-

Hölgyeim és uraim, kedves egybegyűltek, drága barátaim, terapeutám, gyógyszerészem, nevelőtisztem, kedvenc zöldségesem és végül, de nem utolsó sorban: édes jó anyám! Megtörtént, amit már oly régóta vártunk. Bizony, ezer éve, már-már azt hittük, sosem jön el ez a nap. Megtörtént, mégis megtörtént! Én, Kardos Nyina – és már készülődhetnek is a fanfárok, kérem, mindenki erősen kapaszkodjon – megtaláltam a másik felem!

Igen, igen, tudom, egészen hihetetlen. És tudjátok, mi a legviccesebb? Hogy már régebben is ismertük egymást, csak valahogy elsiklottunk a másik mellett. Korábban is többször összefutottunk reggelente, mégsem figyeltünk fel a másikra. Pedig végig ott voltunk egymás orra előtt! Annyira biztosak vagyunk az érzéseinkben, hogy már az első perctől kezdve együtt élünk. Azt hiszem, senkivel sem találkoztam még, akiben ennyire megbíznék. Úgy érzem, ő ismer engem a világon a legjobban. Minden titkomat tudja, még a legpiszkosabbakat is („Ugyan, olyan nincs is! Dehogy nincs. Nem, tényleg nincs! De... de van…”)

Persze, kicsit fura, mert azért sok mindenben nem értünk egyet, mégis vele a legjobb! Például, míg én korán kelnék, ő állandóan visszahúz még az ágyba, hogy lustizzunk, és nem tudok neki ellenállni. Amúgy szinte teljesen egyformák vagyunk. Imádom a humorát! Egyszerűen senkivel nem tudok annyit röhögni, mint vele. Leginkább rajta. Imádunk közösen kajálni, ugyanazokat az ételeket szeretjük, a koriandertől őt is kirázza a hideg, ki a franc akar citromos vécéillatosítót enni, nem?! Ja, és ő sem bírja a piát, egy pohár bortól képes becsípni, mint én! Imádja a rockzenét, neki is ’92 a kedvenc éve, sokáig nem is bír „grunge” nélkül meglenni! Hát hol találnék még egy ilyen embert?! És milyen jókat lehet vele táncolni! Egész hajnalig bírjuk, és csak hagyjuk, hogy vigyen minket a zene…!

Vitáink jócskán akadnak, mindketten elég akaratosak vagyunk. A múltkor is könyörögtem neki, hogy jöjjön el velem futni. Azt hiszitek, eljött? Inkább engem is megfűzött, hogy maradjunk otthon, kucorodjunk be a takaró alá együtt, és nézzünk meg egy filmet… Ja, igen. A filmválasztás elég hosszadalmas nálunk, mert én a romantikusabb filmeket szeretném, ő pedig mindig valami újat akar látni, valami izgalmasat, horrort vagy „b.szóskardozósat”. De hát közben meg pont azt szeretem benne, hogy olyan kemény és határozott tud lenni néha. Ő meg a gondoskodásomért van oda, meg amiért olyan érzékeny vagyok, kedves, lágy és puha. Mondjuk sokszor „leszőkenőz”, amiért utálom, de közben be kell látnom, néha igaza van… Imádom a szemeit, az apró kis szeplőit az orra mellett, és az érzéki száját, a kezeit. Egy kicsit lehetne sportosabb, jobban bírhatná szuflával…

Mennyit veszekszem vele, hogy ne zabáljon már annyit, főleg este hat után, és egyen több zöldséget, gyümölcsöt. Megígéri, és pár hétig be is tartja, de aztán titokban, amikor azt hiszi, nem látom, lila hagymát tol szalonnával az arcába. Aztán csodálkozik, ha véletlenül az egyik gatyája nem úgy áll rajta, mint húszéves korában. Az öltözködésével tisztára megőrjít, semmit sem változott kamaszkora óta. Állandóan azok a nagy, kinyúlt pulóverek, trikók, pólók, tornacsuka... meg farmer, farmer, farmer. Kicsit néha lehetne… kifinomultabb, ne adj’ isten divatosabb. De azt mondja, első a kényelem. Ő meg attól készül ki, amikor nőnek öltözöm. A múltkor kisebb jelenetet rendezett az egyik baráti összejövetelen, hogy nem bírja elviselni rajtam a „pusápp” melltartót, meg a nejlonharisnyát. Azonnal le akarta tépni rólam! Mondtam neki a mosdóban, hogy fejezze be, semmi köze hozzá, mit veszek magamra. Néha olyan konok és önfejű, hogy legszívesebben felrúgnám a Holdra. De aztán meg arra gondolok, hogy mi annyira egy tőről fakadunk, nem is tudnánk egymás nélkül élni! A gyerekeimmel nagyon jól kijön, bár néha egymás agyára mennek, alapvetően imádja őket. Persze, hiszen óriási állat. Barát. Én inkább macskás vagyok, de ő rábeszélt, hogy legyen kutyánk. Milyen igaza volt, így most már közösen szoktunk kutyálkodni.

Imádom, hogy mindent együtt csinálunk. Reggelente együtt ébredünk, és együtt megyünk dolgozni is. Alapvetően teljesen jó nekünk együtt, és hát melyik kapcsolatban ne lennének jelenetek, drámák, ordítva sírások, hisztik és nagy kibékülések? Na, nálunk a szétköltözés például szóba se jöhet. Nem tehetünk másképp, még akkor sem, ha időről -időre felmerül bennünk a szakítás gondolata. Sosem engedjük el egymás kezét, és mindig segíteni, támogatni fogjuk a másikat. Minket egymásnak teremtettek, mi egyek vagyunk. Egyformák kívül-belül. Egyezik a lábméretünk és a mellbőségünk is. Fura, nem? Ugyanabban a cipőben járunk. A nevünk is egyforma. Igen, a vezeték-, és keresztnevünk is. Sőt. A személyi számunk is ugyanaz. És az ujjlenyomatunk is. Örökre együtt maradunk: Én és Én. Az egyetlen, aki egész életemben, állandóan velem van, és elvisel, már csak ezért külön kitüntetést érdemelne… vagyis érdemelnék! Szeressük hát egymást, – de leginkább önmagunkat – gyerekek!

Kardos Nyina és Kardos Nyina

www.szomatodrama.hu

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Unsplash/ Fadi Xd