez és képességeihez igazodnak. Tanulni meg ráér útközben. A most felnövő fiatalok egy része 30 évesen olyan munkákat fog végezni, ami ma még nem is létezik, de ők már erre készülnek.

A változáshoz való lökést egy durva párkapcsolati összeomlás indította el. Addigra már tudtam, hogy az alkalmazotti lét nem tesz boldoggá, hogy olyasmit akarok csinálni, amiben hiszek, és amire büszke lehetek. Már csak a „hátsón rúgás" kellett, hogy kibillenjek a kényelemből. Nem kértem, de megkaptam. Aki élt már át drámai szakítást, az tudja, milyen mélyre lehet merülni a sötétben. Szerencsére van az embernek egy elképesztő beépített tulajdonsága, hogy az átélt traumák hatására fejlődni tud. Még szigorúan tudományos neve is van a jelenségnek: poszttraumás személyiségfejlődés.

Ebben a megviselt, de fejlődésre kész állapotban rábukkantam egy online tanfolyam hirdetésére, ami azt állította, hogy akárhány éves vagyok, és akárhonnan jöttem, én is élhetek másképp, létrehozhatok egy vállalkozást, ami hozzám igazodik. A hat hónapos kurzus második hónapjában már elhittem, hogy képes vagyok rá, tudtam, hogy akarom, és arra is rájöttem, mit akarok csinálni. 42 év tapasztalatára és az ezalatt megszerzett önismeretemre építve belevágtam a Miitt.hu közösségi társkereső létrehozásába. Segíteni akartam mindenkinek, aki épp azt éli át, amit én. Friss és gyakorló egyedülállóként szemernyi kétségem sem volt afelől, hogy óriási az igény egy olyan közösségre, ahol természetes körülmények között, könnyen lehet ismerkedni, és az egyedi ötletem, hogy a közösség tagjai is szervezhetnek együtt akár ingyenes programokat is, menni fog. Hittem, hogy képes leszek a napi nyolcórás pénzkereső munkám mellett minden szabad energiámat, időmet és az utolsó megtakarított filléremet is annak a célnak szentelni, hogy ez a színes és szórakoztató közösség megszülethessen.

A közösség működik és fejlődik. Havonta több mint 25 közös programon találkoznak a csapat tagjai, ahol barátságok és akár üzleti kapcsolatok is születnek.

Két hete végre felmondtam az alkalmazotti állásomat. Azóta minden reggel végigénekelem az utat a lakástól a munkahelyig a kocsiban. Szabad vagyok! Végre az vagyok, aki 14, 18 évesen is lenni akartam volna, ha tudom, hogy lehetek.

Mi a siker? Nekem az, hogy olyasmiért dolgozhatok, amiben hiszek, hogy a közösség, amit létrehoztam, a tagjainak nemcsak társat találni segít, de egy támogató ismeretségi hálót is biztosít, és lehetőséget, hogy egy folyamatosan bővülő csapat nyithasson új dolgokra, kipróbálhasson olyan új programokat, melyeket mindig szeretett volna... vagy épp eszébe sem jutott, legyen az sárkányhajózás, gokartozás, bringatúra, borkóstoló piknik egy parkban vagy interaktív színházi előadás. Végre számomra is van értelme annak, amit csinálok. Tiszta a képlet: ha jobban dolgozom, több boldog ember lesz. Ez egy olyan cél, amiért élvezet küzdeni. Mi a kézzel fogható siker? Májusban lesz egy esküvő, júliusban pedig érkezik az első baba. Ehhez aligha kell magyarázat.

Néhány éve még helyzete kényelmébe beleragadt, késő harmincas nő voltam, aki bár érezte, hogy az élet jobb is lehetne, de se terve, se reménye nem volt arra, hogy valaha valóban jobb lesz. Mi kellett ahhoz, hogy sokkal jobb legyen? 42 évnyi tanácstalanság, egy szakítás, egy evolúciós trükk és kíváncsiság. Ez a kezdőcsomag, nem is olyan elérhetetlen.

Pirchala Berta

A fotón a szerző látható.